Kultúra

Gyávaság lenne, ha az új Szomszédok nem foglalkozna közéleti témákkal

A Szomszédok egykori rendezője, Bujtás János és a szilveszteri visszatekintő műsorban megszólaló színészek a húsz éve megszűnt teleregény folytatását tervezik, amennyiben ehhez adottak a feltételek. Felvetődött azonban óhatatlanul is a kérdés, szüksége van-e még a világnak 2020-ban is a Szomszédokra? Illetve, van-e értelme folytatni Taki bácsi, Lenke néni vagy éppen Julcsi nélkül? A mai átpolitizált világban lehet-e még mozgástere egy olyan sorozatnak, ami nem kis részben a kisemberi elégedetlenségre épít? Mennyire reális a folytatás? A kérdéseinket feltettük Bujtás Jánosnak, aki Horváth Ádám munkatársaként a Szomszédok állandó rendezője volt, és a tervezett folytatást is ő hozná tető alá.

Nem jelent problémát, hogy a Szomszédok ikonikus szereplői közül többen nem élnek már, és az élők közül sem mindenki vállalná a folytatást?

Igazság szerint véget se kellett volna, hogy érjen a Szomszédok. Három család történetén keresztül képeztük le azt, ami a kllencvenes években történt Magyarországon, de a három család élete nem állt meg attól, hogy időközben megszűnt a sorozat. Ezek az életek mentek tovább, csak éppen húsz évig a nyilvánosság nélkül. Én azt gondolom, hogy a Szomszédok sorozat akkora érték, hogy vétek lenne hagyni eltűnni, hiszen ezek a művészek azóta is itt vannak közöttünk, társulatokat vezetnek, színházakban játszanak. A sorozat folytathatósága pedig nem attól függ, hogy ki él a szereplők közül és ki vállalja a folytatást, hiszen nem egy retrosorozatot akarunk csinálni, hanem folytatni akarjuk a családok történetét. És ahogy a valóságban is egy család életében folyamatosan történnek változások, ez nem azt jelenti, hogy ne menne tovább a történetük, csak ahhoz hozzátartozik a veszteség is. Egy Komlós Jucit vagy egy Zenthe Ferencet nyilvánvalóan nem lehet lecserélni, vagy éppen pótolni, viszont mindig jöhetnek új Lenke nénik vagy Taki bácsik. A legjobb példa erre Máriáss József, aki Bőhm bácsiként nagyon népszerű szereplő volt, ám amikor a halála után Raksányi Gellért váltotta őt a ház közös képviselőjeként, legalább olyan emblematikus és közkedvelt figurája lett a sorozatnak. Ma például Vágási Matyi már harmincéves, felesége is lehet, annak egyéb hozzátartozói és így tovább, belőlük ugyanúgy lehetnek közkedvelt szereplők.

Folytatnák a Szomszédok főszereplői, de kellenek-e még?
Legalábbis azok, akik vállalták a szereplést a szilveszteri visszatekintő műsorban a Life TV-n. De lehet még létjogosultsága a Szomszédoknak 2020-ban?

Ábel Anita már jelezte, hogy nem vállalná a folytatást. Volt egyéb ilyen eset is?

Akikkel én beszéltem, azok közül senki nem mondott nekem egyértelmű nemet. Ábel Anita az egyetlen szereplő, akiről tudok, hogy kategorikusan elzárkózott a folytatástól, őt viszont még senki nem is kérte fel a folytatásra. De nem is neheztelek rá emiatt, hiszen kis túlzással a gyerekkora ment rá a sorozat első tizenhárom évére. Érhették ezzel összefüggésben olyan élmények is, amik nem pozitívumként maradtak meg a fejében, hiszen gyerekként különösen komoly erőfeszítést igényelt a forgatás. Egyetlen kritikus pont van, de ez sem befolyásolja a folytatást, és ez Kulka János helyzete. Itt az a kérdés, hogy ő felvállalja-e azt az állapotot, amiben ő van jelenleg, és amiből az a valószínűbb, hogy nem fog tudni száz százalékosan meggyógyulni. Ha ezt bele lehet építeni dramaturgiailag ebbe a családi történetbe, akkor ebben egy Oscar-díjas alakítás lehetősége is benne lehet. Ha pedig nem akarja vállalni, akkor ezt is megoldja majd a dramaturgia. Vagyis összességében nem az egyes szereplőktől függ a sorozat folytathatósága, hiszen a hétköznapjainkban is bekövetkeznek hasonló változások: válás, betegség, a gyerek elhagyja/megtagadja a szülői házat, pályát váltunk, értékrendet váltunk. Hamis vállalás lenne mindhárom család életét idealizálni a változatlansággal, a teleregény dramaturgiája megtalálja ezekre a helyzetekre a megoldást, ahogy az élet is. Inkább azon múlik, hogy találunk-e rá egy megfelelő partnert, egy tőkeerős televíziót, befektetőket, szponzorokat, de ott van a tervezetünk a Netflixnél is, szóval közel sem csak a hagyományos csatornákban gondolkodunk. Kellenek hozzá kiváló művészek, ezekkel szerencsére jól el vagyunk látva, és fel kell állítanunk egy megfelelő stábot, fiatal és dinamikus rendezőkkel, írókkal, ezek fontosabb feltételek a folytathatósághoz.

A Szomszédok jelenlegi népszerűsége nem kis részben a nosztalgikus, retro mivoltából fakad, a fiatalok is inkább vicces visszatekintésként gondolnak rá, ki lehet-e jönni ebből a skatulyából?

Ez is benne van, persze, hogy ennek a korosztálynak ez egy retrós, megmosolyogtató valami, de van egy másik korosztály, amelynek viszont ez volt az élete a nyolcvanas-kilencvenes években, ahogyan mi leképeztük a rendszerváltást és azt az egész korszakot. Ez igenis egy érték, hiszen kiderül belőle például, hogy nézett ki ez a korszak, hogy éltünk, de mi úgy látjuk, hogy sok olyan fiatal nézője is van a sorozatnak, aki azt találta meg, hogy a sorozat helyette is kimond egy csomó mindent. Ha megnézi a mémvilágot az interneten, rengeteg mindent ki lehet fejezni a Szomszédok figuráival. A retro skatulyából tehát könnyű kijönni, hiszen az élet megy tovább a szereplőkkel, főleg, ha nem akarunk mindenáron teljesen mást, mondjuk, kalandregényt csinálni a teleregényből, hanem valóban a családok történetét folytatjuk, és valóban beleépítjük azokat a dolgokat, amelyek ma jellemzik az életünket, a napi bosszúságokat, aztán az oktatás vagy az egészségügy problémáit. Hangsúlyozom, nem a sorozat folytatódna, hanem a benne szereplő családok élete, ami egy óriási különbség. De ha az ő történetükbe bele tudnak épülni a mai problémák, a mai életünk jellemzői, akkor az a mai generációk számára ugyanolyan izgalmas lehet. Ezért gondolom, hogy sokkal nagyobb a merítés dramaturgiai szempontból, hiszen a mai életünk legalább olyan izgalmas kérdéseket vet fel, mint tette azt annak idején a rendszerváltás.

Fontos szempont lehet, hogy vannak olyan csatornák, ahol a sorozatra jellemző hétköznapi bosszúságokat már politizálásnak értékelnék. Például a Szomszédok elképzelhető, hogy visszatérjen a közszolgálati tévébe?

A Magyar Televízió ma már kicsit más szerepet tölt be, mint annak idején, amikor otthont adott a Szomszédoknak, ezért most nem gondolom, hogy ott folytatódhatna a sorozat. Ha viszont egy másik csatornára kerülne, akkor az jogi kérdés, hiszen a sorozat tulajdonjoga jelenleg az MTVA-nál van. Arról pedig nem tudok, hogy a közmédia meg akarná gátolni, hogy a számára is a mai napig legnagyobb brandet jelentő Szomszédok esetleg más csatornán folytatódjon. Ami viszont a politizálást illeti, szerintem nem szabad attól függenie egy ilyen produkciónak, hogy mit szól hozzá a politika. A Szomszédok az első tizenhárom évében is politizált, de sosem lépte át a direkt politizálás határát. Ez a teleregény műfaj ugyanis a jellegéből adódóan politizál, vagyis a figurák, a konfliktusok, a napi problémák megjelenítése is valahol politika. Szokták mondani, hogy mi vigyáztunk, hogy ne politizáljunk, pedig nem vigyáztunk, hanem ez egy szándékos döntés volt, hogy direkt módon ne nyúljunk bele a pártpolitikába, ahogy Horváth Ádám egykor fogalmazott: „nem akartunk forradalmat csinálni”, hiszen nem ez volt a dolgunk. Ma sem ez lenne, ha folytatódna a sorozat: nem lenne se kormánypárti, se ellenzéki szócső, hanem a hétköznapi emberek problémáit, lehetőségeit, megoldásait, nyavalygásait fogalmazná meg, és ez tök természetes dolog, hiszen az egész életünk erről szól, hogy ezerféle véleményünk van mindenről. Szerintem ezért is lenne gyávaság, ha a politika reakciójától félve nem mernénk foglalkozni közéleti dolgokkal. De még egyszer mondom: nincs direkt politizálási szándékunk.

Nemcsák Károly és Bujtás János. Fotó: Nagy Zoltán

Formailag ugyanolyan sorozatot terveznek, mint amilyen a régi Szomszédok volt?

Az én olvasatomban kifejezetten megtartanánk az eredeti Szomszédok összes olyan elemét, ami megtartható, még ha más nyelven, más képi megoldásokkal, más ritmusban is szólalna meg a sorozat. De a teleregény formátumot megtartanánk, a vége megszólalásokkal együtt. Ezt a teleregényt országos teleregényként képzelnénk el, amely lehetővé tenné, hogy az egész ország sorozata legyen, sőt, kimennénk a határon túlra is. Én azt érzem, hogy baromira szükségünk lenne egy olyan teleregényre, amely tényleg rólunk szól, nem műdíszletek között és műhelyszíneken játszódna, vagy írói koncepciókat valósítana meg. Újra a valóságról szólna, valós figurákról. Van néhány feltétel, az egyik legfontosabb, hogy a dramaturgiának ugyanazt a független státust meg kell kapnia, mint amit annak idején megkaptunk, anélkül nincs is értelme folytatni.

Milyen stádiumban van a projekt jelenleg?

Megkérdeztük az MTVA-t a lehetőségeinkről, ők azt jelezték, hogy nem akarnak részt venni a folytatás megvalósításában, ezért most a többi tévécsatornánál tapogatózunk, és ahogy már említettem, elindultunk egy másik irányban is, mint amilyen például a Netflix, hiszen átalakultak a „tévénézési” szokások, különösen a fiataloké. Közben elkezdtük előkészíteni, hogy forgassunk a tíz-tizenkét főszereplőről egy-egy ötvenperces portréfilmet, melyek részben az életüket mutatják be, részben pedig visszaépítjük őket az esetleges folytatás szempontjából. Közben pedig zajlik a háttérmunka: írói csapatot rakunk össze, kitaláljuk a szereplők életútját, és ha összeáll az a megfelelő háttér, amellyel érdemes belevágni, akkor onnantól kezdve hat-nyolc hónapon belül készen állunk a sorozat folytatására, amit heti adásként képzelünk el jelenleg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik