Kultúra

A hentes, a kurva és a félszemű még címében a legerősebb

Bodnár Judit Lola
Bodnár Judit Lola

újságíró. 2018. 01. 25. 16:13

Gonosz emberek csúnya dolgokat csinálnak, de azt sem túl okosan. Nagyjából erről mesél Szász János remek hangulatú filmjében, aminek cserébe nemhogy fél szeme, de se füle, se farka.
Korábban a témában:

Van ez az igaztörténet-fétis a filmművészetben (egyébként nem csak ott). Mint az éttermek a Michelin-csillagot, úgy harcol a filmesek többsége, hogy a „megtörtént események alapján” billogot magára süthesse, lehetőség szerint minél látványosabb helyen, mintha egy történet attól egyből érvényesebb, hitelesebb vagy fontosabb lenne, hogy egyszer már megesett. Mintha attól több lenne benne a tanulság – pedig azt bármiből lehet vonni, ha nagyon akarunk, sőt, egy e célra összeálmodott tündérmese üzenet és tanítás tekintetében még sokkal tisztább történet is, épp ez a lényege. Mégis, a létező emberek létező történetei valami fényesen csillogó piedesztálon állnak, legalábbis erre utal a kényszeres igaztörténet-láz, ami pedig vissza tud ütni. Szász János új filmjével valami ilyesmi történhetett. Mert önmagában az, hogy romlott emberek gonosz dolgokat csinálnak különösebb átgondoltság vagy értelem nélkül, nem látom be, miért tartana számot közérdeklődésre. Pláne, hogy ahol elkezdődött volna a valóban tanulságos lélektani rész, ez a film pont ott ért véget.

Fotó: Big Bang Media

Az első világháború utáni Magyarország nem volt éppen derűs hely, a harcok emléke még ugyanolyan friss, mint a terroré, munka alig van, pénz még annyi sem, nélkülözés, alkoholizmus és zavarosban halászás jellemzi a kort, melyben három hősünk útjai találkoznak. Mária, megelégelve a pesti bordélyok nem éppen gyengéd vendégkörét, ott hagyja a házat, de mivel pénzét elveszi a madame, így sok esélye nincs a túlélésre, így hát úgy dönt, véget vet az életének. Azonban Léderer Gusztáv, a kegyvesztett, körözött volt csendőr, aki a háború után tökélyre fejlesztette magában az embertelenséget, alighanem némi fatalizmustól fűtve megmenti a nőt, aki épp az elé a vonat elé akarta vetni magát, amelyen épp ő készült golyót repíteni a saját fejébe (hogy hogy látta meg időben, ugrott le, és tempózta le a füstöst, azon ne akadjunk fel). Úgy dönt, hogy maga mellé veszi a nőt, mert hát „de gyönyörű vagy, az anyád istenit”, az meg, talán a megmentése miatt hirtelen feltámadó hálából, vele tart a férfi falujába, pedig láthatólag semmi kedve a vidéki élethez, amit még a pestinél is jobban ural a nihil. Alig érnek a faluba, a helyi kiskirály, a gazdag Kodelka hentes felfigyel a nőre, és annak reményében, hogy közelebb kerülhet hozzá, munkát ad a mészárszékén a félszemű Léderernek, aki egy háború előtti ügyletük árát próbálja behajtani a hentesen. Innentől kezdve pedig elkezdődik egy teljesen érthetetlen húzásokkal tarkított eseménysor, melyben a pénz, a szex és az erőszak jár meglehetősen lépéshibás keringőt.

Fotó: Big Bang Media

Amint már említettem, A hentes, a  kurva és a félszemű igaz történet alapján készült, szereplői valóban léteztek, a Kodelka-ügy is megesett, nagyjából úgy, ahogy látjuk, éppenséggel ez volt a korszak egyik legnagyobb visszhangot kapott bűnügye. Mégis, a filmben az igazi rejtély messze nem a Kodelka-gyilkosság. Mert itt van ez a darab, amiben a rendezés és operatőri munka bivalyerős hangulatot teremt, a zene és zörejek sötét atmoszférája bekúszik a néző bőre alá, az eredendően is érdekes karaktereket kiemelkedő színészek formálják meg, és úgy általában látszik a hozzáértés a produktumon. A valódi kérdés inkább, hogy az hogyan történt, hogy a stábban senkinek nem tűnt fel, hogy a forgatókönyvet eluralta a következetlenség, a felesleges ködösítés, és úgy általában egy őskáosz az egész?

Az, hogy a szereplők motivációi rejtve maradnak, igazán csak nüansznyi apróság, itt egészen konkrét fontos események is kimaradnak. Mindezzel nem is lenne feltétlen baj, ha csak annyi lenne az eredményük, hogy a nézőben kényelmetlen kérdések maradnak, a valódi gond, hogy ezek eredményeképp a történtek viszonylagos logikája is semmivé lett, plusz a szereplők szájába került néhány olyan súlyosan indokolatlan mondat, amelyek már-már a stílusparódia határait súrolják. Mindenkinek megvan a verkliszerűen ismétlődő mondata, amivel végig kellene csinálnia a filmet: a félszemű mondatainak kétharmadában a pénzét követeli, vagy kijelenti, hogy a nő az övé, a hentes ideje nagy részében Máriát akarja megszerezni vagy a nőtől magától, vagy annak urától, Mária meg, nos, neki még állandó szöveg sem jutott, tökéletesen véletlenszerűen esnek ki mondatok a száján. Az ő fő dolga egyébként is az, hogy a film pénz – erőszak – szex tengelyét utóbbi felé mozgassa, ezt sikerrel meg is teszi: a film pornográfnak épp nem mondható, de erősen fetisizál.

Fotó: Big Bang Media

Az elemelt, itt-ott szépelgésbe csapó, költői formanyelvvel, a színpadias, dialógusokkal komoly rizikót vállal a film: a „régifilmes” hangulat és Szász János megszokottan karcos atmoszférája ugyanolyan eséllyel betalál vagy nyitja ki a bicskát a zsebben, ízlés dolga. És közben az alakításokért igazán kár. Mert ha Nagy Zsolt egy ilyen karikatúrába hajlóan egysíkú gonosztevőt, vagy Hegedűs D. Géza egy Kodelkához hasonló kellemetlen, irracionális alakot is képes jelenléttel megtölteni, akkor egy tartalmasabb, életszerűbb hősből alighanem csodát csinált volna bármelyikük, és Gryllus Dorka is többre képes, mint amire itt lehetősége adódott.  Furcsa keveréket kapunk: az eseményeknek a világon semmi értelmük, bosszantó kérdések maradnak a nézőben, de a hangulat és a színészi teljesítmény elvisz valamennyit abból a balhéból, amit a forgatókönyv hiányosságai okoznak. Valamennyit, nem az egészet.

A hentes, a kurva és a félszemű – 2018, magyar filmdráma, 105 perc – 6/10

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Fotó:24.hu/Karancsi Rudolf
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.