Kultúra

A cirkusz él: a megszállottság és a szerelem élteti

Szent őrület és szenvedély, és olyan ember-állat kapcsolat, melynek láttán muszáj az Édenkertre gondolni. A Krone Cirkusznál jártunk, melynek új előadásában a magyar Recirquel Újcirkusz Társulat vezetője, Vági Bence álmodta újra száztizennégy év ősi cirkusztradícióit, hogy aztán ebben az új megvilágításban újra előtűnjenek a társulat eredeti színei.
Korábban a témában:

A Theresienwiese fél kerületnyi méretű, óriási betonplacc München kellős közepén. Amikor épp nincsen Oktoberfest, akkor legfeljebb egy-két gyerek gyakorolja itt rollertrükkjeit, nagy néha rendeznek egy-két népünnepélyt, de az év nagy részében kihasználatlanul áll. Ide húzta fel gigantikus cirkuszvárosát a Krone Cirkusz, Európa legnagyobb utazó cirkusza, hogy vadiúj előadását, a Mandanát előadja. Cirkuszművészet újra álmodva – így az alcím, és, bár a nézőszám, az üzleti siker és a szakmai megmérettetések presztízse alapján abszolút virágzó műfajról beszélünk, ez az újra álmodás mégis bőven ráfér egy ennyire ősi, nem ritkán kissé porosnak elkönyvelt műfajra. A Krone Magyarországról importálta az innovációt, a briliáns és nemzetközi hírű újcirkusz társulattól, a Recirqueltől kérte kölcsön a társulatvezetőt, Vági Bencét, akinek azért nem volt teljesen idegen a terep: Németországban nevelkedett, és a 2017-es vizes vébén rendezett már hasonlóan nagy léptékben, de intimebb hangulatú kortárs cirkuszi rendezéseiből is érezhető a klasszikus cirkuszhagyományok tisztelete.

Vági Bence a Krone Cirkusz vezetőivel. Fotó: Hirling Bálint

Vági Bence és csapata, mielőtt a tényleges rendezésnek-tervezésnek nekilátott volna, komoly kutatómunkába kezdett, Pintér Áron rendezőasszisztenssel és Farkas Gábor Gábriel díszlettervezővel csaknem két év alatt feltárták a Krone fotó-, jelmez- és kelléktárát valamint a társulat könyvtárát, hogy megértsék és átlássák a társulat száztizennégy éves történetét.

Olyan mélységekben mentünk bele a Krone múltjába, ami nekik is szokatlan volt, és ebből épült fel az új előadás. Nekik is nehéz volt ez a folyamat, hiszen Frau Sembach (Christel Sembach-Krone, az előző társulatvezető – a szerk.) halála után, szinte még a gyász közepén kellett elkezdeniük azon dolgozni, hogy az új előadás megszülessen. Hozzá kellett nyúlniuk olyan dolgokhoz, ami akkor még fájt, és ilyenkor az ember azért nehezebben nyitja meg a szívét, de nagyon lassan, lépésenként haladva kerültünk bele ebbe az intim világba.

– mesélte Vági Bence a munka kezdeteiről. Az idő valóban sürgetett valamelyest, hiszen egy cirkusz-show többnyire négy évig van műsoron, aztán újjal kell előállni, egy ilyen előadás összeállítása pedig nem megy pár hét alatt. Frau Sembach halála után örökbe fogadott lánya, Jana Mandana Lacey-Krone és párja, Martin Lacey vitte tovább a társulat vezetését, és az új darab is belőlük – no meg a cirkuszművészeket évszázadok óta hajtó kicsit őrült, kicsit szent megszállottságból – táplálkozva született meg.

Fotó: Hirling Bálint

Ahogy a díszleten lévő metszet is mutatja: az oroszlán és a ló a két fő téma. Jana, akinek a második keresztneve adta az előadás címét, a lovak szerelmese, Martin meg az oroszlánoké, és nagyon érdekes, hogy mint emberek is úgy viselkednek, mint egy ló meg egy oroszlán, és a kapcsolatuk is pont ezt a szépséget rajzolja ki. És amikor megismertem őket, nem tudtam semmi másra alapozni, csak erre az ellentétre, hogy hogyan tud egy oroszlán és egy ló egymásba szeretni, hiszen ez egy konfliktushelyzet. Ezt aztán a darabban is tovább visszük, hogy milyen szituációk alakulhatnak ki egy ló és egy oroszlán szerelméből. Mindezt nagyon pici, finom jelzésekkel, mert én nem hiszek abban, hogy a cirkuszba bele kell döngölni egy teljes hosszú narratívát, szerintem erre a cirkusz nem alkalmas. Nagy lenyomatokban, érzésekben és képekben viszont lehet mesélni.

Fotó: Hirling Bálint

Ezt a ló-oroszlán szerelmi történetet vezeti tehát végig a darab bohóctréfákon és légtorna-gyakorlatokon keresztül egészen a nyilvánvaló csúcspontokig, Jana lovas- és Martin oroszlánszámáig. De addig azért még tapasztalunk néhány lélegzetvisszafojtott pillanatot. A selymeken lógva levegő-balettező artisták – akik között két magyar fiatal, László Tamás és Tamás Patrícia is szerepel – és a közöttük egymásra találó légtornász-szerelmespár nem csupán az emberi anatómia, de a gravitáció törvényeit is meghazudtolják, miközben Szirtes Edina Mókus zenéje még éteribb hangulatba vonja az önmagában is erős látványt. A koreográfia Illés Renátó és Zsíros Gábor munkáját dicséri. A gumiember furcsa szörnyszülött-show helyett megejtő szépségű Pierrot-számot ad elő, amelyben az, hogy ő egyébként miféle természetellenes szögekbe képes hajtogatni a testét, valamiféle szomorkás elszigeteltség-allegóriaként jelenik meg, a zene megint csak fájdalmasan szép.

Fotó: Hirling Bálint

Vagy, ami végképp felfoghatatlan: látunk egy komikust, aki tényleg vicces – nem erőltetett, olcsó vagy kínos, hanem virtuózan önironikus, a szóviccekkel, fullba tolt hülyeséggel és a röhögőgörcs lélektanával operáló zsonglőr-komikus Steve Eleky, aki egyébként szintén magyar származású, még úgy is őrült szórakoztató, hogy én történetesen öt szót, ha értek németül, a közönség meg egyenesen dőlt a röhögéstől. De a második felvonást megnyitó trambulinszám is elképesztően húzza a közönséget, a lóháton, létrán és hasonlóan instabil alapon egymás indokolatlan pontjain félkézre álló artistapáros száma, és a sokemeletes, nyaktörő kötéltánc is meglepő erővel hat. Hát persze, ennyire szürreális működésben, vagy éppen konkrét életveszélyben látni embereket primer testi reakciókat hív elő, a varázslat önmagában is működne, Vági Bencéék látvány-, fény- és hanghatásai csak fokozzák, ami eleve is erős.

Fotó: Hirling Bálint

Mindezt persze ők is tudják, és ennek megfelelően a munkához, erről Kristóf Krisztián produkciós vezető úgy fogalmazott:

A célunk az volt, hogy a Krone önmagából legyen újraépítve, és talán ki is jelenthetjük, hogy autentikusabb, »kronébb« a mostani produkció, mint az utóbbi néhány év produkciói. Ezek az ikonikus, többszörösen díjazott, a mi piacunk legtetején csillogó cirkuszművészek képesek voltak átadni magukat és elfogadni, hogy újra álmodjuk az ő világukat.

Vági Bence kiemelte, hogy ehhez persze az is kellett, hogy ő se a saját egójából dolgozzon, hanem tényleg a Krone művészeinek és hagyományainak találja meg azt a formát, amelyben még jobban tudnak működni. A folyamatnak ugyanakkor nyilvánvalóan megvoltak a nehézségei, hiszen a végeredmény csak akkor tudott működni, ha mindkét félnek benne volt a szíve. A cirkuszművészetben egyáltalán nem mindennapos az a színházi, testművészetből hozott elemző, értelmező munka, amivel a Recirquel csapat végig vezette a Krone művészeit egy megértési folyamaton, de hajlandóak voltak tenni egy próbát, és megérte: érzelmes, átélt produkciók lettek a technikai bravúrokból.

Fotó: Hirling Bálint

Ahogy a cirkusz legszebb volt, amikor a legcsillogóbb időszaka volt, azt próbáljuk meg visszahozni eleganciával, és belebújtatva a színházművészet eszközeit, a gyorsaságot, a tempót a zenét. Emellett meg akartam tartani a klasszikus manézs formáját és méretét, és a fűrészport is, amit imádok, a My Land című előadásunkban is fontos szerepe van. Eleinte nem volt könnyű a művészeknek megszokni, hogy ugyanazon a felületen dolgozzanak, amelyen az állatok, mert mindenhova ragad meg koszos, de ahogy emberként már alig lépünk rá a földre, és épp ezért óriási élmény mezítláb kimenni a kertbe, ugyanígy voltunk a fűrészporral is.

A hagyományos porond mellé ugyanakkor építettek még egyet, egy sokkal kisebb kört, ami egyfelől segített abban, hogy azokat a cirkusz-szereléseket, amelyek általában üresjáratok, minimálisra redukálják: amíg a nagy porondon szerelnek, addig ezen mehet a műsor tovább. Emellett a nagy poronddal együtt egy nyolcas számot, azaz egy végtelenség-szimbólumot ad ki, ami minden Recirquel-előadásban fontos jelkép.

Fotó: Hirling Bálint

A Krone esetében nem lehet szó nélkül hagyni az állatos cirkuszszámokat, hiszen ez a cirkusz egyik jellegzetessége. A Krone-dinasztia a kezdetektől dolgozott állatokkal előadásaiban, amivel kapcsolatban azért voltak kapcsolatban azért voltak fenntartásai Vági Bencének is, egészen addig, amíg meg nem tapasztalta, hogy hogyan is élnek a Krone Cirkusz állatai.

Mi mint alkotók itt mindig a második sorban voltunk, és az állatok abszolúte az első helyet élvezik. Olyan körülményeket teremtettek az állatoknak, ami lenyűgöző, az egy dolog, hogy a legjobb minőségű bio-táplálékot kapják, de effektíve a lovaknál előbb volt ivóvíz, mint nekünk. De egyébként is, egy ekkora lovascsaládnál érthető, hogy itt a lovak vannak a legnagyobb luxusban tartva. A lovakat minden nap lemozgatják, mert máskülönben megvadulnak, mint egy kutya, amit nem visznek le sétálni. A porondon is mozgatják őket, illetve a backstage-ben is van egy gyakorlóporond, ami teljesen egyedülálló az utazócirkuszok között, előadásnapon is az egész délelőtt a lovaké a porondon. A Krone csak csődörökkel dolgozik, és nem heréltek a lovaik – aki ért a lovakhoz, az ebből már biztos lehet benne, hogy azt tényleg csak szeretettel, nyugalommal és nagyon sok törődéssel lehet elérni, hogy csődörök ennyire szelídek legyenek. És nem is erőltetnek rájuk semmit, ha már nem érdekli őket egy-egy feladat, akkor kimehet az állat, ha leáll miatta a próba, akkor leáll, volt, hogy hat órára állt le.

Fotó: Hirling Bálint

Bár külön feladatot jelentett megtalálni, mondjuk, a legjobb fényt, amivel a lovak szőrét megvilágítják, a rendezőnek magukkal az állatokkal értelemszerűen nem volt teendője, hiszen azoknak az instruálása az állatidomárok feladata. De azért nyilvánvalóan összehaverkodott a Krone állataival, és megtanult róluk egyet, s mást. És nem is csak a lovakról:

Háromszor voltam benn az oroszlánoknál, persze Martinnal, mert meg akartam tapasztalni, hogy ő mit él át. Elég félelmetes volt. A lovakkal azért sokkal jobban megtaláltam a hangot, de az könnyű volt, mert állatok között nőttem fel, anyukám nevet is, amikor küldöm haza a képeket, hogy a gyerekkoromat élem újra. De egy oroszlán vagy egy tigris mellett azért megérzi az ember, hogy milyen porszem, és hogy mennyivel tökéletesebb, mennyivel méltóságteljesebb és mennyivel erősebb egy ilyen lény.

Tény, hogy a Krone Mandanájának abszolút csúcspontja Martin Lacey oroszlánszáma, melyben úgy tizenöt-húsz nagymacskával van a porondon. Sehol egy tüzes karika vagy bármilyen embertelen showelem: az oroszlánok és tigrisek csak természetes mozdulatokat hajtanak végre, másznak, futnak, ugranak – vagy éppen összebújnak az idomárral. Egészen kizökkentő látvány, amint egy mázsás fehér oroszlán kiscicaként játszik Lacey-vel, hozzádörgölőzik, megöleli, mellé fekszik – mint anno az állítólagos Édenkertben.

A Krone Cirkusz Mandana című előadását április 4-én mutatták be Münchenben, 15-éig ott, az után pedig Németország további városaiban lehet majd megnézni, a társulat tervei szerint Magyarországra is elhozzák majd a show-t.

Kiemelt kép: Hirling Bálint

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73883444, A tÌzgyermekes JoÛb M·rton Ès csal·dja. Hatalmas logisztik·t igÈnyel a 10 gyermekes JoÛb csal·d utaztat·sa a hÈtkˆznapokban. Az apuka, JoÛb M·rton ñ h·romszoros kenu vil·gbajnok ñ el·rulta, h·zass·guk kezdetÈn 5-6 gyermeket terveztek, de most, a 10. baba ÈrkezÈse ut·n sem szeretnÈnek meg·llni., Place: Szeged, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.