Ha valaki ilyen gyorsan és fiatalon fut be, mint én, nem úszhatja meg lelki sérülések nélkül. Múlnak az évek, és hirtelen rájössz, hogy csak egyszer élsz, és bizonyos dolgokat fiatalon elmulasztottál vagy elvesztettél. Szóval vissza akarsz menni, hogy megtaláld őket
– mondta Dolores O’Riordan egy 2012-es interjúban. És tényleg korán szakadt nyakába a hírnév. Még húsz sem volt, mikor meghallgatásra ment, és fel is vették énekesnek egy limericki rockbandába, amelyet akkor még The Cranberry Saw Us-nak hívtak. A helyi zenekarok ekkoriban főleg amerikai és brit feldolgozásokat játszottak, O’Riordant lenyűgözte, hogy végre itt van pár srác, akik saját dalokat akarnak írni. Ebből lett aztán a The Cranberries, amelynek pár éven belül nemcsak Írország, de az egész világ megtanulta a nevét, mikor 1993-ban kijött lefegyverzően hosszú című debütalbumuk, az Everybody Else Is Doing It, So Why Can’t We?.
A lemez Amerikában és Európában is hatalmas siker lett, sok millió példány fogyott belőle, az MTV pedig agyba-főbe játszotta az olyan slágereket, mint a Linger vagy a Dreams. O’Riordan később elmesélte, hogy a pályájukat berobbantó Linger volt az első közösen írt daluk, és a legmerészebb álmaiban sem gondolta volna, hogy valaha nagy sláger lesz belőle. Az inspirációt egy megalázó kamaszkori élménye adta, mikor egy fiú nyilvánosan ejtette őt a helyi diszkóban. „17 évesen minden olyan drámainak tűnik, ezt az érzést csatornáztam be abba a dalba” – mondta.
Nyers és sebezhető
Egy ennyire nagyot szóló debütálás után nem minden zenekar bírja a nyomást, de a Cranberries tartotta magát, sőt, tovább tudta emelni a lécet. Egy évvel később megjelent a No Need To Argue, amely nemcsak sikeresebb, de érettebb is lett. Zeneileg kiforrottabb és karcosabb, a dalok pedig sötétebb hangvételűek és olyan témákkal foglalkoznak, mint a háború, halál és az élet nagy csalódásai. Különösen igaz az akkoriban épp elszabaduló terrorizmus és erőszak ellen tiltakozó Zombie-ra, amely a zenekar legsikeresebb dala lett. O’Riordan kelta beütésű énekstílusa addig is egyedinek számított a korabeli pop-rockban, de itt tényleg mindent kihozott a hangjából, egyetlen pillanat elég volt ahhoz, hogy felismerje az ember, ki énekel.
Ez az összetéveszthetetlen hang volt a Cranberries sikerének kulcsa. O’Riordan éneke egyszerre volt kemény és érzékeny, áradt belőle valamiféle nyers erő, ami mögött mindig ott lapult a mérhetetlen sebezhetőség. És ez a sebezhetőség nemcsak a dalokban, de az életben is jellemezte. O’Riordan a zeneiparhoz feltétlenül szükséges exhibicionizmusa ellenére is félénk és visszahúzódó volt. Az első években gyakran megesett, hogy a közönségnek hátat fordítva énekelt. Már tinédzserként anorexiával küzdött, később pedig bipoláris zavarral kezelték. Egyszer még öngyilkosságot is megkísérelt, állítása szerint csak a gyerekei miatt maradt végül életben. Az utóbbi években őszintén beszélt a mentális betegséggel folytatott küzdelmeiről, idegösszeomlásairól, és arról is, hogy gyerekkorában négy éven keresztül molesztálta egy idősebb férfi, ami életre szóló traumát okozott neki.
Ezt a terhet egész életemben cipeltem. Most hatalmas súly esett le a vállamról. Úgy érzem, rengeteget segíthet, hogy megnyíltam és színt vallottam azok előtt, akik éveken át vették a lemezeimet és szeretnek engem
– mondta 2013-ban. Ebben az időszakban több csapás is érte. Egyfelől véget ért húszéves házassága Don Burtonnel, a Duran Duran menedzserével, akivel három közös gyerekük is született. 2014-ben pedig a címlapokat is bejáró botrányba is keveredett: letartóztatták, amiért egy repülőút során rátámadt egy férfire.
Bepótolni a veszteségeket
O’Riordan egész életében nehezen dolgozta fel a rá irányuló médiafigyelmet. A 90-es években ugyan végig szárnyalt a zenekar, a hírnév és a privát szféra hiánya már akkor is megviselte. Egyszer úgy fogalmazott, hogy a pályája csúcsán szabályosan belebetegedett az állandó tárgyiasításba, és mások által rángatott bábunak érezte magát. A Cranberries 2003-as feloszlása után ezért eldöntötte, sosem tér vissza többet a zenéléshez, mert normális életre van szüksége, az anyaságra és a férjére szeretne koncentrálni. A zenekar többi tagja egyből új projektekbe kezdett, ő viszont ki akart szállni az egész iparágból.
Nem akartam híres lenni és zenekarban játszani. Nem akartam újabb szerződéseket. Röviden: vissza akartam kapni az életem azon részeit, amiket menet közben elvesztettem
– mondta. Persze nem bírta sokáig a zene nélkül. Az évtized folyamán több szólóalbumot is kiadott, de ezeket nem övezte túl nagy érdeklődés. Majd 2010-ben a Cranberries is összeállt, és újra turnézni kezdtek. A koncerteken játszották a régi slágereket, az utóbbi években pedig új dalokon is dolgoztak. O’Riordan közben pontosan tudta, hogy akkora hisztéria már sosem fogja övezni a zenéjüket, mint a 90-es években, de nem is vágyott erre. Mint mondta, így legalább meg tudja osztani figyelmét a családja és a zenekar között. Tavaly az európai és amerikai turné több koncertjét is lemondták, mert az énekesnő súlyos gerincfájdalmakra panaszkodott.
Londonba is azért érkezett, hogy stúdiózzon, ám hétfőn holtan találtak rá a hotelszobájában. A rendőrség bejelentette, hogy nem kezeli gyanús esetként az ügyet, de a váratlan halál okát eddig nem hozták nyilvánosságra. O’Riordant a rajongók és a zenészvilág is gyászolja, de még Mike Higgins, az ír köztársasági elnök is nyilatkozatot adott ki, amelyben felidézte emlékeit az énekesnőről, és hatalmas veszteségnek nevezte halálát. A halálhír után nemcsak a közösségi média felületeit borították el a Cranberries-dalok, de a zenekar lemezeladásai is újra az egekbe szöktek.
Borítókép: Getty Images
