Kultúra ismeretlen budapest

Ötven éve egy megszűnt budai temető sírköveit szórták szét a budai rakparton

Alacsony vízállásnál furcsa, feliratokat viselő kövekre is bukkanhatnánk a Duna partján. De mit keresnek ott?

Kácsor László 1990-ben megjelent, A folyók élni akarnak című könyvében írt először a Dunába szórt, sokszor darabokra tört sírkövekről – a fantasztikus Dunai Szigetek bloggere, Szávoszt-Vass Dániel néhány évvel ezelőtt el is érte a híres természetbúvár-írót, akitől megtudta, hogy a hatvanas években, a Duna medrében lévő hévízforrások kutatása közben

teljesen véletlenül találkozott azzal a dunai hajóssal, akinek a darushajója akkoriban öntött új kőszórást a rakpart rézsűje tövébe. A kövek között szép számmal akadtak gótbetűs német sírkövek, márványkeresztek és obeliszkek töredékei. Ekkor készült róluk a könyv illusztrációjának szánt egyetlen fellelhető fénykép.

A blogger felismerte, hogy a kövek egy ezekben az években felszámolt temetőből származnak – ilyen pedig csak egyetlenegy létezett: a mai Gesztenyéskert, a MOM pályák, a Novotel hotel, illetve a Budapesti Kongresszusi Központ helyén állt Németvölgyi temető.

Légifotó, 1944

Az egykor a város legnagyobbjának számító, szántóföldek és szőlők helyén 1885-ben megnyitott temetőt alig három évtizeddel később, 1912-ben zárták be, de 1963-as teljes felszámolásáig még új sírokkal bővült – a sírkövek egy részét a hozzátartozók kérésére természetesen többek közt a Kerepesi és a Farkasréti temetőkbe szállították át, de sokan nem éltek ezzel a lehetőséggel, így jó eséllyel sírkövek százai, sőt, talán ezrei végezték a Duna medrében, egészben, vagy épp darabokra törve.

Néhány év alatt aztán mind a temető, mind az eltűnt sírkövek emléke elszállt az emberek fejéből, pedig néhány évente, a legalacsonyabb vízállásokkor még mindig lehet találkozni egy-egy sírkővel – néhány nappal ezelőtt például egy

[…]
81 Jahre[…]
Demski Andorné
Élt 79 évet
1910. október 5.

felirat bukkant fel a Petőfi híd lábától alig néhány méterre, a Műegyetem rakpart aljában.

Fotóink a helyszínről:

Fotó: Vincze Miklós/24.hu
Fotó: Vincze Miklós/24.hu
Fotó: Vincze Miklós/24.hu
Fotó: Vincze Miklós/24.hu
Fotó: Vincze Miklós/24.hu

A Dunai Szigetek vonatkozó Facebook-posztja alatt egyébként egy februári találatról is értesülhettünk – Kósa Erzsébet a Petőfi híd és A38 hajó közti rövid szakaszon akadt rá egy fekete sírkőre, mely a felirat tanúsága szerint épp hatvan évvel ezelőtt született meg egy sírköves műhelyében:

Fotó: Kósa Erzsébet/Facebook

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik