A Szigetközben rejtőző, alig ezerkétszáz fős Hédervár neve az elmúlt évszázadokban szép lassan beivódott a magyar történelembe, hiszen a bronzkorban már lakott területén a XII. században jelent meg a Héderváry család, ami az elmúlt évszázadokban számos alkalommal szerzett magának megbecsülést, hírnevet, illetve magas pozíciókat: Dezső 1338-ban Károly Róbert életét mentette meg, a négy évszázaddal később élt Viczay Mihály európai hírű műgyűjtő volt, a család egy leszármazottja, Khuen-Héderváry Károly pedig előbb Horvát-Szlavónország bánjaként (1883-1903), majd miniszterelnökként (1903; 1910-1912), sőt, a király személye körüli miniszterként (1904-1905) is bizonyította rátermettségét.
A község legmeglepőbb része azonban nem az ő XV. századi alapokon nyugvó kastélyuk, vagy épp a község hétszáz éves kocsányos tölgye, a helybéliek által ötszáz évvel idősebbnek tartott, Árpád lovának kötőféke által horzsolt törzsű Árpád-fa, hanem a polgármesteri hivatal előtti parkban álló szobor,
A hosszú időn át Mexikóban, egy tányértüske nevű vad burgonyaféle levelein napozó kis rovarok az Egyesült Államokba áthajtott szarvasmarhák szőrzetébe ragadó terméseken lavírozva jutottak északra, ahol 1859-ben előbb Nebraskában tűnt fel nagy számban, majd alig tizenöt év alatt háromezer kilométernyire, az Atlanti-óceán partjáig jutott.
Nevét egy 1865-ös eset miatt kapta, amikor egy coloradói tömeges előfordulása miatt egy entomológus úgy gondolta, hogy a bogár ott őshonos, így nemes egyszerűséggel kolorádóbogárként említette.
A hosszú időn át csak a tányértüskéből falatozó bogarak egy pontmutáció miatt tértek át a burgonyára, 1876-ra pedig az óceánon is átjutottak.
A következő években Franciaországban, illetve Angliában berendezkedő állatok az első világháború után kezdték csak igazán meghódítani az európai kontinenst: 1936-ban Németországban, 1940-ben Ausztriában, 1947-ben pedig az osztrák-magyar határ közelében lévő Héderváron tűntek fel. Az első összecsapás a gazdák sikerével végződött, az ötvenes években azonban Ausztria és Jugoszlávia felől egyre nagyobb számban áradtak a kifejlett bogarak, illetve a náluk is falánkabb lárváik, Magyarország pedig elesett: a kártevők 1954-ben már a Duna vonalánál jártak, az azóta eltelt évtizedekben pedig a Csendes-óceán partjáig jutottak.
A krumplibogarak szempontjából valódi sikertörténetnek számító sztori a Rákosi-érában épp jól jött a hatalomnak, így a keletnémetekhez hasonlóan (ahol egyenesen Amikäfer, azaz amcsibogár lett a neve) a nyugatellenes propaganda részévé tették, azt állítva, hogy
veszélyeikre pedig többek közt egy diafilmmel is felhívták a figyelmet.
A történetet meglepő módon maga az ÁVH is komolyan vette, egy 1951 júliusában született titkos dokumentum szerint ugyanis a két, akkor elfogott jugoszláv ügynöktől tényleg megkérdezték, hogy
A dokumentum végén a jelentés írója megjegyzi:
Intézkedés történt a jelzőszolgálat felé, hogy fokozottabban figyeljék a légteret, nehogy a szelet kihasználva bogarakat, vagy gyujtólapokat (= ellenséges propagandát) kis léggömbökön bocsássanak be az ország területére.
A rovar magyarországi megjelenésének ötvenedik évfordulóján Leptinotarsa, avagy privát nyomozati anyag a krumplibogár titokzatos feltűnéséről Magyarországon címmel a helybelieket is megszólaltató áldokumentumfilm készült. A munkát Zsebcselek csoport nevén jegyző Buzás Mihály és Szolnoki József által készített negyvenhat perces anyag a győri Mediawave fesztiválon mutatkozott be:
Ennek utózöngéjeként pedig a projekten dolgozó két grafikus, a győri kisképzőben tanult Maráczi Manuéla és Zsédely Teréz egykori évfolyamtársukkal, Csáki Lászlóval elkészítették a kolorádóbogár talán világszinten is legelső köztéri emlékművét, ami a szobor csiszolatlan márványtalapzatán lévő tábla szerint
– derül ki a Magyar Természettudományi Múzeum blogjáról.
A Buzás ötlete alapján született, százszoros életnagyságban ábrázolt,
bogarat végül a férfi egykori egyetemi tanára, az akkor a földművelésügyi miniszteri posztot betöltő Nagy Frigyes adta át.
