Kultúra ismeretlen budapest

Zuglóban áll az ország legfurcsább irodaháza

A leginkább az erdélyi Bánffyhunyad palotáira emlékeztető épület tulajdonosának több fura épülete is díszíti a fővárost, ez azonban mindenen túltesz.

A Rákos-patak alsórákosi szakasza, illetve a Mogyoródi úti Sportpálya szomszédságában tömött sorokban követik egymást a kertes családi házak, illetve két-három emeletes, teljesen átlagos társasházak, így még erősebb élmény fogadja az embert, ha a Vezér utca és Mogyoródi utca sarkához érkezik.

Az arra járó tankokat is játszva lepattintó kőkerítés mögött álló, a kerítés mintázatát utánzó harsány babáskorlátos épület láttán bizonyára sokak küzdenek ideiglenes látásvesztéssel, pedig az elmés Aszpik Irodaház V. névre hallgató épület már több mint tíz éve uralja a kereszteződés képét.

Az épület erősen hasonlít az erdélyi Kalotaszeg történelmi központjában, Bánffyhunyadon (Huedin) álló, sokat emlegetett cifra palotáira, így jó eséllyel azok adták az ötletet, noha ebben az esetben egészen biztosan a szomszéd házának túllicitálása, és a gazdagság fitogtatása a cél.

Dr. Varga József 2009-es fotóján az akkor jó eséllyel még építés alatt álló épület ideiglenes esővízelvezetési megoldása is látszik, ez is megér egy misét:

A mesebeli mézeskalácsházak, a bolíviai sci-fi villák, ázsiai templomok, valamint a francia kastélyok találkozásából született, természetesen építési engedély nélkül megszülető bánffyhunyadi paloták néhány kivételtől eltekintve nem lakottak, céljuk mindössze az erő és a gazdagság fitogtatása, az építésükhöz szükséges jókora összegeket pedig a családok külföldön dolgozó tagjai küldik haza – nem minden esetben legális forrásokból. A falakat és a tetőket sem kímélő aranyozás (fenn azért Mercedes-logókból és csillogó alumíniumból sincs hiány), valamint az elképesztő mennyiségű márvány használata a belső térben is folytatódik, az épületek elkészültéig az itthon maradt családtagok pedig az óriási épületek árnyékában lévő viskókban, vagy az elsőként elkészült legalsó szinten húzzák meg magukat.

 

A csirkék pedig nyugodtan kapirgálnak a kertben álló BMW körül.

 

És hogy milyenek lehetnek ezek az épületek belülről? Egy olasz fotós, Carlo Gianferro több hasonló épületben is járt, képeiről pedig egy igen furcsa világ köszön vissza.

A magát a Fogarasi úti hidegkonyha üzemeltetőjéből irodaház- és szállodatulajdonossá kinőtt Aszpik Kereskedelmi és Vendéglátó Kft.-nek korántsem ez az egyetlen fura épülete, hiszen a leginkább családi- vagy társasházaknak tűnő irodaépületek mellett az övék például a másodikként megnyitott magyar bevásárlóközpont, az amerikai Vadnyugat szellemét is átmenteni kívánó Pólus Center szomszédságában álló, játékos színekkel operáló háromcsillagos Hotel Pólus is, amit a legnagyobb magyar szállásfoglaló oldalon nem dícsértek épp túl:

 

És Ön ismer ezeknél furcsább budapesti épületet? Ossza meg velünk kommentben!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik