Kultúra

Medveboccsá változott, szerelmes herceg őrzi Varsó egyik templomát

Évszázadok óta vár már egy csókot, hogy újra életre kelhessen – tartja a legenda.

A lengyel történelem tele van magyar népmeséket idéző furcsa mesékkel. Ezek közül néhányat korábban már mi is bemutattunk – így a krakkói sárkány és a cipész történetét –, egyikük sem hasonlít azonban annyira egy Disney-mesére, mint Mieszko herceg kővé válásának története.

A Varsót Mazóvia központjává, és ezáltal nagyvárossá tevő fejedelem, I. János (I. Janusz) emlékei behálózzák a várost: ő építette újjá a várat, a városházát, sőt, új falakat is emelt az alig ötezer fős településből hirtelen óriássá vált város köré. A hercegséget fél évszázadon át vezető, sikert sikerre halmozó János élete azonban nem volt teljes, hiszen fogadott fia

egy beteljesületlen szerelem miatt egyszerűen csak kővé vált.

Varsó képe a XVI. század végén – Fotó: Museum of Warsaw

Na de lapozzunk vissza a történet elejére: Janusz egy vadászaton hű szolgáival együtt behatolt egy barlangba, remélve, hogy onnan legalább egy medvebőrrel távozik majd. Legnagyobb meglepetésére azonban nem ez történt: az üreg mélyén ugyanis egy, a medvebocsok életét saját testével védelmező kisfiúra bukkant, akinek meghajolt a bátorsága előtt, majd hazavitte, és saját gyermekeként nevelte tovább.

A fiatal Mieszko herceg mindenből a legjobbat kapta, és megtanulta az udvari élet szabályait, az erdőtől azonban később sem tudott teljesen eltávolodni, sőt, vad természete miatt a körülötte lévőkkel megállás nélkül gorombán viselkedett. A bánásmód alól a nők sem képeztek kivételt – egészen addig, míg nem talált rá a szerelem.

Az angyalarcú Jadwizka is ugyanígy érzett, a fiú pedig úgy döntött:

inkább nem is akar élni, ha Jadwizka nem lehet a felesége.

A jezsuita templom (balra) és a szomszédos Szent János-főszékesegyház (jobbra) a századfordulón – Fotó: Wikimedia Commons

A pár már az esküvőt tervezgette, mikor a férfivé vált fiút szólította a harc, így néhány hónapra el kellett hagynia a várost. Visszatérésekor azonnal egy jó helyet kezdett keresni az esküvőhöz – így jutott el az Óváros közepén álló jezsuita templomhoz, melynek kapuján belépve egy esküvői szertartás közepébe csöppent.

Az oltárnál Jadwizka állt, mellette egy ismeretlen férfival, akihez akarata ellenére kellett hozzámennie.

Mieszko herceg szíve ezt látva kis híján megállt, tudva, hogy a lány sosem lehet az övé. Legnagyobb szerencséjére – vagy épp szerencsétlenségére – a nyitott templomajtó előtt épp egy boszorkány sétált el, aki villámgyorsan kő medveboccsá változtatta a fiút, akit csak igaz szerelmének csókja ébreszthet fel az álmából.

Fotó: Natalia Semenova

Egy másik verzió

A történetet nem csak egyféleképp mesélik: a gyermeket számos esetben Janusz vér szerinti fiaként említik, elhagyva a barlangos történetet, hozzátéve azonban, hogy a fiú csúnya és medveszerű volt, így egyetlen lány sem állt vele szóba, sőt, a háta mögött egyszerűen csak Medve hercegként emlegették.

Kivéve persze egyet, akit egy csokor gyönyörű virággal szeretett volna meglepni a mise után. A lányt azonban nem egyedül, hanem menyasszonyi ruhában, újdonsült férje mellett sétálva találta meg. A herceg mérges lett, kiabálni kezdett, majd lassan négy lábra állt, és dühében lassan medvévé változott, majd kővé vált.

A bocs ma is a – második világháborúban földig rombolt, a következő harminc évben azonban lassan újjáépített – templom kapujánál áll, türelmesen várva megmentőjét.

A mese mögötti tények

A reneszánszt a barokkal összekötő manierizmus egyik legszebb lengyelországi emléke, a varsói jezsuita templom 1609-1626 között épült, nem állt tehát az 1429-ben elhunyt, minden gyermekét túlélő I. János uralkodása alatt.

 

A templom homlokzata – fotó: Szczebrzeszynski

Ennek fényében nem meglepő, hogy az 1944-ben elpusztult épület lépcsője melletti, cikkünkben emlegetett medve sem a XV. században, hanem háromszáz évvel később született, előbb a piaristák közeli templomában állították fel. A mű végül a XIX. század folyamán került jelenlegi helyére, és nem is igazán medvét, hanem a Lengyel-Litván Unió és a Lengyel Királyság ideje alatt használt, a lengyel nemesi családok által használt címer (Prawdzic) oroszlánját ábrázolja:

 

Egy XVI. században készült, Jan Latalski krakkói püspököt ábrázoló festmény részlete – fotó: Mathiasrex

Az Atlas Obscura nyomán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik