A koronavírus magyarországi megjelenésének hetében egy kormányülésen Pintér Sándor belügyminiszter javasolta a Kútvölgyi Klinikai Tömb toronyépületének karanténkórházzá való gyors átalakítását, március 13-án pedig a néhány nap alatt átalakított épületben meg is jelentek az első fertőzésgyanús betegek.
A számos sajtótermékben megjelent képeken az épület kívülről sokkal inkább hasonlított egy háború sújtotta toronyra, mint működő kórházra, így Ismeretlen Budapest sorozatunk legújabb epizódjában az intézmény nyolc évtizedet felölelő történetét mutatjuk be, melynek során a külső állapot okára is fény derül.
A komplexum építését a Horthy Miklós tízéves kormányzói jubileuma alkalmából született 1930. évi XI. törvénycikk rendelte el, célja pedig az állami alkalmazottak saját kórházzal való ellátása volt. A főváros nem bízta a véletlenre a helyszínválasztást, hiszen némi gondolkodás után a Svábhegy aljában, a régi vízivárosi temető helyén találták meg az ideális helyet, a második világháború derekára elkészült épület pedig beosztásával tökéletesen alkalmazkodott a festői környezethez, hiszen a betegek szobái a szélvédett, és egyben napos dél-délkeleti irányba, a gyógyításra és ügyintézésre használt szobák pedig északra néznek.
Temető?
A város számos, ma bérházakkal és középületekkel teletömött pontján voltak korábban temetők – ezek egyike volt az 1785-ben kialakított, 1914-ig használt régi vízivárosi sírkert, melynek híres elhunytjait az építési munkák megkezdése előtt természetesen exhumálták.
Néhányuk, így a napóleoni háborúk egy főhadnagya, a Ludovika-parancsnok Hanuszfalvy Pethrics András sírjában ép tábornoki paszományt, nyakkendőt, rövid magyar csizmát, illetve díszes gombokat is találtak, pont úgy, mint a Mária Terézia-rend nagykeresztjével kitüntetett báró borbereki Alvinczi József (1735–1810) tábornagy esetében, akinek aranysujtásos atilláját, csizmáját és piros nadrágját a dupla koporsó őrizte meg. A maradványokat az 1885-ben megnyitott németvölgyi temetőbe helyezték át, azt azonban 1963-ban végleg bezárták, majd rendezték a területét.
Helyén ma a MOM Uszoda és Sportközpont, a Budapest Kongresszusi Központ (Finta József, 1985), a Novotel Budapest City (Finta József, 1982) és a Gesztenyéskert áll, sírkövei egy része pedig darabokra törve vagy egészben a Duna medrébe került.
A neves elhunytak maradványai túlélték az értelmetlen pusztítást: a legtöbbek – köztük Alvinczi – sírját ma a Fiumei úti sírkertben találhatjuk meg.
A harmincegy pályázó közül kiválasztott Csánk Rottmann Elemér (1879–1969) tervei szerint született jókora, kereszt alaprajzú tömb építése egyáltalán nem zajlott gond nélkül, hiszen a lejtős, agyagos talaj megkötésének feladatát elvégezve a hétemeletes, de magasföldszintet, két földalatti szintet és tetőteraszt is magában foglaló vasbetonvázas épületet végül csak néhány nappal 1943 karácsonya előtt nyitották meg, köszönhetően annak, hogy a Horthy Miklós Gyógyintézet munkálatai 1935-től különböző okokból – így a háború, a viták, a tanulmányok, a munkatárgyalások csúszása, illetve az alacsony bér miatt elégedetlen kubikosok sztrájkja miatt – három éven át folyamatosan csúsztak, a lényegi munkát pedig csak 1938 őszén kezdhették meg.
A két világháború közti modern építészet, illetve a barakkoktól a szuperkórházakig alig egy évszázad alatt eljutó kórházépítészet legfrissebb elveit tükröző, a kor számos másik budapesti épületéhez hasonlóan sóskúti mészkővel borított, acélvázas kórházépület a betegközpontú, modern tömbök előnyeit Magyarországon ilyen méretben elsőként valósította meg, tervezésében röviddel megelőzve a Fiumei úton álló OTI Baleseti Kórházat (Gerlóczy Gedeon, Körmendi Nándor és Grundböck Béla, 1937–1940).
Az egyszerű arányokkal dolgozó, a fák közt ma is magasra törő tömb távolról dísztelennek látszik, így a főbejáratához érkezőket minden bizonnyal meglepte Metky Ödönnek (1906–1985) a családi élet és az orvosszakma szépségét hirdető,
Az ifjúság egészsége a nemzet jobb jövőjének záloga. / Nem vagyunk az élet urai, de a romlással harcba szállunk
feliratot viselő mozaikja, Angyalné Prakatur Zsuzsa a gyermekosztály szobáiban feltűnő barátságos, a legismertebb mesealakokat, köztük Hófehérkét, illetve Piroskát és a farkast modern köntösben bemutató falfestményei, vagy épp Árkayné Sztehlo Lili a (mára eltűnt) földszinti kápolnába megálmodott csodás üvegablakai.
A freskók
A gyerekek a kor legismertebb mesefigurái mellett természetesen a megunhatatlan húsvéti nyuszival, a Mikulással és a karácsonyi angyallal is találkozhattak a falakon, hiszen Prakatur szobánként nyolc-tíz, összesen pedig kilencvennégy képet készített a gyógyulni vágyó gyerekeknek. A körülbelül nyolcvanszor negyven centiméteres alkotások élénk sorában két visszatérő alakkal is találkozhatnak, így az általa életre hívott (saját könyvet is kapott), magyaros ruhát viselő Julival és Petivel, akiket állatok egész serege vesz körül, sőt, a Halkirály és egy tündér is feltűnik körülöttük.
Az Esti Újság riportere annyira el volt ragadtatva, hogy a Mohácsról indult művésznőt nemes egyszerűséggel
Cikkéből kiderül, hogy a művészet felé csak érettségije után nyitó Prakatur négy évvel korábban, fia kétéves korában kezdett gyermekmese-illusztrációkat készíteni, azelőtt pedig mindössze portrékat és akvarelleket jegyzett.
A kétgyermekes anya saját bevallása szerint áprilistól augusztusig minden hétköznapját az épülő falak közt töltötte, hogy a könnyen tisztítható olajképeket elkészítse. A rajzokhoz meséket is írt, amelyek szövegét a tervek szerint az összes ápolónő megkapja, hogy elmesélhesse a gyerekeknek.
A mozaikok társaságában akár egy-egy, négy méter magas, bronzzal patinázott alumínium női és férfi akt, illetve egy kétalakos szoborcsoport is állhatna, de Buzi (Búza) Barna (1910–2010) a kórház pénzügyminisztérium által kiírt pályázatára beadott, díjnyertes műve azonban nem valósult meg.
A szellős előtérbe érve egy tágas előcsarnok fogadta a betérőket, benne márvány Horthy-mellszoborral, ingyenes ruhatárral, körtefa ajtókkal és bútorokkal, az épület szellős, tágas és világos terei pedig minden egyes részletükben azt sugallták, hogy a beteg és kísérői nem feltétlenül egy kórházban, inkább a modernizmus templomában járnak.
Az érzést a legfeljebb háromágyas, fényjelzéses nővérhívókat rejtő teraszos szobák, a sokakat megijesztő tipikus kórházillatok hiánya, és a fehér helyett a barátságos vajsárga szín használata is erősítette, hiszen ebben a korban az orvostudomány, illetve a kórházépítészet szakértői már felismerték, hogy egy ilyen intézet fontos feladatai közé tartozik a páciensek kényelmének és otthonérzetének minél tökéletesebb biztosítása is. A szintenként nyolc egyágyas szoba épp ezért nem komoly összegekért, hanem az ezt megkövetelő orvosi körülmények fennállása esetén vehetők igénybe, a Magyar Jövő (1944. március 12.) cikke szerint azonban mindehhez
A barátságos környezet megteremtése a csecsemő- és gyermekosztály esetében is fontos volt, noha a könnyebb áttekinthetőség érdekében itt üvegfalakkal elválasztott, nagyobb létszámú, akár hatfős szobák is helyet kaptak, melyek képét a már említett falfestmények, illetve a magyaros mennyezetdíszek oldották.
Csánk ügyes alaprajz-szerkesztésének köszönhetően a vizsgálók, a laborok, az ügyeletes nővérek szobája, illetve a minél zavartalanabb ellátáshoz szükséges szobák egyetlen esetben sincsenek huszonöt lépésnél távolabb a folyosók legtávolabbi pontjától, megkönnyítve a „beteg anyagi körülményeitől függetlenül, egyedül orvosi szempontok szerint” történő, minél precízebb munkavégzést.
A betegek és orvosaik minél gyorsabb egymásra találását a folyosókon sűrűn elhelyezett jelzőlámparendszer is segítette, hiszen az nem csak a légiveszélyről adott hírt, de az orvosokhoz csatolt számok is megjelennek rajtuk, így a jelzést látva azok a legközelebbi házi telefonon keresztül megtudhatják, ki és milyen okból keresi őket.
Az üzemi konyhát a legtöbben talán az alagsorban sejtették, pedig „az egy gombnyomásra egyszerre hat–nyolcféle munkát végző: tésztát gyúró, kávét és mákot daráló, hagymát és burgonyát szeletelő, és habot verő” (Pesti Hírlap, 1943. december. 19.) gép a többi eszközzel együtt az a legfelső szintre került, a tér pedig óránként nyolcszor (más források szerint kilencszer) szellőzik, így az ételszagnak esélye sincs végigkígyózni a szobák tucatjain, az adagokat pedig ételliftek szállítják a különböző szintekre.
Pécsi vagy Sávoly?
A kórház statikai terveit számos lap szerint a budapesti Duna-hidak újjáépítésében fontos részt vállaló, az új Erzsébet híd vonalait papírra vető Sávoly (Spiegel) Pált (1893–1968), a világ legkülönbözőbb részein folyami átkelőket – Thaiföldön rögtön ötvenkettőt – tervező mérnök készítette, mások azonban Magyarország első női mérnökét, az építőmérnöki diplomáját 1920 márciusában átvett Pécsi (Pollák) Esztert (1898–1975) említik ebben a szerepben.
Pécsi életműve elképesztő gazdagságú: munkái egy részével férje, a két világháború közti modernizmus számos villáját megálmodó Fischer József (1901–1995) épületeit segítette a megvalósulásban, de saját jogán is a legnagyobbak közé tartozott, hiszen nevéhez olyan építmények fűződnek, mint a margitszigeti Hajós Alfréd Sportuszoda, a Fiumei úti OTI Baleseti Kórház, a Bauhausban tanult Molnár Farkas (1897–1945) épületei, tengerentúlra való emigrálása után pedig számos felhőkarcolót – köztük New York első vasbeton felhőkarcolóját, a Hotel Americanát – segítette a megszületésben.
A hosszú időn át a legrangosabb építészirodák közé tartozott Skidmore, Owings & Merrill (SOM) munkatársaként végzett munkáiért 1965-ben Az év legjobb statikusává választották.
Liftekből persze az óriás teljes egészében nem volt hiány: a két világháború közti magyar építészet legfontosabb lapja, a Tér és Forma az állami alkalmazottak nyugdíjalapjából (Országos Tisztviselői Betegsegélyző Alap, OTBA) született, a Pesti Hírlap szerint a világ egyik legkorszerűbbjeként emlegetett kórházat bemutató cikke (1943/12.) szerint a megnyitás után
A kor legmodernebb felszereléseivel rendelkező, a Bauhaus-iskola ihlette csőbútorokkal és virágos szövetekkel telezsúfolt kórházban öt nagy és három kisebb, minden esetben egy szűrőrendszeren át elérhető műtő kapott helyet:
A központi műtő a háború alatt New Yorkból érkezett árnyék- és hőmentes lámpákat, valamint Stockholmból vásárolt, mozgatható műtőasztalt kapott. A központi terem egyenesen egy sci-fiből érkezett, hiszen a világszerte egyedülálló kupolás mennyezete felett egy nézőtér kapott helyet, ahonnan egy üvegfelületen át akár tizenkét, látcső mögött ülő medikus is figyelemmel kísérhette a folyamatokat úgy, hogy közben egy hangszórókból és mikrofonokból álló rendszeren át hallgathatták az orvos előadását, sőt, akár kérdéseket is intézhettek hozzá.
A háborúra is jól felkészültek: a 8 Órai Újság 1943. december 20-i tudósítása szerint az OTBA kórháza
Budapest leggyorsabban elsötétíthető épülete. A portásfülkében egyetlen gombnyomás elegendő ahhoz, hogy a műtők és laboratóriumok hatalmas üvegablakaira automatikusan fémmentes, fekete drapériák boruljanak.
Az ezeket gyártó, 1936-ban alapított Légoltalmi Kft. felelt az épület alatti óvóhelyért, illetve a tűzrendészeti felszerelésért is, ezek élesben való használatára azonban jó eséllyel sosem került sor.
A kétszázhatvanhét beteget befogadó, kápolnát és protestáns imatermet is rejtő intézmény túlélte a Budapest épületállományában súlyos károkat okozó bombák és fegyverek pusztítását, noha a mostoha gazdasági helyzet és a népjóléti tárca szűkre szabott költségvetése miatt a következő egy évben komoly élelmezési és fenntartási gondok adódtak az intézményben – még úgy is, hogy a minisztérium többször is hozatott ide felszerelési anyagokat és gyógyszereket más állami kórházakból.
A változások azonban nem álltak meg ennyiben, hiszen a lassan stabilizálódó, kommunista hatalomátvételen átmenő országban már nem az állami alkalmazottak voltak az első számú kiszolgálandó réteg, a rendszer alapelvével ellentétben – miszerint a korábban csak egy szűk kör számára elérhető szolgáltatásoknak mindenki számára elérhetővé kell válnia – azonban sosem vált bárkit fogadó közkórházzá, sőt, egy idő után már az egyre növekvő számban külföldre utazó magyaroknak sem itt adták be a szükséges védőoltásokat.
Az 1950-es hirtelen igazgatóváltás, valamint a párt általi átvétele után a legtöbben nemes egyszerűséggel csak pártkórházként hivatkoztak rá, hiszen az 1956-ig fegyveres őrséggel is védett, csak külön engedéllyel látogatható épületben a rendszerváltásig az élsportolók, a művészeti és tudományos világ vezető személyiségei mellett a párt felső vezetői kerestek gyógyulást, feltéve, ha a személy szerepelt a pártközpont és az Egészségügyi Minisztérium által közösen összeállított jogosultsági listán. Ez a vasfüggöny lebontása előtt utoljára 1986-ban frissült, ekkor 46 ezer személy szerepelt rajta, köztük a mindenkori Kossuth-díjasok, illetve a Szocialista Hazáért Érdemrenddel kitüntetettek – derült ki a Magyar Nemzetből (1989. április 29.), melyben az intézményt 1971 óta irányító dr. Heckenast Ottó úgy vélte, a Központi Állami Kórház néven is emlegetett épületegyüttes sosem válik majd közkórházzá, hiszen hasonló elit intézmények tőlünk nyugatabbra és keletebbre is léteznek.
Így aztán az épületekben az elmúlt hetven évben számtalan híresség fordult meg: Kodály Zoltán (1882–1967) 1954-től a szobák egyikébe költözve négy éven át ápolta combnyaktörést szenvedett feleségét, a zeneszerző-műfordító Sándor Emmát (1863–1958), miközben tovább alkotott.
1961-ben, egyéves késéssel megkezdték az épület melletti, 200 nővérnek szánt otthon építését, ezzel párhuzamosan pedig a toronyépületben megjelent az ország első személyhívó-rendszere.
Az Elektromechanikai Vállalat által gyártott apró gépek a hangosbemondók kiváltására születtek, működési elvük pedig megegyezik a mai kis hatótávolságú adóvevőkkel: a központi szobából a központos felhívhatta az épületben mozgó, a saját eszközét köpenye zsebében tartó orvost, és tájékoztathatta egy beteg állapotáról, vagy átirányíthatta oda, ahol épp szükség volt rá.
Négy évvel később a szomszédos telken megindult egy új mozgásterápiai intézet tervezése, amivel a dr. Pető András (1893–1967) vezette Villányi úti Mozgásterápiai Intézetet kívánták kiváltani. A Reischl Antal által szignózott, tantermeket és tanulószobákat is rejtő terveket végül 240 férőhelyre, illetve 300 bejáró beteg kezelésére méretezték, az ambiciózus, a maga nemében világelső komplexum álma azonban csak két évtizedes késéssel, 1985 tavaszára vált valósággá, annak ellenére, hogy felépítését már 1963-ban kormányrendelet határozta el.
A világelsőségről így jócskán lemaradt épületek – azt az intézetben több tanulmányúton járt japán orvosok már a hetvenes évek folyamán sikeresen adaptálták – ma a Semmelweis Egyetem Pető András Karának adnak otthont.
A hosszú várakozás alatt a Kútvölgyi is egyre nagyobb darabot szakított ki magának a környező ősparkból: az 1968-ban férjével, Virág Csabával (1933–2015) együtt (majd 1986-ban önállóan is) Ybl-díjat kapott Pázmándi Margit (1930–1995), a szocializmus korának legismertebb építésznője ugyanabban az évben megkezdte a kórház új, a kert feláldozásával születő bővítményének tervezését, ami 1978-ban kezdett valósággá válni.
Ezzel párhuzamosan a központi épület az építéshez használt bauxitbeton miatt számos kortársához hasonlóan egyre nehezebb helyzetbe került, a szerkezet gyors gyengülését a nehéz válaszfalak könnyűszerkezetesre cserélésével, illetve a tömb megerősítésével sikerült stabilizálni. A Középület-tervező Vállalat által végzett munkák következtében az ágyszám 356-ra nőtt, az új szárnyakban pedig járóbeteg szakrendelők, speciális műtők, valamint egy, a felső vezetés és a felső tízezer számára fenntartott privát szanatórium is helyet kapott.
Az 1972-ben született – 2006 óta üres, három évvel később helyi védettség alá helyezett, negyvenedik születésnapja alkalmából azonban végül mégiscsak lebontott (utolsó képét a Google utcanézete őrzi) – szomszédos óvoda- és bölcsődeépület is Pázmándi munkájaként jött létre, aki kortársaihoz hasonlóan az efféle megrendelésekben bontakozhatott csak ki igazán, és távolodhatott el a legegyszerűbb megoldásokat követelő, a kreativitásnak kevés teret engedő átlagos megrendelések világától. Korlátai persze itt is voltak, hiszen figyelembe kellett vennie azt a szempontot is, hogy az osztott sátortetős épületben tartózkodva az utca túloldalán lévő Haditechnikai Intézet egyik ablakán se lehessen belátni.
A rendszerváltás hullámaiban az Antall-kormány eltörölte a kórház privilegizált helyzetét, kétéves bizonytalanság után, 1991 őszén pedig az intézményt a Semmelweis Orvostudományi Egyetem kezébe adták. A klinikai tömb rég halasztott felújítására végül 1997-ben került sor, tíz évvel később pedig a rendelőintézet auláját restaurálták, illetve a kiemelt részleget bővítették.
A nagy felújítás megkezdésére egészen 2016-ig kellett várni: az ekkor négy és fél milliárdból megindult rekonstrukció terveit látva már úgy tűnt, hogy újabb évtizedekre rendeződik a helyzet, a munkákat azonban egy vita miatt hamar félbehagyták, így a toronyépület immár három éve külső burkolat nélkül áll, az óriási összegek pedig nyomtalanul tűntek el a szemmel láthatóan egyre szomorúbb állapotú épület falai mögött.
2018 októberében a kormány újabb kilencmilliárdos keretet biztosított a Szent János kórház és a Kútvölgyi Klinikai Tömb kiürítés utáni átalakítására és felújítására, két hónappal később pedig az épületegyüttes a Semmelweis Egyetemtől az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) kezébe került. Fél évvel később apokaliptikus állapotokat tükröző képek kerültek napvilágra, két hónappal később pedig orvoshiány miatt megszűnt az ortopédiai osztály.
A belgyógyászatnak a felújítás miatt tervezett kiköltöztetését a koronavírus-járvány miatt hónapokkal felgyorsították: az orvosoknak július 1. helyett így március 15-ig kellett elhagyniuk az épületet, ami a határidőnél napokkal korábban meg is történt.
A változással a Paár Attilán keresztül Tiborcz István köréhez sorolt West Hungária Bau Kft., illetve a miniszterelnök vejéhez szintén kapcsolódó Fertődi Építő és Szolgáltató Zrt. (FÉSZ) is jól járt, hiszen az osztályok ideiglenes elhelyezéséhez szükséges pesti épületek rendbehozására a cégeiket kérték fel.
Ezzel párhuzamosan megindult a 261 ágyas épület karanténkórházzá alakítása: a kórházban dolgozókat is meglepték a három héttel ezelőtt megjelent építőmunkások, villanyszerelők, gipszkartonozók, festők és takarítók, akik a 4–7. emelet gyors bontását és az ideiglenes használatra való felkészítését végezték el. A gyors költöztetésnek és a száznál is több szakember rohamtempóban végzett munkájának köszönhetően március 13-án az első koronavírus-gyanús betegek is megjelentek az épületben, ahol nagyrészt kétágyas, saját fürdőszobás szobák fogadják őket, de családok elhelyezésére is nyílik lehetőség.
Kiemelt kép: Mónus Márton /MTI
