Kultúra

Mindenki isteníti, pedig csak egy szerencsétlen nyomorult

A Platonov. Így, névelővel, mert nem ember ő, inkább fogalom, az izgalmas emberi nagyság. Pedig csak a vakok közt a félszemű tipikus esete forog fenn a Katona új kamaradrámájában.
Korábban a témában:

A klasszikus orosz dráma nemigen beszél vidám dolgokról, sőt. Hogy a néplélektant formáló erők közül melyek és hogyan formálták olyan karcosra, szembenézősre, lánctalpasra, amilyen, nem én és nem most fogom megfejteni, mindenesetre Csehov neve hallatán nem készül könnyed színházi estére a néző. Nem is kaptunk azt a Katona Kamrájában Székely Kriszta A Platonov című rendezésétől, ellenkezőleg: az elborzasztó méltatlanság, kicsinyesség, szánalmasság, és egyéb emberi nyomorúságok színes-szagos tablóját festi fel a darab részeg ámokfutásban, filmszerűen, keserű humorral.

Csehov drámája eredetileg iszonyatos méretű szövegmonstrum, sok-sok óra hosszú teljes verziójából itt egy szűk, fókuszált változat születik, ahogy a nagyítóüveg összegyűjti a napfényt, a rendezés úgy sűríti egy pontba ezt a szerteágazó képletet, és feszes tempójú, két és fél órás kíngyűjteményt hoz létre belőle. Hőseink egy jómódú házban gyűlnek össze némi bulikára, az Ónodi Eszter alakította Anna Petrovna látja vendégül a szövevényes baráti társaságot, melyben valahogy mindenkinek van valami köze egymáshoz, és közben, mint a bolygók, úgy keringenek mind Platonov, pontosabban A Platonov körül. Ez a Platonov ugyanis nem is ember, sokkal inkább fogalom, és amíg nincs a színen, addig is érezzük a többiek szavaiból, milyen jelentős fogalom.

Fotó: Horváth Judit

A buliban jelen van a vendéglátó fia, Szergej és annak frissen elvett neje, Szofi; bizonyos Kolja, aki elhívja a nőt, akit épp próbál felszedni, a karót nyelt Grekovát, és nyilvánvalóan ott van Kolja húga is, a várandós Szása, minthogy ő az est sztárvendégének, Platonovnak a neje. Hányódik még a térben egy Glagoljev nevű, idősebb úr és annak ifjú fia, Kirill, inkább csak a generációs kontrasztok jelzésére, mintsem hogy valóban előre mozdítsák az eseményeket, meg a háziasszony Oszip nevű, kissé retardált rajongója is fel-feltűnik, és hát, persze, maga a magasságos Platonov, mindenki kedvence, a körülrajongott tanító a helyi iskolából. Ahogy sejthető, ez a mikroközösség ebben a klausztrofób lombikban összeöntve-összezárva forrni kezd, és egyéb kémiai reakciókba lép egymással. Össze nem illő anyagok, sok jóra nem számíthatunk, és ahogy telik az idő, egyre fokozódik a nyomás ebben a már kiinduláskor sem túl stabil üstben.

Fotó: Horváth Judit

Azonban ameddig az elkerülhetetlen robbanásig eljutunk, jó sok kínlódáson kell átesnie szerencsétlen hőseinknek. Rossz nézni, mondanánk, de hát közben meg nyilván amennyire a helyzet ismerősségét rossz nézni, mint színházat, annál jobb. Márpedig itt szó szerint mindenki kínlódik a színpadon, talán egyetlen kivételként Kirill említhető, akit leginkább az ment meg a többiek sorsától, hogy nem tartozik ide: ő külföldön tanul, kikerült ebből a kicsinyes közegből, ahol frivolnak és extravagánsnak nézik őt, aki pedig csak egy semmirekellő, nagyképű suttyó. Akit viszont – tehát mindenki mást – magába zárt ez a közeg, az előbb vagy utóbb megjárja saját poklait, főként a teljesen elhibázott emberismeret és az abból fakadó rajongás miatt, amit hőseink szerelemnek hisznek és neveznek.

Mindenki szerelmes, és senki sem abba és úgy, akibe és ahogy „kellene”, ahogy az bármi boldogságot hozhatna – ez a helyzet, persze, ismerős, a Szentivánéji álomban is okoz némi bonyodalmat, de azért Csehov és Shakespeare ez ügyben nem igazán említhető egy lapon: itt nem bohókás, ifjú lobogást látunk, hanem azt a fajta beteges csüngést a másikon, aminek egyébként pont nincsen köze a szerelemhez. Platonov áll ezeknek az érzelmeknek is a középpontjában, hát persze, hiszen olyan nagy formátum, még a férfiak is csaknem szerelmesek belé, legalábbis felnéznek rá és ha tehetnék, a bőrébe bújnának, a nők pedig végképp kifordulnak önmagukból a férfi hatására. És mi, nézők, csak tanakodunk, hogy miért megy le kutyába mindenki ezért az annyira azért nem különleges emberért,aki azzal a három és fél nem teljesen közhelyes gondolatával és szókimondó stílusával csakis ebben a közegben lehet kiskirály, „vakok közt a félszemű”-alapon. Miközben persze, ha némi önismeretet gyakorlunk a nézőtéren, beláthatjuk, hogy mind láttunk már ilyet, sőt, voltunk is ilyen leosztásban, hol Platonovok, hol valamelyik taknya-nyála összefolyt szeretője, hol csendes rajongók: a vonzás már csak ilyen.

Fotó: Horváth Judit

Két briliáns casting-húzással emel még egyet az eddig is erős alapanyagon Székely Kriszta rendező. Egyfelől azzal, hogy a retardáltra hangolt Oszip, aki félhülye mivolta ellenére az egyetlen, akin a józan ész jelei mutatkoznak, Nagy Ervin alakításában áll színpadra. Az oly sokszor ügyeletes férfiistenként exponált Nagy Ervinnek igazi terápiás szerepei vannak mostanában, az Ithakában Odüsszeuszként szedik le róla a szenteltvizet, itt szintén nem éppen a klasszikus férfiszépségével operál a darab, arról nem beszélve, hogy mennyire jól áll a színésznek ez a kissé ripacs, de nagyon hatásos feladat. Kásás beszédű szavai, melyek mégis olyan alapigazságokat mondanak ki, amit láthatólag kizárólag ő vesz észre, a darab csúcspillanatai, ahogy minden színpadon töltött másodperce is. A másik ilyen fergeteges húzás, hogy Kocsis Gergely kapta Platonov szerepét, ez a szikár, kopasz anti-donhuán csak erősíti a tornyosuló kérdéseket, hogy mégis mi az atyaúristenért válik emberi ronccsá egy teljes kisközösség egy ilyen fickó hatására, akiről még ha el is hisszük, hogy valaha szép reményű zseninek indult, mára azonban fénye alaposan megkopott. Persze hatalmasat megy a színészgárda egésze, de ez a két szerep-színész találkozás – épp kontrasztossága miatt – óriásit üt.

Fotó: Horváth Judit

Tihanyi Ildi díszlete kontrasztos, élénk kék falakkal, elvágólagos formákkal és süllyesztett, katlanszerű színpaddal fokozza az eleve jelen lévő Petri-csésze hangulatot, ez a kissé retró hangulatú tér szépen működik együtt a filmes megoldásokkal, amit a rendezés alkalmaz – képzettársítás, de Tarantino villant be az élményről. A vágásszerű sötétek, a zenehasználat, a kimerevedett színészek, a kissé össze- és elcsúszó idő, a valóság és képzelet káosza Platonov delíriumában mind-mind ezt a filmszerűséget erősíti, no meg színészbravúr és dramaturgiai-szövegértelmezési ínyencség is. Nehéz élmény, nézőtaposó gondolatébresztés, arcunkba tolt tükör A Platonov, ezek pedig általában az időtálló színházi klasszikusok ismertetőjegyei.

A Platonov – (Ne csak) nézd, hogy telik ez a kurva élet!

Katona József Színház, Kamra, bemutató: 2019. március 8.

Írta: Anton Pavlovics Csehov
Fordította: Radnai Annamária
Platonov: Kocsis Gergely
Anna Petrovna, özvegy tábornokné: Ónodi Eszter
Szergej, a mostohafia: Fekete Ernő
Szofja, a felesége: Jordán Adél
Kolja: Bányai Kelemen Barna
Szása, a húga, Platonov felesége: Pálmai Anna
Glagoljev: Bán János
Kirill, a fia: Dér Zsolt
Oszip: Nagy Ervin
Grekova: Staub Viktória e.h.

Díszlet: Tihanyi Ildi
Jelmez: Pattantyus Dóra
Világítás: Lohár Antal
Mozgás: Bodor Johanna
Súgó: Boncza Anita
Dramaturg: Szabó-Székely Ármin
Asszisztens: Hornung Gábor
Rendező: Székely Kriszta

Kiemelt kép: Horváth Judit 

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Scenic view over Hong Kong island, China, by night. Multicolored nighttime skyline with illuminated skyscrapers seen from Victoria Peak
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.