Kultúra

„Itt nyugszik Vulkán kutya őrnagy” – sokáig senkinek sem szúrt szemet az erdei temető

Balogh Zoltán
Balogh Zoltán
A Varsói Szerződés által életre hívott bázisok egyikén szolgált kutyák végső nyughelyét csak a kétezres évek végén fedezték fel.

Az elmúlt években Magyarországon is egyre népszerűbbé vált az urbex, aminek rajongói elhagyatott helyeket, köztük lakatlan villákat, településeket vagy felszámolt katonai objektumokat látogatnak meg, ezekről pedig fotókat vagy videókat is készítenek, hogy más is láthassa azokat.

A pontos helyszíneket az állapotok és az értékek megőrzése miatt az esetek többségében nem árulják el, hiszen így előbb-utóbb megjelennének a vandálok – ahogyan ez számos villa és kastély esetében korábban már megtörtént –, vannak azonban olyan objektumok is, mint például a Balaton-felvidéki Nemzeti Park részét képező, a Keszthelyi-fennsíkon megbújó, katonakutyák számára kialakított temető, amit a kétezres évek végi felfedezése óta egyre többen keresnek fel.

A területen a kelet-európai szocialista országok védelmi szervezete, a Varsói Szerződés által életre hívott katonai bázisok egyike, egy légvédelmi szerepet is betöltő átjátszó állomás működött, így az átlagemberek meg sem közelíthették a környéket, ennek következtében a temető negyvenöt évvel ezelőtti megszületése után több mint három évtizeden át észrevétlenül bújt meg a bükkerdőben.

Balogh Zoltán A temető 2020 decemberében.

A tizenkét sírra 2007–2008-ban egy vonyarcvashegyi polgárőr, Seffer Imre egy általa szervezett gyalogtúrán bukkant rá, rövidesen pedig a történet is összeállt, hiszen felbukkant a bázis egy korábbi parancsnoka, aki megosztotta a történetet – olvasható a Múlt-kor 2010-ben született cikkében.

Az egykori katona szerint a Vonyarcvashegytől tíz kilométerre, Vállus területéhez tartozó bázison élő honvédek kiképzett kutyái nyugszanak a temetőben. Az állatok élete nem ért épp derűs véget, hiszen az elsőként ide temetett Vulkán – aki egy történet szerint saját testével védett meg a kihűléstől egy hóban eltévedt katonát – sírján az 1973–1976 évszám mellett a következő felirat olvasható:

Itt nyugszik Vulkán kutya őrnagy, kit szolgálatteljesítés közben vandál személyek orvul meggyilkoltak.

A Büdös-kúti pihenőháztól tizenöt, a Szent Miklós-forrástól ötperces sétával elérhető fejfák egy részén már nem szerepel név, Vulkáné mellett Boby, Brúnó (1999–2004), Ali hadnagy (1994–2004), Néró (1993–2002), Cigány (2000–2002), Kevin (2000–2002) és Cézár (1998–2002) neve azonban ma is olvasható.

Haláluk okára a feliratból nem derült fény, de az egybevágó évszámok miatt úgy tűnik, hogy legtöbbjüket talán egyidőben, orvvadászok vagy vadászok fegyvere által érte a vég.

A temetővel kapcsolatban Seffer a Magyar Honvédséget, illetve a rendőrséget is megkérdezte – ekkor derült ki, hogy az nem szerepel a nyilvántartásban, így nem számít hivatalos katonai temetőnek.

Wenczel Erika Egy 1980–1981-ben itt szolgált katona, a mellette álló szovjet terepjáró motorháztetején egy kölyök német juhásszal – az állat ma talán az egyik jeltelen sírban nyugszik.

Ez persze nem változtatott a lényegen: a sírok felfedezését követően a vonyarcvashegyi polgárőrök vették át a kert gondozását, amiben eleinte három település önkormányzata (Vonyarcvashegy, Balatongyörök és Vállus) is segített: kerítést, padot és asztalt helyeztek ki, sőt, a fejfákat is lecserélték, áthelyezve rájuk a még meglévő feliratokat.

Nekik köszönhetően a temető máig sem tűnt el, sőt, rendezett képet nyújt – derül ki Wenczel Erika 2021 januárjában készített képeiből, amit az Elhagyatott régi épületek Magyarországon nevű Facebook-csoportban osztott meg.

Galéria
Wenczel Erika

A képeken az egykori bázis rádiótornya, illetve két, rossz állapotú, hófödte épülete is jól látszik, a múlt más tanúi azonban nem maradtak fenn a kétezres évek derekán még a kutyáikkal szoros kapcsolatot ápoló katonáktól hangos területen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik