Szerdán kezdődött a 75. Velencei Filmfesztivál, amelyen a jövő hét elején Nemes Jeles László új filmje, a Napszállta is bemutatkozik. Az Oscar-díjas rendező filmjét nagy várakozás előzi meg, és hogy ez mekkora terhet jelent, arról a vele készült interjúnkban mesélt. Ebből a mezőnyből azonban nem könnyű kitűnni, hiszen a velencei versenyprogram elképesztően erősre sikerült az idén. Csak úgy sorjáznak a nagyobbnál nagyobb nevek. Ez részben a tavasszal kirobbant Cannes-Netflix háborúnak is köszönhető, ami egészen odáig fajult, hogy a francia filmfesztivál kitiltotta a streaming-óriás filmjeit a versenyprogramjából, amelyik erre sértődötten távol tartotta magát a francia Riviérától. Velence viszont szélesre tárta kapuját, így a Netflix hat filmet is bemutat itt, ebből hármat a versenyprogramban, amiből legalább kettő komoly eséllyel pályázik az Arany Oroszlánra.
A zsűri elnöke a friss Oscar-díjas Guillermo del Toro, aki rögtön az elején a női egyenjogúságot tette a fesztivál egyik alaptémájává. Szerinte elszomorító, hogy a 21 versenyfilmből pusztán egyet rendezett nő, ennek az aránynak szerinte 50-50 százalékra kellene változnia egy-két éven belül – de azt is hozzátette, nem hisz a kvótákban, inkább az előítéletes fesztiválkultúrát kellene megváltoztatni. Ahogy persze felpörögnek majd a vetítések, az idei fesztivál is egyre inkább a filmekről fog szólni. És lesz is miről beszélni bőven, mi most hét filmet emeltünk ki a hihetetlen erős felhozatalból.
Az első ember
Damien Chazelle filmjével nyílt meg a fesztivál szerda este, és a kritikusok eddig nem győzték dicsérni a Neil Armstrong életéről szóló Az első embert (a kritikákat összegző Rotten Tomatoes-on jelenleg 92 százalékon áll). A szemtelenül fiatal rendező újra bizonyítja sokarcúságát, hiszen pontosan az ellentétét csinálja, mint előző filmjében, a majdnem legjobb filmes Oscart nyerő Kaliforniai álomban (ugye emlékszünk még az Oscar-gálák történetének legkínosabb bakijára?). A zenés-táncos stilizálás helyett ezúttal karcos, realista dokudrámát forgatott a holdra szállás fél évszázaddal ezelőtti előkészületeiről, és magáról az eszelősnek tűnő akcióról. Az első cikkek az Armstongot alakító Ryan Goslingot is dicsérik, aki jól hozza a fegyelmezettségbe és visszafogottságba csomagolt megszállottságot, ami kell egy ilyen küldetéshez. „Talán nem nagy ugrás a filmművészetnek, de még egy kis lépés ennek a rendezőnek” – szellemeskedett az IndieWire a díszbemutató után. Az első embert október 17-én mutatják be a magyar mozik.
The Ballad Of Buster Scruggs
Úgy indult, hogy ez lesz a Coen fivérek első (mini)sorozata, de menet közben valahogy nagyjátékfilm lett belőle. Megesik az ilyesmi, a koncepció viszont maradt az eredeti: a The Ballad Of Buster Scruggs hat különálló történetet fog össze, amelyek valamilyen módon biztos egymásba gabalyodnak majd, de erről egyelőre nem lehet sokat tudni. Coenék mindig is kacérkodtak a western műfajával, de ez lesz az első igazi vadnyugati filmjük. Az ő nevük már önmagában garancia a minőségre, és akkor még nem is beszéltünk a szereplőgárdáról, amit az Isten is egy véres, vadnyugati leszámolásra teremtett: Liam Neeson, James Franco, Bernard Gleeson és Tom Waits. A filmet a Netflix moziban is forgalmazza majd, de magyar bemutatóról egyelőre még nem tudni. Legrosszabb esetben meg kell várnunk vele az online premiert, aminek dátumát még szintén nem tették közzé.
Suspiria
Luca Guagadnino eddig a szerelem, a vágyakozás és a fülledt érzékiség filmeseként vált híressé, de Velencében most bemutatja véresebb oldalát is. A vágy-trilógiát lezáró Szólíts a neveden után ugyanis itt a Suspiria, Dario Argento 1977-es kulthorrorjának remake-je, amelynek már az előzetese is olyan hipnotikus, hogy képtelenség róla elfordítani a tekintetünket. De létezik-e annál jobb ajánlólevél egy filmnek, minthogy Tarantino sírva ölelgeti a rendezőjét a vetítés után? Guadagninóval épp ez történt, mikor megmutatta neki a Suspiriát. A sztori egy elátkozott berlini balettintézetben játszódik majd, ahol furcsa dolgok történnek a táncosokkal. A fiatal tehetséges táncost Dakota Johnson alakítja, akivel már dolgozott együtt az olasz rendező. És természetesen Guadagnino kedvence, Tilda Swinton is komoly szerephez jut. A kísérteties zenét a Radiohead frontembere, Thom Yorke írta, így valószínűleg nem lesz probléma a hatáskeltéssel.
Roma
Alfonso Cuarón a Gravitáció után visszatért a világűrből, és egyből elindult, hogy felkeresse gyökereit. A spanyol nyelvű Roma az eddigi legszemélyesebb filmje, amelyben gyerekkora Mexikóvárosa elevenedik meg (a cím arra a városnegyedre utal, ahol felnőtt). Itt aztán nincs forradalmi látvány, varázspálcák és szuper effektek, csak fekete-fehér képek, és egy intim, szívszorító dráma arról, hogy egy középosztálybeli család miként próbálja átvészelni a politikai viharokat. A Romát is a Netflix forgalmazza, a fesztiváloztatás után moziban is megfuttatják, és várhatóan csak decemberben lesz nézhető online.
22 July
A 22 July Norvégia legsúlyosabb tömegmészárlásának társadalmi utóhatásait mutatja be. A szélsőjobboldali nézeteibe belezakkant Breivik 77 fiatal táborozót ölt meg ezen a nyári napon 2011-ben, azóta is életfogytiglani börtönbüntetését tölti. A súlyos témára sikerült megtalálni a legalkalmasabb rendezőt: Paul Greengrassnak már komoly gyakorlata van a hírhedt terrormerényletek dokumentarista feldolgozásában, amit nemcsak a Bourne-filmekkel bizonyított, de a Véres vasárnappal, a Phillips kapitánynyal és a 9/11-ről szóló United 93-assal is. Ezek alapján a 22 July-ban is gyors vágásokra, hevesen rángatott kézikamerás felvételekre és folyamatosan növekvő feszültségre számíthatunk. Naná, hogy ezt is a Netflix vette meg, elvileg október 19-étől lesz majd nézhető.
The Favourite
Retteghet a brit arisztokrácia, Yorgos Lanthimos filmet készített róluk. A The Favourite természetesen nem hagyományos kosztümös film, inkább abszurd filozofikus szatíra, akárcsak a görög rendező első angol nyelvű filmje, a Homár volt. A 18. század elején járunk, Anglia épp háborúban áll Franciaországgal, de ebből keveset érzékelnek a kastélyaikban unatkozó előkelőségek, akik kacsaversenyek, párbajokkal és lakomákkal próbálják elütni az időt. Rachel Weisz ezúttal is főszerepben, ő alakítja Sarah Churchillt, a betegeskedő királynő fő bizalmasát, de mellette Emma Stone és Olivia Colman is fontos szerephez jut.
At Eternity’s Gate
Willem Dafoe már eljátszotta a megfeszített majd feltámadt Jézust is, szóval Van Gogh igazán meg sem kottyanhat neki. Az At Eternity’s Gate miatta is nagyon várós, de ezentúl is van még pár aduja, amit kijátsszhat. Julian Schnabel nem szokványos életrajzi filmet forgatott, inkább a zseniális németalföldi festő művészetét próbálja megérteni, ahogy arra már a költői cím is utal. A rendező hangsúlyozta, hogy a film nagyrészt fikció, mert szerinte egy műalkotást nem pontos adatokkal, csakis egy másik mű megalkotásával lehet leírni. Szóval itt nem mondják fel a Wikipedia-szócikket, inkább valami olyasmire számítunk, mint a Bob Dylan életét és munkásságát csodálatosan elborult tudatfolyamban összegző I’m not there. A szereplőgárda pedig Dafoe-n túl is impresszív: Oscar Isaac, Mads Mikkelsen, Mathieu Amarlic és Rupert Friend. Az ő tolmácsolásukban talán végre megtudhatjuk, hogy is volt azokkal a napraforgókkal.
Kiemelt kép: UIP-Dunafilm
