Hogy a valóságot is alakító események mennyiben határozzák meg film- és sorozatfogyasztási szokásainkat, rendkívül jó példája volt az, amikor a koronavírus-járvány elején rövid időn belül az egyik legnézettebb film lett Steven Soderbergh látnokinak nevezett alkotása. 2020-ban a fél világ a Fertőzést nézte, amely hiába készült 2011-ben, kísértetiesen idézte fel az éppen akkor kitörni készülő koronavírus-járványt. A pandémiamozik és katasztrófafilmek nézettsége megugrott a járvány időszakában, sőt, arról is tanulmányok készültek, hogy bizonyos műfajokkal – elsősorban horrorokkal és katasztrófafilmekkel – lelkileg felkészültebbé válhatunk a világválságokra. Abból pedig akad most elég, a háborún és a gazdasági válságon túl nemrég egy borzasztó földrengés sokkolta a világot. Február 6-án a Richter-skála szerinti 7,8-as erősségű földrengés döntötte össze az épületekkel együtt tízezrek addigi életét Törökországban és Szíriában, és azóta értelemszerűen nagyon nehéz elkerülni azt, hogy ne találkozzon az ember naponta az ezzel kapcsolatos hírekkel.
Noha még nem leptek el mindent a földrengéses filmek, a Netflixen arra lettem figyelmes, hogy a főoldalon a trending kategóriában két olyan dokumentumsorozatot is ajánl a szolgáltató, amelyek ezzel a témával foglalkoznak. A tavaly bemutatott Utórengés: A nepáli földrengés a 2015-ös eseményeket követi, amikor egy ugyancsak 7,8-as erősségű földrengés pusztított Nepálban falukat és városokat téve tönkre, közel kilencezer ember halálát okozva. A földcsuszamlás egy lavinát is elindított a Mount Everesten, amely 22 mászót ölt meg, ezzel a legtöbb áldozattal járó baleset lett a hegy történetében. Míg a háromrészes dokumentumsorozat elsősorban a történteket mesélteti el a túlélőkkel, addig a másik ajánlott alkotás, a magyarul Viharos földünk címet kapó darab ennél sokkal ijesztőbb képet fest a világról.
A tavaly októberben bemutatott, négyrészes dokumentumsorozat négy természeti katasztrófatípusra fókuszál, amelyeknek egyre pusztítóbb mivoltát a klímaváltozással hozza összefüggésbe. Egyrészt bemutatja az elmúlt évtizedek pusztításait, másrészt viszont a nem túl fényes jövőbe is tekint nyugtalanító állítást közölve:
A dokumentumsorozat a tornádókkal indít, azoknak is a legvalószínűbb lelőhelyével: az Egyesült Államokkal. Itt évente 1200 tornádót is jegyeznek, és bár a sorozat nem mondja ki, de nem amerikai specialitás ez a típusú katasztrófa, Európából is évi 600 hasonló esetet jelentenek, igaz, ezek általában nem okoznak akkora pusztítást, mint a tengerentúlon. A forgószelek által széttépett falvak és városok képe mellett más megdöbbentő tényekkel is szolgál: bemutatja az úgynevezett tornádóvadászokat, akik pontosan azt teszik, amit a nevük takar. Figyelik az előrejelzéseket, és míg más a riasztást látva azonnal menekül a pincébe, ők kamerát ragadva kocsiba pattannak, hogy a lehető legjobban megközelíthessék a tornádót. Sokakat az adrenalin hajt, másokat az, hogy így járuljanak hozzá a tornádók tudományos tanulmányozásához, a sorozatban feltűnő két férfi viszont elmondásuk szerint főleg pénzért csinálja, a szó szerint értelmezhető katasztrófaturizmus első soraiból lőtt képeket, videókat zsíros összegekért veszi meg tőlük a média. Nem néhány bóklászó telefonos bolondról van szó, hanem komoly felszereléssel, a március-október közti tornádószezonban kizárólag erre koncentráló emberekről.
A tornádóvadász közösség egyre nagyobb térnyerését mi sem mutatja jobban, hogy mikor 2013-ban előrejelezték az El Reno tornádó közeledtét, közel 250 viharvadász özönlötte el az oklahomai település környékét. Munkájuk veszélyességét is jól példázza az eset: ez volt az első alkalom, hogy a forgószél tornádóvadászokat ölt meg, rögtön hármat is, a rekordszélességű, 4,2 kilométeres és EF3-as besorolást kapó tornádó összesen nyolc áldozatot szedett, és 40 millió dolláros kárt okozott. A bolygó melegedése a tornádók kialakulását is befolyásolja, legalábbis ez látszik abból, hogy Észak-Amerikában a két, tornádók szempontjából jelentősen érintett terület, a Tornádó-folyosó és a Dixie-folyosó határai a tudományos megfigyelések szerint egyre inkább kitolódnak, és már az összemosódás szélén állnak egyetlen óriási összefüggő területet képezve.
Nagyon hasonló szereplőket vonultat fel a hurrikánokkal foglalkozó epizód, amely szintén önkéntes veszélyfanatikusokat, ezúttal hurrikánvadászokat szerepeltet, sőt, még a viharújságírás (stormjournalism) szó is elhangzik, többen közülük ugyanis tudósítóként, újságíróként tekintenek magukra. Szintén vakarhatja a fejét a néző a két férfi láttán, akik egyenesen belehajtanak az Ida hurrikánba, majd csodálkoztak, hogy alig élték túl. Ez az epizód elsősorban erre a hurrikánra koncentrál, amely az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb természeti csapása volt Amerikában, a második legpusztítóbb a 2005-ös Katrina hurrikán után: a vihar egy időre megfordította a Mississippi folyási irányát, New Orleans 80 százaléka víz alá került, összesen 75 milliárd dollárnyi kár keletkezett, és közel százan haltak meg.
Az egyik szereplő elmondja:
A hurrikánok keletkezésében döntő szerepet játszik az, hogy energiájuk a meleg óceánvízből származik, annak melegedésével pedig értelemszerűen a kialakulásuk esélye és az intenzitásuk is megnő.
Míg a hurrikánokat és a tornádókat a pusztítás jellemzi, addig a dokumentumsorozat az egyik természeti katasztrófában a szépséget is megtalálta: bizonyos vulkánok kitörése látványossággal ér fel. Ilyen például az izlandi Fagradalsfjall vulkán, amely 900 év után ébredt fel ismét 2021-ben, azóta időről időre ismét ömleni kezd belőle a láva. A sorozatban felvonultatott pusztító monstrumok közt a Fagradalsfjall egy már-már kedves jelenség, de ehhez hozzájárul az is, hogy a semmi közepén, Reykjavíktól viszonylag biztonságos, 40 kilométeres távolságban bugyog belőle lustán a láva, amellyel komoly turistalátványossággá vált. Ébredését közel 350 ezren látták a helyszínen, és az olyan egyértelmű utasításokon kívül, minthogy senki ne menjen túl közel, csak a mérges gázoktól kell tartani, azok levegőben mért koncentrációját azonban folyamatosan monitorozzák a helyi kutatócsoportok. Az epizód azonban bemutat kevésbé kedves kis vulkánokat, amelyek elől már menekülni kell, ilyen többek közt a Cumbre Vieja a Kanári-szigeteken vagy a Fuego Guatemalában, amelyek folyamatos rettegésben tartják a lakosságot azzal, hogy időről időre kitörnek.
A Földön ma 1300 aktív vulkán létezik, de félni azoktól is lehet, amelyek nem aktívak. Ezek közül az egyik legijesztőbbről szót is ejt a sorozat: a Nápoly északnyugati részén található Campi Flegrei, Európa legveszélyesebb szupervulkánja. A sűrűn lakott Nápolyi-öbölben húzódó Campi Flegrei utoljára 15 ezer évvel ezelőtt tört ki komolyabban, az elmúlt években viszont egyre nyugtalanítóbb hírek érkeztek arról, hogy a szupervulkán ismét mocorog. Csupán összehasonlításként, mit jelent az, ha egy ilyen képződmény tombolni kezd: a Yellowstone-ban található szupervulkán kitörése 2,1 millió évvel ezelőtt kihalási hullámot okozott. Ez utóbbiról ugyan a dokumentumsorozat nem tesz említést, a tudományos kutatások szerint ismét ki fog törni, csak az nem világos, mikor. Egy szupervulkán kitörése pillanatok alatt idézne elő újabb klímaválságot: eljönne az úgynevezett vulkanikus tél, amely során a levegőbe jutott hamu és por eltakarná a napot, körülbelül négy fokkal csökkenne a globális hőmérséklet.
A földrengések a másik három természeti katasztrófához képest több szempontból kakukktojásnak számítanak: egyfelől teljesen kiszámíthatatlanok. Míg a tornádókat, hurrikánokat és vulkánkitöréseket bizonyos szinten előre tudják jelezni, addig a földrengések megjóslására vajmi kevés esély van, ezáltal felkészülni sem lehet rájuk. A sorozatban megszólal Eric Garcetti, Los Angeles korábbi polgármestere, aki szerint hivatalba lépésekor az egyik sarkalatos pont volt, hogyan készüljenek arra, amire nem lehet felkészülni, mivel az egész nyugati part veszélyzóna ebből a szempontból, a Los Angeles-i régióban évente közel tízezer kisebb-nagyobb földrengést regisztrálnak. És bár a sorozat futólag érinti az olyan jellegű borzalmakat, amelyekről az idei törökországi események kapcsán is láthattunk felvételeket épületek alatt rekedt emberekről, nagyrészt inkább a földrengésekkel együtt járó cunamikról mesél.
Ezek közül is kiemeli a 2011-es japán földrengést és azzal érkező cunamit, amely 15 ezer ember életét oltotta ki. Kifejezetten szívszorító eleme a történteknek az úgynevezett szél telefonja (wind phone), amelyet egy idős japán férfi kezdett építeni az Otsuchi városában található kertjében, hogy rákban elhunyt unokaöccsével „beszéljen” az egyébként nem működő, tárcsázós telefonon. A 2011-es események után megnyitotta az összetört japán nép előtt is a kis fehér bódét, a szellemtelefon pedig a gyász és az elengedés szimbóluma lett. Elsősorban a természeti katasztrófában elhunytak hozzátartozói keresték fel, akik így búcsúztak el a hirtelen elragadott szeretteiktől, eddig több mint 30 ezren emelték fel a kagylót a telefonbódéban. De a földrengés más szempontból is kilóg a sorból: míg a tornádók és hurrikánok kialakulására nagyban hat a klímaváltozás, addig a földrengésekre nem – vagyis nem most. A jégtakaró olvadása befolyásolhatja ugyanis a lemezek mozgását, ehhez azonban évezredek kellenek. Hasonló a helyzet a vulkánkitörésekkel is, a magmakamrák aktívabbá válhatnak a gleccserek visszahúzódása miatt.
A látottak alapján felmerülhet, hogy milyen módon vehetné fel az ember valamilyen szinten a kesztyűt az anyatermészettel, és erre a sorozat nem igazán ad megnyugtató választ. Feltűnik egy földrengésbiztos híd Los Angelesben, amelyben a csapágyak képesek elnyelni a rengést, ez valamiféle megoldást kínálhat a problémára, ám el is mondják, hogy ez az első ilyen híd a városban. A legtöbb esetben kártyavárként omlanak össze az épületek, semmi esélyt sem adva a túlélésre. És míg a földrengéseknél ezt leszámítva kizárólag kármentésről lehet szó, addig az sem kevésbé rémisztő, hogy ugyan a tornádók, hurrikánok és vulkánkitörések esetében előre szólnak, nagyon gyakran csak a menekülés marad. A vulkánoknál értelemszerűen nem lehet az 1000 fokos, mindent elporlasztó láva útját állni, addig a tornádóknál és hurrikánoknál figyelmeztetik a népességet: menjenek a pincébe, deszkázzák be az ablakokat, vegyenek fel sisakot és ne lépjenek utcára. Az Ida hurrikán alatt például volt idő felkészülni, csak éppen nem elég: a filmben megszólaló polgármester szerint egy város biztonságos kiürítésére legalább 72 óra kell, ennyi pedig sosem áll rendelkezésükre, így csupán figyelmeztetni tudnak mindenkit arra, hogy a pusztítás előbb vagy utóbb, de biztosan elérkezik.
Az a helyzet, amikor nem tudod, hogy túléled-e, teljesen megváltoztatja a hozzáállásodat az anyatermészethez
– mondja az egyik túlélő. És bár jó esetben a dokumentumsorozat nézője csupán képernyőn és újságcikkeken keresztül találkozott a pusztulással, a Viharos földünk kényelmetlen közelségbe hozza az emberhez a természet roppant erejét, és még inkább égető problémává teszi a klímaválságot. És ahogy szintén a sorozatban elhangzik: a természet csupán teszi a dolgát, és tenni fogja akkor is, amikor az emberiség már nem lesz itt.
Viharos földünk (Earthstorm), 2022, a négy epizód elérhető a Netflixen.
