Kultúra

Rejtélyes, üvöltő oroszlán őrzi Zugló egyik legérdekesebb villáját

Vincze Miklós
Vincze Miklós

Kultúrák és cool túrák. 2017. 10. 15. 10:00

Korábban a témában:

Térképen is követhető Ismeretlen Budapest sorozatunkban korábbi epizódjaiban már többször jártunk a kissé talán elfeledett, csendes, zuglói utcákban – így találkoztunk a fák közé pottyant vidéki kúriával, aminek kertjében egykor az igazi Meseautó parkolt, megnéztük a száz éve lebontott Nemzeti Színház újra beépített ablakait, Budapest egykori főépítészének gyönyörű villáját, vagy épp a századforduló legnagyobb portréfestője, László Fülöp várkastélyra hajazó kastélyát.

Ma ennek szomszédságába indulunk, hogy a Rózsafüzér Királynéja domonkos templom (ép.: Hofhauser Antal, 1912-1915) mellett nyíló Cházár András utcában megpillanthassuk a századelő egyik legfurcsább, ma fák mögé bújó villáját, a bécsi geometrikus szecesszió egyik legszebb magyar példáját:

a Rákos-villát, Franz Matouschek 1907-es munkáját.

A szecesszió egyik legnagyobb zsenije, Otto Wagner mesteriskolájában tanult Matouschek (1874-1935) huszonnyolc évesen, 1902-ben költözött Budapestre, hogy alig néhány évnyi gyakorlattal a birtokában szabadúszóként, illetve Alpár Ignác (1902-1908 között) irodájában próbáljon érvényesülni a századforduló legnagyobbjai között. Műveiről máig nem készült teljes lista, a legismertebbet azonban jó eséllyel minden budapesti látta már, hiszen a Március 15. tér fölé emelkedő Pucher-bérpalotát (Március 15. tér 1., illetve Petőfi tér 1.) lehetetlen nem észrevenni:

Matouschek egészen 1913-ig maradt Budapesten, mivel fiát, Franz Hubertet inkább Bécsben, jobb körülmények közt szerette volna taníttatni, így visszatértek a császárvárosba. A fiúból is építész lett, sőt, 1925-ben közös irodát nyitottak, és az apa 1935-ben bekövetkezett haláláig együtt dolgoztak.

Na de térjünk vissza a villára: a Matouschek Ferencz néven szignózott, 1907-ben született tervek a főváros számos épületének – így az Országos Idegtudományi Intézet és a Vas utcai iskola faragott mészkőtábláit, valamint a Gellért Fürdő és Hotel és a Rákóczi úti Palace Hotel – díszeit és épületszobrait készítő művész, Rákos (Reichmann) Manó (1848-1930) megrendelésére készültek el, és a következő évre öltöttek formát.

A bécsi szecesszió mellett a kubizmus hatását is mutató, hosszú évek óta felújításért könyörgő épület akkor persze még nem veszett el a környezetében, hiszen a szomszéd templom, illetve az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskolája is csak néhány évvel később kezdett kiemelkedni a földből, de ekkor a szomszédos telkekből sem hasítottak ki túl nagy darabokat a villák.

Hirdetés a Magyar Építőművészet 1914./5.-6. számából

 

Rákos a főváros bérházainak százaiban ma is látható cementlapokat adó Walla-féle mozaik- cementáru- és műkőgyár épületében bérelt műhelyéből, a 2001-ben lebontott Rottenbiller utca 13-ból (ma ennek helyén a Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet új épülete áll) költözött az akkor még Bálint (a két világháború közt pedig Szt. Domonkos) utcaként ismert Cházár András utcába, ahol a korábbinál jóval több tér állt rendelkezésére, hiszen a villa bal oldalán nyíló bejáraton a jókora, az utcára három szobából is jó rálátást nyújtó, teraszos lakásba, illetve az emeleten lévő két, négyszobás lakásba juthatott (a tízes évek derekától ezek egyikét rövid ideig az Országos Magyar Vadászati Védegylet foglalta el), a jobb oldali bejáratot használva pedig az irodát, majd az abból nyíló nagy műtermet érhette el, amihez száztíz éve még egy raktárhelyiség is tartozott – ez jó ideje persze már szintén műteremként működik.

 

Az utcáról nem látható hátsó homlokzat az 1907. május 2-án szignózott terveken

 

A ház állapota ma:

Fotó: Vincze Miklós / 24.hu
Fotó: Vincze Miklós / 24.hu

A képeken a fentebb látható archív fotókhoz képest – a szépen terebélyesedő fákat leszámítva – egyetlen fontos különbséget vehetünk észre:

a mindenre elszánt arcú oroszlán szobrát.

Fotó: Vincze Miklós / 24.hu

A fővárosban egyáltalán nem ritkák az oroszlánok, hiszen többek közt a Lánchidat, a Budavári Palotát, a Várkert Bazárt, a Vajdahunyadvárat, a Budapesti Műszaki Egyetem R épületét, illetve a Kozma utcai izraelita temető Brüll-síremlékét is ők őrzik, felmerül azonban a kérdés, hogy

mit keres egy hasonló, jókora épületek díszeként, vagy egy emlékmű részleteként megszokott darab egy zuglói villa kertjében? És miért nem a kaput őrzi? Hiszen annak legalább lenne értelme!

Fotó: Vincze Miklós / 24.hu

A ház előtt állva ezt a kérdést én is feltettem magamnak, a válasz azonban messze túlszárnyalta minden elképzelésemet. Sőt, valójában két jó elmélet is létezik:

a házban élők szerint a szobor Rákos Manó munkája, a másik sztori szerint azonban az oroszlán egykor Budán állt emlékműként, és csak 1945 után került ide.

Mindkét történetre létezik indok, az azonban biztos, hogy Rákos jól ismerte Maugsch Gyulát, aki 1926-ban két hasonló oroszlánt állított ki a Műcsarnokban rendezett Angol-magyar kiállításon („A szobor-anyagból hatalmas erejével válik ki […] és Maugsch Gyula két oroszlánja”, in: Pesti Hírlap, 1926. május 18.), sőt, 1928-ban Rákos megbízásából ő készítette el a II. kerületi Ezredes és a Káplár utcák által közrefogott Állami Autóüzem honvédgarázsának bejárata felé (ma társasház áll a pontos helyén) néző, az első világháborúban hősi halált halt gépkocsivezetők emlékművét – egy fentire kísértetien hasonlító oroszlánszobrot:

Ezt 1939-ben átköltöztették a mátyásföldi Újszász utcába, a Magyar Királyi Honvéd gépkocsiszertár díszudvarába, ahol egészen a második világháború végéig állt:

A vonatkozó Köztérkép-adatlap arról számol be, hogy a háború után a szobor egy ideig a porta mellett, a földön állt, majd eltűnt. Ez nem meglepő, hiszen 1945 után számos első világháborús emlékmű tűnt el nyomtalanul, de ebben az esetben talán mégsem ez a helyzet, hiszen minden jel arra mutat, hogy a Rákos-villa elé költöztették.

Néhány szóban Maugschról

Maugsch Gyula (1882-1946) festőként, éremművészként és szobrászként is fontos alakja volt a XX. század magyar művészetének, műveivel a Fővárosi Állat- és Növénykert főbejáratán, az első magyar „felhőkarcoló” (na jó, toronyház), a ma az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság székházaként ismert vöröstéglás épületegyüttes homlokzatán, vagy épp a városligeti Széchenyi Fürdő főbejáratánál találkozhatunk.

Vagy mégsem?

Az Arcanum Digitális Tudománytárban elérhető folyóiratok alkotta adatbázisban kutatva egy érdekes ügy körvonalai bontakoztak ki, ugyanis az eredetileg Maugsch-Rákos névjegyzéssel ellátott emlékműről Rákos Manó másodpéldányt készített a szoborról, és kiállította azt az 1928-as Kézműipari Kiállításon, természetesen csak a saját szignójával kiegészítve.

Maugsch Gyula azonnal szerzői jogi pert indított Rákos ellen, aki azt állította, hogy igenis joga volt a sokszorosításhoz szükséges darabforma elkészítéséhez, sőt, társa tudott is annak létezéséről. A bíróság végül kimondta: a hivatalosan is alkotótárs Rákosnak nem volt joga az oroszlán engedély nélküli újraöntésére, és kiállítására. Kisebb pénzbüntetésre ítélték, az öntőmintáját pedig elkobozták.

in: Esti Kurír, 1929.06.06

Rákos természetesen fellebbezett az ítélet ellen, de azt a királyi ítélőtábla csak megerősítette, hozzátéve (in: 8 Órai Újság, 1930. április 20.), hogy

„a művész erélyének, munkakedvének éltető levegője a nyilvánosság és az igy szerezhető elismerés jelentékeny tényezője művészi fejlődésének. Ezt a sarkallóerőt kétségkívül csökkenti, ha művét olyképp juttatják nyilvánosságra, hogy igazi alkotójának nevét eltitkolják.”

Mindez persze nem jelenti azt, hogy a szobrot is megsemmisítették volna, sőt, nem kizárt, hogy az a műterembe került, ahonnan néhány évvel később (talán már röviddel Rákos néhány hónappal későbbi halála után) elővették, és a kertbe helyezték.

Rajna György klasszikusa, az 1989-ben megjelent Budapest köztéri szobrainak katalógusa szerint az eredeti emlékmű megsemmisült – a könyv persze nem tekinthető tévedhetetlen forrásnak, de mindenféleképp újabb érvet illeszt a történetbe.

És mi az igazság?

A pontos történet talán sosem derül majd ki, de ez végső soron nem is annyira fontos, hiszen egy város történetének létfontosságú részei az olyan rejtélyek és legendák, mint a Lánchíd kőoroszlánjainak nyelvét lehagyó szobrászé, a férjét már száz éve hazaváró, egy Thököly úti házból kikönyöklő kőasszonyé, vagy épp a Cházár András utcai oroszláné.

Az információk forrásai: Wien Geschichte Wiki, Fortepan/Lissák Tivadar, Hadik András: Műteremlakások, műtermes villák, művésztelepek Budapesten (Budapesti Negyed 32-33., p. 48), Magyar Katonaújság (1939.július 9.), Nemzeti Újság (1928. szeptember 16.), Magyar Építőművészet, 1914/5-6. szám – a lapokat az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével értük el.
vissza a címlapra

Kommentek

Speaker giving a talk on corporate Business Conference. Audience at the conference hall. Business and Entrepreneurship event.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.