1. Ismerős társadalmi jelenség, még ismerősebb pszichózis
A történet szerint Amelia (Essie Davis) hét éve egyedül neveli fiát Samuelt (Noah Wiseman), mivel a kisfiú születésének éjszakáján, a kórházba menet autóbalesetet szenvedtek férjével, amit a férfi nem élt túl.
Amelia viszont máig képtelen volt feldolgozni a történteket, a gyász pedig lassan de magabiztosan felemészti. Közben Samuelnek egyre aggasztóbb viselkedési problémái vannak, követelőző, hisztis és agresszív, ráadásul egy nap a rejtélyes Babadook című mesekönyv miatt rémálmok kezdik gyötörni.
2. Családi idill: Anya, fia és a Babadook
Jennifer Kent ausztrál író-rendező első filmjében képes meghaladni az egyszeri horrorfilm-kliséket és nem a fokozódó zenével vagy semmiből előugró rémekkel teremti meg a film egyedien sötét hangulatát, hanem a színészekkel.
Essie Davis, a gyászoló anya, Noah Wiseman pedig a problémás kisgyerek szerepében tökéletes párost alkotnak, amiben nagyban hozzájárul az is, hogy a forgatókönyv részletes építkezése miatt van mibe kapaszkodniuk. Wiseman fiatal kora ellenére fegyelmezetten és következetesen viszi végi szerepét, Davis pedig a gyász legkülönbözőbb fokait képes bemutatni átható változatossággal.
3. Színes sötét és nyomasztóan kellemes hangulat
Vágási és operatőri szempontból is egészen lenyűgöző koncepció valósul meg a Babadookban.
A díszlet minimalizmusa és a fényképezés miatt egyfelől az egészen kis terek is óriásinak tűnnek, a szettek sötét pasztellszínei, másrészt a fény-árnyék játék hatásos dramaturgiai funkciója egyedien sötét, még inkább matt hatást kölcsönöz a látottaknak.
Soha nem láttam ennél félelmetesebb filmet
– mondta William Friedkin, a 73-as Ördögűző rendezője. A Babadook ugyan nem áll be a klasszikus horror-mesterművek közé, de újszerű látásmódja és témája miatt mindenképpen érdemes arra, hogy az ember szenteljen rá másfél órát.
Hosszabban itt beszélgettünk a filmről, még 2015-ben: