Pannonhalmáról a legtöbb magyarnak jó eséllyel csak az iskolában megtanultak jutnak eszébe: az ezeréves apátság, illetve a legfontosabb magyar szórványemlék, az ötvennyolc magyar szót – így a„fehervaru rea meneh hodu utu rea”, azaz „Fehérvárra menő hadi útra” mondatrészt is – magában foglaló tihanyi alapítólevél, amit az épületegyüttes levéltárában őriznek.
A monostor persze nem csak ezzel az irattal büszkélkedhet, hiszen a négyszázezer kötetes könyvtár mellett tekintélyes levéltár is kapcsolódik a hitéleti épületekhez – utóbbiban őrzik például az 1001-1002 folyamán íródott pannonhalmi kiváltságlevél XIII. század hajnalán született pontos másolatát is.
A 996-ban Géza fejedelem által Csehországból hívott bencések letelepítésével született monostor persze nem csak ezek miatt érdemli meg, hogy ismerjük, hiszen az épületegyüttes már több mint ezer éve a magyar kultúra egyik fellegvára, a sokak fejében élő prekoncepciókat megcáfolva pedig egyáltalán nem zárkózik el a külvilágtól, sőt, rendszeresen képes megújulni, a legszebb arcát mutatva az érkező vendégek felé.
A Szent Márton-hegyen álló épületek egyikének elődje volt például az ország első, 998-ban alapított iskolája, ahol egy ideig Szent István korán elhunyt fia, Imre herceg is tanult, de az 1802 óta középiskolaként működő, bentlakásos utódintézmények is számtalan fontos embert adtak az országnak.
A világörökség részét képező épületegyüttes persze nem csak a benne folyó munka, hanem építészeti értékei miatt is egyaránt megérdemli, hogy minél többen meglátogassák: az ötvenöt méter magasra törő, a magyar klasszicizmus egyik ikonjának tartott torony körül fekvő, mai képét főleg ezen stílus hódításának köszönhetően elnyert épületek közt a Mátyás-korabeli kerengőre, a XIII. századi templomra és a hozzá tartozó altemplomra, a barokk szerzetesi ebédlőbe, de a XIX. századi könyvtár nagytermére is vethetünk egy pillantást.
Az oktatás és vallás mellett a szerzetesek komoly hangsúlyt fektetnek a természetközeliségre is: a gyógynövényekkel és különböző növényfajokkal tömött, Szent László egy oklevelével egyenesen az ország első kertjének nevezett földterületből a hosszú évszázadok alatt egy igazi különlegességeket – így szillevelű gumifát, vagy épp vasfát – is rejtő arborétum és gyógynövénykert nőtte ki magát, az 1700-as években pedig a levendula is megjelent, hogy ma, száz évvel később a Pannonhalmi Főapátság egyik legfontosabb termékévé váljon: kozmetikumok, teák, likőrök, illóolajok és sütemények készülnek belőle.
A szerzetesek természetesen a szőlőművelés terén sem maradtak el, sőt, a XI. században ők indították újra a Római Birodalom fél évezreddel korábbi bukásával eltűnt dunántúli borkultúrát, melyet az európai szőlőművelést kis híján elpusztító, a XIX. század utolsó harmadában a teljes földrészen végigsöprő filoxérajárvány, illetve a második világháborút követő államosítások sem tudtak végleg eltüntetni.
A Pannonhalmi Apátsági Pincészet mai formájában 2003-ban született újjá, azóta pedig megállás nélkül készítik a megfizethető, minőségi fehér- és vörösborokat.
A kert csodái, illetve a borok persze nem csak otthon élvezhetők, hiszen a Főapátságnak 2010 óta része a Viator étterem és borbár, a Pausa Apátsági Kávéház, a teaház, valamint a food truck-ként működő Omnibus, így egy itt töltött hosszú nap során nem csak a magyar történelem, az építészet és a bencés rend iránt érdeklődők, de a gasztronómia iránt fogékonyak sem maradnak élmény nélkül.
