A Keresztapa 3 a trilógia Fredója. A gyengébb, legkevésbé emlékezetes epizód, amely ugyan a sorozathoz tartozik, valójában mégis messze elmarad csodálatos előzményeitől. Vagyis olyan a státusza, mint szerencsétlen Freddie Corleonénak, az ügyetlen, tragikus sorsú testvérnek, aki előbb népszerű bátyja, majd tehetséges öccse árnyékában volt képtelen érvényesülni, élete legjelentősebb teljesítménye pedig az volt, hogy elárulta az utóbbit, megváltva saját belépőjét a túlvilágra.
Ám ez a gyakran hangoztatott párhuzam igazságtalan. Fredo tényleg a Corleone család páriája, A Keresztapa 3 viszont egyáltalán nem rossz film. Ezt még kritikusai is hajlamosak elismerni: jó-jó, ezt is Francis Ford Coppola rendezte, része a szent trilógiának, csak éppen nem zseniális, mint a hetvenes években forgatott filmek. E nézői és rajongói hozzáállás azonban figyelmen kívül hagyja, hogy a harmadik rész alighanem a legszemélyesebb Coppola számára. Amíg az első rész Mario Puzo azonos című regényének adaptációja volt, és a Corleone család Las Vegas-i üzleteinek cselekményszála is a könyvből került át A Keresztapa 2-be, addig a harmadik epizód teljes egészében új történetet dolgoz fel, amit Coppola ugyancsak Puzóval együtt írt meg, de nagyobb szerepet vállalt a forgatókönyv alakításában, mint az előzmények esetében.
Ez csak az egyik oka lehet annak, hogy A Keresztapa 3 miért kiemelkedően fontos Francis Ford Coppolának. Hogy az, azt 2020 végén bizonyította, amikor az interneten nyilvánosságra hozta az éppen harminc évvel ezelőtt bemutatott film újravágott és átalakított változatát. De mi értelme van hozzányúlni a milliók által szeretve tisztelt filmklasszikusokhoz? Miért volt elátkozott produkció a harmadik rész, és miért érezte szükségét a rendező, hogy belenyúljon a jól ismert filmbe? Mik a legfontosabb különbségek az új változatban, és a legfontosabb kérdés: tényleg jobb lett így A Keresztapa-trilógia?
Kapott egy visszautasíthatatlan ajánlatot
Coppola nem akarta megcsinálni A Keresztapa harmadik részét. Ami azt illeti, már a második elkészítéséhez sem ragaszkodott, de arra viszonylag hamar rábeszélte őt a gyártó Paramount stúdió. Egyrészt azzal, hogy teljes rendezői és produceri szabadságot kapott – emiatt nyilatkozta azt tavaly a Vulture-nek, hogy A Keresztapa 2 volt pályája legzökkenőmentesebb forgatási élménye –, másrészt Coppola kidolgozhatta egy régebbi ötletét egy két szálon futó történetről, amely párhuzamosan mutatja be apa és fiú útját két különböző idősíkban.
A stúdió eleinte berzenkedett attól, hogy A Keresztapa 2-nek egyszerűen az legyen a címe, hogy A Keresztapa 2, mert szerintük a nézők egy része így azt hihette, hogy a második felét fogják látni egy filmnek, amit egyszer már megnéztek. Viszont Coppola minden más, a folytatást érintő ötletéhez hasonlóan ez is működött, és a film hat Oscar-díjat nyert, kétszer annyit, mint a hatalmas sikert aratott előzmény.
Jól tudjuk, mi történt ezután. Az Apokalipszis, most elfoglalhatta ugyan jól megérdemelt helyét az amerikai filmklasszikusok sorában, de derékba törte Coppola karrierjét, nemcsak azért, mert a végtelenül költséges és elhúzódó, ráadásul emberéletet követelő forgatás súlyosan megviselte a rendező idegeit, hanem azért is, mert kis híján csődbe vitte a produkciós cégét. Coppola a nyolcvanas években már nem dolgozhatott olyan nagy költségvetésű filmeken, mint korábban, a kisebb, kísérletező produkcióira pedig, mint a Szívbéli és az Előre a múltba, kevésbé volt vevő a közönség. Az évtized vége felé a rendezőnek egyre nagyobb szüksége volt a pénzre, és úgy döntött, elfogadja a Paramount stúdió ajánlatát, hogy készítse el A Keresztapa harmadik részét. A második epizód óta eltelt tizenöt évben folyamatosan ostromolták ezzel az ajánlattal, és 1989-ben jött el a pont, hogy már nem tudta visszautasítani.
Coppola világéletében szerzői ambíciókkal dolgozott. Ha már A Keresztapa 3-at a stúdió erőltette rá, legalább megpróbálta minél inkább a saját képére formálni a filmet. Szerzőtársként maga mellé vette Mario Puzót, de saját ötlete volt, hogy a film egyik központi konfliktusa a Vatikáni Banknak folyósítandó Corleone-kölcsön körül forogjon. Azon túl, hogy ezzel a szállal Coppola körbe tudott járni egy számára fontos témát, a katolikus egyház képmutatását és korrupcióját, még a Paramount stúdiót is provokálhatta. A kiadásra szánt egyházi ingatlanvagyont kezelő Immobiliare cégben ugyanis annak a Charles Bluhdornnak volt résztulajdona, aki abban az időben a Paramount tulajdonosa is volt. Az Immobiliaréról éppen Bluhdorn mesélt egyszer Coppolának, aki gond nélkül bele is írta a forgatókönyve, hogy Michael Corleone is ebbe a vállalkozásba akarja bevásárolni magát, így próbálva tisztára mosni családja nevét és pénzét.
Ám A Keresztapa 3 nem csak a feldolgozott témák és a saját forgatókönyv miatt tekinthető a trilógia legszemélyesebb darabjának a rendező szempontjából. Ez ugyanis az a film, amely a leginkább mutatja családi vállalkozásnak a filmsorozatot. Michael Corleone húgát, Connie-t a korábbi részekben is Talia Shire, Coppola húga alakította, a harmadik részben azonban már Michael lányának szerepére is családtagot választott a rendező, méghozzá saját lányát, Sofiát, aki már az első részben is feltűnt: csecsemőként vele forgatták le a filmvégi keresztelőt. Sofia Coppola szerepeltetése kényszerűség volt. Mary Corleonét eredetileg Winona Ryder játszotta volna, ő azonban közvetlenül a forgatás előtt súlyosan lebetegedett.
A film bemutatása után éppen az ő alakítását érte a legtöbb negatív kritika. Noha a legtöbb médium elismerte, hogy A Keresztapa 3 mívesen elkészített, a korabeli hollywoodi mezőnyből kiemelkedő film, minden kritikus sietve hozzátette, hogy nyomába sem ér a korábbi részeknek. Akadt, aki továbbment: a Washington Post szerzője szerint a film „nem pusztán csalódás, hanem szívszorító kudarc”, ami azért harminc év távlatából is erős ítélet. Ám aki elismerte a film erényeit, Sofia Coppola alakítását az is elmarasztalta, mondván, hogy idegenül, természetellenesen játszik.
A Keresztapa 3-at újranézve ez a vád igazságtalan: Sofia Coppola valóban kilóg a többi szereplő közül, de nem azért, mert rosszul játszik, hanem mert másfajta játékstílust képvisel. Amatőr a színésznagyságok között, ennek megfelelően nem is pontosan kicentizett gesztusokkal és nagy érzelmi amplitúdókkal dolgozik, mint Al Pacino, Diane Keaton vagy Eli Wallach, hanem félszegebb és visszafogottabb a jelenléte. Tény, hogy nincs teljesen a helyén ebben a filmben, de ez illik a karakteréhez, elvégre Mary is túl ártatlan, túl tiszta az őt körülvevő maffiavilághoz, és éppen emiatt kell meghalnia.
Coppola utóbb ironikusan azt nyilatkozta, hogy ami a filmmel történt, hasonló ahhoz, ami a filmben történt, vagyis egy lány megpróbált segíteni az apjának, de neki kellett elvinnie a balhét, mint ahogy végül Mary Corleonét öli meg az apjára kilőtt pisztolygolyó. Nem mellesleg a gyerek elvesztésének motívuma is mélyen személyes ügy volt Coppolának, legidősebb fia, Gian-Carlo ugyanis 1986-ban halt meg hajóbalesetben. Mary halálának jelenete nyilvánvalóan saját traumájának feldolgozásához is hozzátartozik. A Keresztapa 3 tehát számos szempontból közelebb áll rendezőjéhez, mint a két előzmény, ezért sem meglepő, hogy Coppola úgy érezte, még dolga van a filmmel. Annál is inkább, mert ő egyike azon rendezőknek, akik nem hisznek abban, hogy legkésőbb a bemutatóval egy filmet késznek lehet nyilvánítani.
Képtelen nyugton hagyni a klasszikusait
A mára lényegében lezárult dvd-korszakban Magyarországon is megtanulhattuk, hogy a filmek rendezői változata sokszor érdekesebb, mint a moziverzió. Hogy csak egy példát említsünk, a Szárnyas fejvadász rendezői vágata, amely szinte teljesen megegyezik a később „végső vágásként” forgalmazott filmmel, sokkal gazdagabb, mint az eredetileg megismert változat. Coppola pedig a koronázatlan királya lehetne a filmek újravágásának és –bemutatásának. A Keresztapa első két részéből először a hetvenes években vágott össze egy hatórás, sorozatként vetített tévés változatot, amelyben kronologikusan mesélte el, tehát a fiatal Vito Corleone cselekményszálával nyitotta a Corleone család addigi történetét.
Később aztán Coppola kicsit igazított a trilógia moziváltozatán a videó-, majd a dvd-kiadás alkalmával, ami viszont fontosabb, hogy több különböző verziót is nyilvánosságra hozott saját Moby Dickjéből, az Apokalipszis, mostból (ezek közül a Redux alcímű, alaposan kibővített és túlhabzó változatot már nemigen vette be a rajongók gyomra). Két évvel ezelőtt a mérsékelt sikert aratott Gengszterek klubja című filmjét is újravágta, állítólag az lényegesen jobb lett, mint az eredeti. Vágóollója pedig azóta is csattog: Coppola nemrég azt nyilatkozta, hogy 2011-es, egyelőre utolsó filmjével, a Twixttel sem végzett még.
Mindez egyfelől Coppola személyes mániáiról, művészi szorongásairól árulkodhat, másrészt a rendezői kontroll újabb bizonyítéka: a rendező újra és újra demonstrálja, hogy filmjei hozzá tartoznak, és azt tehet velük, amit akar. Ugyanez megszokott az irodalmi művek esetében, gyűjteményes köteteikben a költők gyakran hozzányúlnak régebbi verseikhez. A filmeknél viszont olyan sok ember közös munkáját írja felül utólag a különféle változatokat készítő rendező, hogy azt csak a Coppoláéhoz mérhető művészi egóval és a rá jellemző, rendezőközpontú hozzáállással lehet megtenni. Talán nem véletlen, hogy miközben klasszikusait kényszeresen újravágja, Coppola új filmjei egyre kisebb visszhangot vernek. Aki fejből tudja a mester ezredforduló után rendezett műveinek címét, az elkötelezett rajongók törpe kisebbségéhez tartozik.
Mindazonáltal a rendezőnek esze ágában sincs abbahagyni a munkát. Tavaly múlt 82 éves, de nagy erőkkel dolgozik csodásan találó című filmtervén, a Megalopolison, és, ahogy A Keresztapa 3 újravágott változatának 2020. decemberi premierje mutatja, régebbi munkáit sem tartja befejezettnek. Olyannyira nem, hogy A Keresztapa 3-nak új, nevetségesen komoly címet is adott, amely angolul így szól: Mario Puzo’s The Godfather, Coda: The Death of Michael Corleone.
Egy szicíliai soha nem felejt
Coppola már a moziváltozatnak is a Michael Corleone halála alcímet akarta adni, csak a stúdió akkor úgy érezte, ha a második résznél működött a létező legegyszerűbb címváltozat, a trilógia befejezésénél kár változtatni a recepten. A cím megváltoztatása tehát jelképes gesztus, annak viszont fontos, mert jelzi, hogy Coppola harminc éve dédelgetett változatát láthatjuk.
A történet mindössze egyetlen, kulcsfontosságú ponton változott meg, egyébként azt látjuk kissé máshogyan elmesélve, amit már eddig is ismertünk. A hetvenes évek végén járunk, az idősödő Michael Corleone pedig igyekszik kiszállni a maffiából, és legális üzletekbe fektetni hatalmas vagyonát. Ennek a folyamatnak a végállomásaként hatalmas összeget, hatszázmillió dollárt kölcsönöz a Vatikáni Banknak, cserébe az Immobiliare ingatlanalap többségi tulajdonáért. A dúsgazdag Corleone támogatása jól jön az eladósodott vállalatnak, amelynek egyik kezelője, a New York-i Gilday érsek a Keresztapa új, legfontosabb szövetségesének mutatkozik.
De Michael kénytelen ráébredni, hogy a maffia nem ereszti. Hiába adta át a New York-i alvilág ellenőrzésének feladatát egy Joe Zasa nevű, piperkőc gengszternek, még mindig tőle vár igazságtételt mindenki, akinek Zasa kavics a cipőjében, köztük Vincent Mancini, Michael bátyjának, Santinónak a törvénytelen fia. Vincent pedig egyre közelebb kerül Michael lányához, Maryhez, akit a Keresztapa minden eszközzel távol akar tartani a maffiától. Így éleződik ki újra a végzetes konfliktus Michael két családja között, és gyűrűznek be a bűn körei az óvni kívánt magánéletbe.
Az új változatban Coppola egyértelművé teszi, hogy a vatikáni machinációkat, és nem a Joe Zasa és más gengszterek felléptetésével bonyolódó maffiaharcokat tartja Michael legfontosabb „szakmai” konfliktusának. Az egyháznak nyújtott kölcsönről és az Immobiliaréról szóló beszélgetés a főhős és Gilday érsek között átkerült a film legelejére, így Coppola a szerkezet szintjén is egyértelmű párhuzamot von az első résszel, amely a Don Vito Corleonétól szívességet kérő temetkezési vállalkozó, Bonasera hasonló jelenetével kezdődik. A moziverzió felütése, amely A Keresztapa 2 utolsó képeit idézi meg, kikerült az új változatból, mint ahogy az ájtatos Michael egyházi kitüntetése is. Az pedig a maffiaszál további gyengítését jelzi, hogy Coppola a film közepéről kivágott egy beszélgetést Michael és ellensége, Don Altobello között. Részben emiatt A Keresztapa 3 új verziója azon ritka rendezői változatok közé tartozik, amelyek lényegesen rövidebbek az eredetinél. Ezúttal szűk negyedórával lett karcsúbb a film, amely azért még így is jó hosszú, több mint két és fél órás.
Ám mindennek inkább a rajongók számára van jelentősége.
Az eredetiben ugyanis az öreg és magányos Michael Corleone, miután utoljára visszaemlékszik azokra a nőkre, akiket a legjobban szeretett és akiket mind elveszített, meghal. A Michael Corleone halála alcímű verzióban viszont nem hal meg, hanem ül a kertben, és tovább emlékezik. A végefőcím előtt megjelenő felirat is arról tájékoztat, hogy „egy szicíliai soha nem felejt”.
Michael számára az igazi büntetést, az erkölcsi és lelki megsemmisülést tehát az jelenti, hogy nem adatik meg neki a halál. Folyton újra kell élnie szerettei elvesztését, kivált lánya halálát, az egyetlenét, akire az új változat végén visszaemlékszik (kimarad tehát az első és második feleségét megmutató emlékkép). A film új befejezése különösen könyörtelen a főhőssel. Az eredeti változatban a halál jelentette azt a megváltást, amelyet Michael a történet során egyre elkeseredettebben keres, és amelyért az egész vagyonát hajlandó odadobni, noha tudja, az is kevés lesz.
A rendező emellett a lezárás átalakításával még közelebb vonta magához a trilógiát, karrierje legfontosabb munkáját, hiszen az életben maradó Michael most még jobban hasonlít rá. Az idős és elmagányosodott öregember képében könnyű felismernünk Coppolát, akit egyfolytában saját hajdani sikereinek és kudarcainak emléke kínoz.
Meglehet, mindez kevés ahhoz, hogy A Keresztapa 3 új és talán már véglegesnek tekinthető változatára önállóan érvényes műalkotásként tekintsünk. Az viszont biztos, hogy az egyik legnagyobb hatású, még élő amerikai filmrendező pályáján lábjegyzetnél jóval több, ugyanis Coppola szerzői gondolkodásának lényegéről árulkodik.
