Rövidesen harmadik születésnapját ünneplő, jó ideje már térképes nézetben is követhető Ismeretlen Budapest sorozatunkban jórészt a minden nap százezrek által járt belvárosi utcák, de a külsőbb kerületek, illetve a budai oldal könnyen elérhető, de csak kevesek által ismert szépségeit is bemutatjuk: így találkoztunk a Monarchia legnagyobb, egykor Albertfalván állt repülőgépgyárának maradványaival, Michelangelo budai bérházat őrző Dávidjával, vagy a város szélére szorult angol kúriával.
Nem kell azonban ennyire messzire mennünk ahhoz, hogy érdekességekre találjunk, hiszen a budai oldal egyik fontos erét jelentő Margit körúton végigsétálva egy elfeledett szabadkőműves központ, néhány percnyi sétányira mindenki kedvenc mesefiguráinak képe, valamint egy nemes egyszerűséggel elvágott, majd jócskán megemelt templom bújik meg.
Mindezek mellett persze apró titkok százait rejti még a Várhegy lábánál elnyúló Víziváros – akár még olyan az apró, eldugott zsákutcákban is, mint a villamosok zajától néhány lépésnyire megbújó Bajvívó utca, aminek sarkán egy első látásra teljesen átlagos, a Duna túlsó partján magasodó Újlipótvárosban jól megszokott, modern bérház áll:
A kis közbe besétálva feltűnő kaput látva azonban feltűnik, hogy a háromemeletes épület minden, csak épp nem átlagos:
Fotó: Vincze Miklós / 24.hu
Az egykor Jurányi közként született utcácskában teljesen váratlanul feltűnő kapuzat szélein ugyanis
mondatok látszanak, felettük pedig a
felirat olvasható.
A kapu lényegi része ezekhez kapcsolódva egy boldog családi otthon és a jólét nyugodt és boldog pillanatait mutatja: a gyermekáldást, a békésen pipázva pihenő férfit, az olvasó nőt, a – szerző által hosszú éveken át szemüveges Mikulásnak hitt – pipázó nagypapát, a hegedűszót, a rádióból áradó zenét, az esti lámpafénynél olvasást, és a harmincas években még számos háztartáshoz tartozó, italt kínáló cselédet mutatják.
Az egykor klinkertégla burkolattal körbevett kaput gyártó műhely neve sajnos nem maradt fenn, a homlokzat szélén a geometrikus formákból építkező betűk viszont azóta is büszkén tudatják a zsákutcába sétálókkal, hogy a sarokház – sőt, a kor építészeti sajtójának csúcsát jelentő Tér és Forma szerint a kapu is – a tájképfestőként és építészként is jegyzett Bardon Alfréd (1904-1986) tervei alapján született, építését pedig a házak tucatjait felhúzó Ginczler Herman cége végezte.
A ház kapuja közelében álló tábla / Fotó: Vincze Miklós / 24.hu
Ginczler és Bardon
A főleg kivitelezőként ismert Ginczlernek (1899-1965) közel negyven megvalósult tervét is ismerjük, bár ezek Bolla Zoltán A magyar art deco építészet című könyve szerint
igazából 6 épülettípus kisebb variációi, melyet évről évre lecserélt. Az 1931-es épületei Porgesz József 1927-es homlokzatainak fantáziátlan másolatai, 1933-as 5 újlipótvárosi épülete szinte ugyanaz: modern épületre hagyományos barokk részleteket illesztett.
A főleg a Hungária körút és az Erzsébet királyné útja környékén, illetve Újlipótvárosban tervező Ginczler házai mindezek ellenére igenis fontosak a XX. század magyar építészettörténetében, hiszen a modern szellemet ő vitte el az épületállományt tekintve megújulni képtelen kerületekbe, illetve Újlipótváros keleti szélére. A kellő tőke nélkül, hitelből épített házaira befektetésként tekintett, azok lakásainak eladásából próbálta meg visszafizetni a tartozásait – jórészt sikertelenül, bár a cikkünkben tárgyalt háznál szerencséje volt: az 1938-as Budapesti háztulajdonosok címtára ugyanis már nem őt, hanem a Juhász Házépítő és Ingatlanforgalmi Szövetkezetet említi gazdaként.
Fotó: Kozelka / Tér és Forma X. évf. 10. szám, 1937
A második világháború után Londonba emigrált, sőt, 1963-ban a brit állampolgársági esküt is letette. Két évvel később, hatvanhat évesen hunyt el.
Térképrészlet a harmincas évek végéről – a kivágás közepén jól látható a ma Bajvívó utcaként ismert, itt Jurányi udvarként emlegetett Jurányi köz
Bardon élete sem volt kevéssé mozgalmas, hiszen az 1904-ben Érsekújváron született építész diplomája megszerzése (1927) után a római Collegium Hungaricum ösztöndíjasaként régészeti és városépítészeti tanulmányokat folytatott, sőt, egyenesen Rómában is áll az egyik első munkája: a Szent Péter-bazilika oldalfalán egy Szent István által alapított magyar zarándokház emléktáblája fűződik a nevéhez. Hazatérve néhány évre dr. Hültl Dezső irodájának munkatársa lett, majd számos tervpályázaton indult, 1960-ban való nyugdíjazásáig pedig a Műszaki Egyetem rajzi tanszékét vezette. A történelmi Magyarországon területén álló kiállítási pavilonok, lakóépületek és szállodák (Kolozsvár, Csíkszereda, Máramarossziget) mellett nevéhez fűződik a kettes metró Blaha Lujza téri állomása, de a Műegyetem egyik épületét (Kiss Tiborral közösen), a Lehel téri templom ma látható liturgikus terét (1975) és a Szent Rókus kápolna átépítését (1973-1978) is ő álmodta meg, sőt, hosszú éveken át vezette a Műegyetem épületeinek második világháború utáni helyreállítását is.
Tervezői munkái mellett az itáliai, görög, etruszk, normann és spanyol építészetről írt könyveiből építészek, illetve a szakma iránt érdeklődők ezrei tanultak, festményeit pedig a magyar művészeti élet több fontos intézménye, így a Nemzeti Szalon és az Olasz Kultúrintézet is bemutatta – írja róla a Magyar Életrajzi Lexikon vonatkozó szócikke. Nyolcvankét évesen, Budapesten hunyt el. Unokája, Keresztfalvi Imre által bronzba öntött büsztje ma a BME szoborparkjában áll.
Alig változott valami
A második világháború, illetve az azóta eltelt több mint hét évtized pusztításait ismerve az ez és ehhez hasonló kapuk fennmaradása kisebbfajta csoda, de a lakóközösség nyilvánvalóan minden követ megmozgatott azért, hogy az esetleges hiányokat pótolják, és hogy a kaput se cseréljék le a számos százéves házon ma látható, a szocializmusban született csodák egyikére.
A kapu az épület átadása után / fotó: Kozelka, Tér és Forma, 1937
Igaz, hogy a ház lábazatát, illetve a kapuzatot fedő klinkertégla borítását azóta – talán még a második világháború vérzivataros évei előtt – kőre cserélték, de a sarokház a két világháború közti modern magyar építészet számos értékes épületével szemben ma is közel eredeti állapotában köszönti a lakókat – épp úgy, mint a nála mindössze öt évvel fiatalabb, népviseletbe öltözött párt ábrázoló társa, melyet a sorozat egy korábbi epizódjában mutattunk be.
