Kultúra

Mosogatófiúból lett heroinista, majd sztár

A tévés szakács és számos könyv, illetve cikk szerzője 61 évesen lett öngyilkos egy franciaországi forgatás alatt. A miértekre egyelőre nincs magyarázat, csak annyit tudunk, hogy jó barátja, a szintén séf  Eric Ripert talált rá a hotelszobájában, és a CNN megerősítette az önkezűséget. Anthony Bourdainnek nem volt szokványos életútja, a sikerre sokat várt, drogfüggőséggel küzdött, de odáig jutott, hogy Barack Obamát is le tudta ültetni egy közös vacsorára. A magyar közönségnek pedig leginkább onnan lehet ismerős az arca, hogy nálunk is forgatott egy részt az Emmy-díjas sorozatához, a Nem séfnek való vidékhez (Parts Unknown). Rengeteg kolléga és híresség gyászolja a séfet, többek között Gordon Ramsay, aki úgy fogalmazott, hogy

Bourdain a világot hozta el az otthonunkba. 

Bourdaint nem lehet annyival elintézni, hogy ő az, aki mindent megevett a bikaherétől az élő kígyóig, Magyarországot pedig Zsigmond Vilmos szemén keresztül mutatta meg a világnak. Ettek libamájat, csülköt, csirkemájas palacsintát és rántott húst, félig-meddig próbáltak a kliséket maguk mögött hagyva egy valós képet alkotni a magyar kultúráról.

Bourdain a világ végére is elment egy jót vacsorázni, a CNN-nek bejött, hogy a komfortzónájukból kilépve egy új területet, a gasztró határait feszegették. A Nem séfnek való vidék az öt Emmy-díjjal egyenesen a csúcsra emelte a séfet, a csatorna egyik legnagyobb sztárja lett. 2013-tól igazi sikereket értek el tizenegy évadon keresztül, és Bourdain szinte azonnal megkapta a kivételes tévés történetekért járó Peabody-díjat. A műsor egyik mérföldköve az volt, amikor az egykor csak séfként dolgozó Bourdain Vietnam fővárosában, Hanoiban vacsoráztatta meg az akkor még amerikai elnök Barack Obamát a város különlegességével, a sült malachúsos bun chával. De az, hogy valaki leüljön az amerikai elnökkel nem mehet egyik napról a másikra, Bourdain kijárta a szamárlétrát, amennyire csak lehet.

Mosogatóból drogfüggő és celeb

Anthony Bourdain karrierje nem úgy alakult, ahogy azt egy lelkes szakácstanuló elképzeli. New Jersey-ben született, a gasztronómiába pedig akkor szeretett bele, amikor a családjával egy franciaországi nyaraláson megkóstolta a friss osztrigát. Aztán kirúgták a főiskoláról, a vendéglátó suliban találta magát, és legelső munkahelyén mosogatófiúként kereste a pénzt: „Akkor kezdtem a szakmát, amikor a szakácsok még cigiztek a szerviz alatt, és fejpántot hordtak” – mondta Bourdain  abban a cikkben, ami sztárt csinált belőle, és hozzátette, hogy teljesen kész volt belevetni magát a főzésbe az összes horzsolással, égésnyommal, ingyen kajával, és potya piával együtt.

1999-ben Bourdain 43 éves volt, egy későbbi interjúban el is mondta, hogy szinte pénz nélkül élt. Konyhákon dolgozott séfként, de nem volt egészségbiztosítása, nem fizetett adót, és a lakbérre se nagyon telt New Yorkban. Jó éttermekben főzött, de valahogy soha nem jött össze az üzlet, aztán a New Yorkerrel minden egy új fordulatot vett, Anthony Bourdain levette a sznob maszkot az elit éttermekről, és tízéves tapasztalattal írta meg az igazságot az New York-i helyekről. Persze nekünk ilyen messziről nem biztos, hogy van annak súlya, hogy valaki azt mondja, hogy a hétvégi vacsora maximum a turistáknak és a bénáknak való. Az meg inkább inkább süllyedjen el, aki hétfőn eszik halat valahol, olyan rossz lesz a minősége (akkor áll ugyanis a legtöbbet a rendszerint csütörtökön érkezett áru). Bourdain a légirányítókhoz hasonlította a szakácsokat, akik azon vannak, hogy elkerüljék a folyamatosan a fejük felett lebegő katasztrófát.

Fotó: David Paul Morris/Bloomberg via Getty Images

A cikk akkora visszhangot kapott, hogy a séf nemsokára szerződést kapott, és 2000-re ki is jött a bestsellere, A konyhafőnök vallomásai (Kitchen Confidential – Adventures in the Culinary Underbelly). Innen indult Bourdain igazi karrierje, Food Network-ös, majd Travel Channel-es folytatással, belépett a tévés szakácsok névsorába. Ő azonban nem finomkodott, a nyers és őszinte modora mindig nagy figyelmet vont magára. Első könyvében a 1999-ben megírt cikk mintáját követte, és nem fogta vissza magát, ha az elit konyhákról volt szó. Sőt, a saját problémáit sem hallgatta el.

Egyszerűen le se szartam, hogy az emberek mit gondolnak. Nem hittem, hogy bárki elolvassa majd, szóval mit számított?! Csak minden oldalra az igazságot írtam le, minden mondattal. És örülök, hogy megtettem.

– mondta A konyhafőnök vallomásairól egy interjúban.

Nyíltan beszélt arról, hogy folyt az amfetamin a konyhán, és hogyan csúszott rá a heroinra vagy a crackre. A 80-as években sikerült megszabadulnia a herointól, de még így is a szerencsésebbek közé sorolta magát, hogy megmenekült. Az őszinteség mindig is az erősségei közé tartozott, és amikor például a Redditen lehetett tőle kérdezni, bevallotta, hogyan szívta el még a vakolatot is, hátha maradt valahol egy kis crackmaradvány. Fiatalkori önmagáról pedig a következőképpen nyilatkozott: „egy igazi seggfej voltam. Önző, lopós, drogos, hangos, érzéketlen, és olyasvalaki, akit nem akartál volna ismerni. Ha áthívtál volna, kiraboltam volna a gyógyszeres szekrényedet.”

Anthony Bourdain 2005-ben. Fotó: Frederick M. Brown/Getty Images

Aztán Bourdain  megváltozott, letette a drogokat, otthon nem ivott, járta a világot, de állítólag depresszióval küzdött. A Nem séfnek való vidék tizenegy évadot élt meg, és Bourdain a világ szinte minden pontjára eljutott, miközben olyan ügyekre is felhívta a figyelmet Massimo Bottura három Michelin-csillagos olasz séffel, mint a kidobott ételek pazarlása. És azzal mert viccelni, hogy ha egyszer főzhetne Donald Trumpnak és Kim Dzsongunnak, megmérgezné őket. Legutóbb pedig a #MeToo mozgalom egyik hangja volt barátnője, Asia Argento révén, aki az elsők között vádolta nemi erőszakkal Harvey Weinstein amerikai producert.

Anthony Bourdain kollégái sem tudják egyelőre, hogy pontosan mi történhetett. A CNN-es Brian Stelter szintén megerősítette, hogy igen, az egész világ tudott a séf démonjairól, de hogy mi vezetett az öngyilkossághoz, arról fogalma sincs. Bourdain úgy foglalta össze az életét, hogy

Már a 20-as éveimben meg kellett volna haljak. A 40-es éveimben lettem sikeres, az 50-es éveimben lettem apa. Olyan vagyok, akár egy lopott kocsi, egy szép kocsi, és folyton nézem a visszapillantót, hogy meglátom-e a villogót. De egyelőre még nem láttam semmit.

Figyelem!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

Kiemelt kép: Isaac Brekken/WireImage/Getty Images

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.