Kultúra filmkritika
SOL_D17_03608.ARW

Belépőt váltottunk a pokolba

Kránicz Bence
Kránicz Bence

újságíró. 2018. 06. 28. 15:21

A három éve bemutatott Sicario a bűnügyi film kortárs mesterműve. Folytatása, A zsoldos szintén magas színvonalú, kőkemény thriller, mégis kudarc: kulcspillanataiban gyávább és konzervatívabb elődjénél.

A Sicario – A zsoldos konzervatív megközelítését, vagyis visszalépését a hagyományos hollywoodi akcióthrillerek mezejére, akkor értékelhetjük kudarcként és gyávaságként, ha az előző részre szabott elvárásainkkal ülünk be a moziba.

De miért is érnénk be kevesebbel?

2015-ben Denis Villeneuve rendező és Taylor Sheridan író váratlanul olyan filmmel jelentkeztek, amely jelentősen felülírta a hollywoodi bűnügyi műfajok kimondatlan szabályait, hagyományait. A Sicario egy női CIA-ügynök új és minden korábbinál keményebb küldetésének thrillersztorijaként indult, majd a hősnő fokozatos elgyengülésével és jelentéktelenné válásával a noir felé kanyarodott. Végül Kate helyett a bizonytalan státuszú, CIA-nak segédkező Alejandro (Benicio del Toro) fejezte be a küldetést, a férfi módszerei alapján pedig már inkább tekinthető bűnözőnek, mint bűnüldözőnek – a Sicario végén egy éjsötét gengszterfilm stáblistája kezdett peregni.

SOL_D06_01246.ARW
Fotó: Freeman film

A gengszterfilmes közelítésmódot – amelynek mélyebb megértéséhez feltétlenül ajánlom Pápai Zsolt tanulmányát a Filmvilágban – az alkotók is a Sicario lényegének érezhették. Erről árulkodik, hogy a folytatásban ejtették Kate karakterét, és egyértelműen Alejandrót emelték főhősszerepbe. A film világképe, ha lehet, így még sötétebbnek tetszik: már egyetlen „tiszta”, a szabályok betartására törekvő, emberséges figura sem maradt a szereplők között. Az új rendező kiválasztása ugyancsak a gengszterfilm elsőbbségét jelzi. Stefano Sollima fontos szerepet vállalt az olasz gengszterfilm kétezres évekbeli megújításában: előbb a Romanzo Criminale, majd a Gomorra sorozatokkal, illetve a Suburra nagyszabású maffiafilmjével bizonyította, hogy képes megragadni a bűn mindent behálózó, a társadalom szövetébe és az egyén magatartásába jóformán sejtszinten beépülő struktúráját, anélkül, hogy hamis illúziókkal kecsegtetne a bűn legyőzésének, a „jó útra térésnek” lehetőségeiről.

A Sicario első részének írója, az időközben rendezőként a tavalyi év egyik legjobb thrillerjét (Wind River – Gyilkos nyomon) elkészítő Taylor Sheridan vállalkozott a folytatás megírására is. Úgy tűnik, a tehetséges Sheridannek rengeteg munkája (elsősorban az ígéretes Yellowstone sorozat) mellett ezúttal nem maradt elég ideje átgondolni, érlelni az anyagot.

Ez magyarázhatja, hogy A zsoldos forgatókönyve közhelyesebb és konzervatívabb az előzményénél, a Sicario erényeit pedig legfeljebb újrateremteni képes, de meghaladni semmiképpen.

Noha a történet helyszíne továbbra is az infernális mexikói–amerikai határvidék, a fókusz a drogüzletről az embercsempészetre vált, annak is az egyik legmocskosabb oldalát felvillantva. A kartellek iszlamista terroristákat juttatnak az Egyesült Államokba, akik a történet elején Kansasben robbantanak. A tökéletesen amorális és félelmetesen hatékony Matt Gravert (Josh Brolin) ezután bízzák meg, hogy számoljon le a merényletet előkészítő kartell fejével. Graver terve, hogy Alejandro segítségével elrabolja a kartellfőnök lányát, az emberrablást a rivális banda akciójaként tálalva.

Benicio Del Toro
Fotó: Freeman film

Vétek lenne további részleteket elárulnom A zsoldos cselekményéből. Mégis szükség van rá, hogy utaljak az egyik fordulatra, az ugyanis éppen a Sicario legmerészebb vállalását kezdi ki és vonja vissza. Alejandro az első részben azzal nyitott új fejezetet a „gyilkosok gyilkosa” típusú gengszterfilmek hollywoodi történetében, hogy szemrebbenés nélkül végzett a maffiózón kívül annak kisgyerekeivel is. A gyerekgyilkosság hollywoodi tilalmának semmibe vétele jelezte, hogy Villeneuve megközelítésében végképp elmosódtak a határok a gengszterek és a törvény védelmezői között. Alejandro a folytatásban viszont éppen azért kerül szembe feljebbvalóival, mert megvédené a drogbáró lányát, mondván, hogy az agresszív és cseppet sem rokonszenves Isabel saját meggyilkolt lányára emlékezteti őt – az előző részben megölt gyerekekről bizonyára nem jutottak eszébe saját csemetéi.

Ettől a ponttól kezdve A zsoldos története egyre nyíltabban épít a konzervatív hollywoodi thriller sablonjaira, az előző rész radikalizálódása helyett a visszarendeződést választva a játékidő utolsó harmadában.

Kettőt pislogunk, és az egykor szörnyetegként megismert Alejandróból csaknem Grál-lovag válik.

Igaz, a történet közegének könyörtelensége és brutalitása megmaradt, Sollima pedig ezúttal is eléri, hogy nézőként az alvilág kaotikus poklának közepén érezzük magunkat, A zsoldos mégis csalódást kelt.

SOL_D26_07613.ARW
Fotó: Freeman film

Ha a film elgyávuló műfajkezeléséhez hozzávesszük, hogy képi világa, noha igényes, mégis sokkal szürkébb és jellegtelenebb a Roger Deakins operatőrt csatasorba állító első részénél, akkor egyértelmű a következtetés: A zsoldos nem több magas színvonalú, de rutinból megoldott és sablonokra építő thrillernél, amely önmagában talán nem is olyan rossz, előzményével összehasonlítva azonban menthetetlenül fölöslegesnek tetszik.

Sicario – A zsoldos (Sicario: Day of the Soldado), 122 perc, 6/10

Kiemelt kép: Freeman Film

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.