Kultúra

Kiskorú lányokkal házasodott a szektavezér, miközben a valláson keresztül manipulált

Douglas C. Pizac-Pool / Getty Images
Douglas C. Pizac-Pool / Getty Images
Komoly teológiai vitákba lehetne bonyolódni azzal kapcsolatban, hogy mennyire használja ki egy-egy vallás a vak hitbuzgóságból fakadó elvakultságot, viszont biztos: egyetlen vallási mozgalom dogmái közt sem találjuk azt, hogy a kiskorú lányok megerőszakolása jelenti a biztos belépőt a paradicsomba. A Netflix dokumentumsorozata, A szófogadó gyerekek nem feleselnek (Keep Sweet: Pray and Obey) épp egy olyan csoportról, pontosabban annak vezetőjéről szól, aki magát prófétának nevezi, az új felekezet hithűségét kihasználva épített fel egy szektát, amelyben a nemi erőszak, a pedofília és a vérfertőzés nemhogy hétköznapi dolognak számított, de a vallás gyakorlásához tartozott.

A mormonizmus nagy múltra tekint vissza az Egyesült Államokban: a keresztény felekezet Krisztus egyházának visszaállításában hisz, amit a kiválasztott próféták vezetésével érhetnek el. Ez a vallás sem nélkülözte a radikális vadhajtásokat és az egyházszakadást sem, az egyiket még 1890-ben az okozta, hogy az akkori egyházi vezető törvényileg tiltotta be a poligámiát, 1904-től pedig egyenesen kitagadták azokat, akik több feleséget vettek maguk mellé.

Volt azonban egy kisebb csoport, amelynek tagjai ezzel nem értettek egyet, így alakult meg a poligámiát új irányzatok alapkövévé emelő Utolsó Napok Szentjeinek Fundamentalista Jézus Krisztus Egyháza, röviden FLDS. A lassan száz éve létező, közel tízezer tagot számláló, rendkívül zárt közösség eredetileg Short Creekben alkotott kolóniát Utah államban. A poligámia náluk nem pusztán lehetőség, hanem kötelező életforma, sőt, a fejlődés és a nagyság különböző szintjeit mérik vele: a négyrészes sorozatban elhangzik, hogy

egy férfinak legalább három feleség kellett ahhoz, hogy a halála után ne foszoljon semmivé a világmindenségben.

Ebből fakadóan érthető, hogy a fundamentalista mormonok olyan szorgalommal gyűjtötték a feleségeket, mint az újgazdagok a sportkocsikat, nem volt ritka a több tucat feleség és a még ennél is több gyerek.

Netflix Rulon Jeffs és fia, Warren.

A radikális poligámistákat mindig egy próféta vezeti, akinek állítása szerint maga Isten nyilatkoztatta ki a vezető szerepet. A nyolcvanas években Rulon Jeffs vette át a prófétai szerepet, aki igazi vezetőként példát mutatott:halálakor 65 felesége volt.Az igazán aggasztó azonban nem is ez volt, hanem a házasságok mikéntje: a fiatal tinédzserlányok sorsáról a próféta döntött, ő választotta ki, kihez mehetnek hozzá, és a leggyakrabban maga felé hajlott a keze, azaz előszeretettel csapott le a tinikre, majd házasodott velük. A sorozat több megszólalója is így járt, egyikük elmesélte, hogy 19 évesen kellett hozzámennie az akkor már 85 éves férfihoz. A házasélet szintén nem volt épp a leghétköznapibb, bár a szexről és a házasságról mit sem tudó lányoknak nem volt viszonyítási alapjuk, így minden viszolygásuk ellenére elfogadták, hogy esténként hosszú sorokban kellett bemenni a férfihoz.

Rulon egyik fia, Warren Jeffs már korábban is kiemelkedett számtalan testvére közül, apja 1998-as agyvérzését követően rátelepedett a többi vezetőre, és láthatóan teljes bedobással készült a hatalomátvételre. Négy évvel később jött el az ő ideje, akkor maximális fokozatra kapcsolta az agymosást: míg a lányok számára előírta a hajviseletet, a ruhát, a kötelező színeket, addig a fiatal fiúkat kirúgta a gyülekezetből, nehogy versenytársra leljen bennük. A prédikációiban is egyre gyakrabban beszélt a kárhozatról és a bűnhődésről. Ráadásul elkezdte sorra feleségül venni apja asszonyait – akikre korábban anyaként tekintett. A kommunában mindent ő irányított.

Közben egyre fiatalabb lányokat kényszerítettek házasságra, amellyel immár kétszeresen szabályt szegtek: az Egyesült Államok minden államában tilos a poligámia, továbbá 16 év alatt nem engedélyezik a házasságot. A törvényt kijátszva hamis papírokkal Nevadába vitték a lányokat az esküvőre, mert ott kevésbé szigorúak a jogszabályok.

A dokumentumsorozat elsősorban azokra a nőkre épít, akiket Rulon tinédzserként vett feleségül, majd Warren „örökölte meg” őket. Megdöbbentő vallomások egész sorából derül ki, milyen agymosásnak volt kitéve a közösség (és vannak egyesek a mai napig). Ennek legékesebb példája, hogy jellemzően az anyák vonszolták kézen fogva gyakran zokogó kislányukat az oltárhoz, hogy ott egy évtizedekkel idősebb férfi – nagyon gyakran egy rokon – feleségül vegye őket, mivel ők is abban hittek, hogy így jöhet el a megváltás mindannyiuk számára. Amint egy lány függetlenebb lett, gyorsan férjhez adták, és teherbe ejtették – ez volt Warren ördögi terve arra,

Ahol a lányok semmit sem tudnak a szexről, ott a nemi erőszak is ismeretlen fogalom.

Erre szintén az egyik nő története világított rá: a nászéjszakán találkozott először a számára addig még hallomásból sem ismert dologgal, a szexszel, miután férje megerőszakolta. Csak annyit érzékelt az egészből, hogy valami rossz dolog történt. A prófétához ment tanácsért, aki a legnagyobb nyugalommal bizonygatta, hogy minden rendben van, hisz az ő egyetlen feladata, hogy szolgálja a férfit. A nők jellemzően húszéves korukra már legalább két-három gyereket neveltek, és egyetlen parancs szerint éltek, amit Jeffsék még a kéményre is felvéstek: Keep Sweet, azaz légy kedves, imádkozz és szolgálj!

Netflix Az egyik gyermekmenyasszony.

Adott volt tehát Amerika gyomrában egy kis közösség, ahol a pedofília, a kiskorúak házassága és a nemi erőszak nemhogy hétköznapi dolog volt, de egy messiáskomplexusos férfi tanítása alapján ez olajozta meg azt a gépet, amelyen a megváltás felé próbált menetelni fundamentalista mormonok egy csoportja. Elképesztő belegondolni, hogy Jeffsék dolgairól ugyan a környéken sokan pusmogtak, ám komolyabban senki sem foglalkozott velük. A dokumentumfilmben megszólaltak azok is, akik mégis megpróbáltak tenni valamit: egy magánnyomozó és egy oknyomozó újságíró rengeteget dolgozott azon, hogy az ügy nyilvánosságra kerüljön, ám lényegi változás nem történt – a közösségből senki sem mert Warren ellen vallani, a megfélemlített kislányok és szüleik egybehangzóan hazudtak a kihallgatásokon.

A Jeffs-birodalom valutája a fiatal menyasszony volt – mondja Mike Wattkins újságíró, aki a sztálini rendszerhez hasonlította az FLDS-t, szerinte a próféta a hiedelmeket manipulálva jutott pénzhez és szexhez.

Bár a híradások egyre nagyobb figyelmet fordítottak a közösségre, nem találtak Warrenen fogást. Amikor azonban egy vele kapcsolatban lévő rendőrtisztet elítéltek, érezte, hogy forrósodik a lába alatt a talaj, ezért a székhelyét Texasba tette át, ahol a mai napig látható az általa emeltetett monumentális fehér templom. Paranoiája miatt saját titkosszolgálatot működtetett, mindenkit megfigyelt, bekamerázta a közösségi tereket. Ő maga jószándékú diktatúrának nevezte a kreálmányát, hisz állítása szerint csak a hívei lelki üdvéért aggódott.

Miközben a szigorú, hithű életről és a szabályokhoz való ragaszkodásról prédikált, ő maga körbeutazta a világot, Disneylandben vagy Las Vegasban partizott. Mindezt a hívők pénzéből, akiktől hetente beszedte a dézsmát. Mikor a pénzszállítója lebukott, onnantól kezdve az emberei konzervdobozokba rejtették a pénzkötegeket.

Netflix Rulon Jeffs feleségei körében.

Ekkorra azonban már komoly hajtóvadászat indult ellene, még az FBI tíz legkeresettebb bűnözője közé is bekerült Oszama bin Láden mellé. Végül lekapcsolták az autóját, majd az egyik áldozata vallomását alapul véve elítélték, Megdöbbentő, de mindössze tíz évet kapott nemi erőszakban elkövetett bűnrészességért, ráadásul a közösség szemében mártírrá emelkedett, főleg azt követően, hogy a börtönből is prédikálni kezdett.

Miután a gyermekvédelem lecsapott a texasi ranchre, és elvitték a gyerekeket, Warren kedvenc feleségei Larry King műsorában bizonygatták, hogy a férfi ártatlan, ráadásul még a gyerekeiket is elragadták tőlük a hatóságok. A lebukáshoz végül az egyik áldozat segítette hozzá a nyomozókat: ő adta a tippet, hogy valahol a Warren-birodalom mélyén minden dokumentálva van hangfelvételek formájában. A razzia során a monumentális templomban egyéb bizonyítékok mellett találtak egy páncélszobát is, amely több évtized hangfelvételeit őrizte. Többek közt azt is, amelyen hallható, ahogy Warren a feleségei jelenlétében megerőszakol egy 12 és egy 15 éves lányt.

ETHAN MILLER / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / GETTY IMAGES VIA AFP Warren Jeffs a Las Vegas-i bíróságon 2006 augusztusában.

Ez már elegendő volt ahhoz, hogy 2011-ben a férfit életfogytiglanra plusz húsz évre ítéljék, Warren tehát élete végéig a börtönben oszthatja az igét – és teszi is, mivel továbbra is kapcsolatban áll a közösséggel, feleségeinek a börtönben mondja el a beszédeit, amelyeket aztán ők továbbítanak a felekezetnek.

Közülük sokan még mindig rendületlenül hisznek abban, hogy ő a próféta.

A Netflix dokumentumfilmje hihetetlen részletességgel, számos áldozattal mesélteti el a történetet, és olyan megszólalókkal árnyalja a sztorit, mint például egy hithű fundamentalista mormon férfi, aki a vallási közösség alapvető értékeivel egyetért, ám a Warren-féle nézetek már az ő gyomrát is megfeküdték. A történetet azonban mégsem sikerült kerek egésszé gyúrnia a sorozatnak: Warren bebörtönzésével túl hirtelen ér véget a történet, csak néhány mondatban darálják el, mi is történt azóta.

Ráadásul a dokumentumfilm néha túlságosan elvész a rengeteg szálban, mintha a hatásvadászat miatt rugózna túl sokat egy-egy eseten. De az olyan megoldások is túlzónak hatnak, mikor az egyik lány azt meséli, Warren tekintetében egyszer kígyószemeket vélt felfedezni, és ezt a sorozat a megfelelő utómunkával illusztrálja is. A célját ennek ellenére is eléri a sorozat, a négy epizód éppen elég hosszú ahhoz, hogy kellő mélységben foglalkozzon a témával, és ökölbe szorítsuk a kezünket azzal szembesülve, miként tudott egy magát prófétának képzelő mesteri manipulátor egy vallás álcája mögé bújva elkövetni végtelenül gusztustalan bűntényeket.

A szófogadó gyerekek nem feleselnek (Keep Sweet: Pray and Obey), 2022, négy epizód, Netflix. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik