Kultúra

Olyan világban élünk, hogy már az alvásra is várni kell a Szigeten

Az oviban ciki volt a csendes pihenő. Amikor Éva néni elkiáltotta magát, hogy “Elő a matracokkal!”, a legjobb barátnőmmel és a leragasztott szemű, közös szerelmünkkel, Milánkával egymásra néztünk, hogy “ne már”. A délutáni alvás egyértelműen csak a pisiseknek való, nekünk pedig már megy egyedül is, köszi szépen, ma fent maradnánk legalább fél 8-ig. Végül miután jól kidühöngtük magunkat, és szidtuk a rendszert a kissé túlbarnított Éva nénivel együtt, nem volt más választásunk, ledőltünk. És én, aki 10 perce még két kézzel és lábbal gyűlöltem az alvás intézményét, elsőként értem el a REM-fázist. Aludtam, amíg csak Éva néni hagyta, és nem ébresztett azzal, hogy lehet teríteni az uzsonnához.

Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás

A felnőtteknél két csoport van, akik szeretnek délutáni aludni, és akik nem. Utóbbiak természetesen csak sose próbáltak, kis győzködés után bárki könnyedén rákap az ízére. Én rákaptam, és azt hiszem, nem hazudok nagyot, ha azt mondom, szakértő vagyok a témában.

Éppen ezért tudtam, hogy a Szigeten még tavaly debütált vezetett alvást nekem találták ki. Végre egy profival lehet dolgunk. Fel lehet vágni, hogy én elalszom, mielőtt lejátszanák az első kagylózúgást. 

Úgy indultam neki a Szigetnek, hogy kettőkor kezdődik az ütemezett alvásom, amin csak korlátozott számban lehet részt venni, ezért nem árt, ha fél 2-re kiérek a Fidelióhoz. Aztán jött az óriási pofon, a Sleeping Beauty Project minden helye betelt, egy szabad sincs. Még a sajtós kártyát is előhúztam, de semmi. Maximum a fűre dőlhetek le, esetleg nézhetem, hogyan relaxálnak a szerencsések, miközben nekem vágja a fenekemet egy faág. Szinte megsajnáltak az altató hostessek, mondták, hogy esetleg várakozzak, fél óránként kezdődnek a turnusok, hátha valaki nem jön el. Jobb a semminél.

De mi az a Sleeping Beauty Project: Dream Collector?

Az alvó installációnak nevezett programot még tavaly indította egy képzőművész-koreográfus csapat. Vadas Zsófia Tamara, Brückner János és Tóth Márton kitalálta, hogy a fesztiválon szükség van egy olyan pontra, ahol ki lehet pihenni magunkat. Vagy legalábbis kicsit meditálni. Ehhez pedig nem árt egy kis segítség. A félórás foglalkozáson megpróbálják ellazítani az embereket három állomáson keresztül. Először kicsit átmozgatják a testet, aztán következik a baldachinos nyugágy, és a 20 perces pihenés egy fejhallgatóval, majd le kell rajzolni az élményeinket. A háromfős csapat tavaly a Szigeten debütált az ötlettel, voltak már a Bánki-tón is, most pedig visszatértek a Szigetre.

Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás

Szóval csak álltam, néha köröztem a nyugágyak körül. Nagyjából fél percenként néztem a jegyes lányokra, de ők rázták a fejüket. Betelt az összes hely. Talán majd a következőnél sikerül. Csak fél óra. Addig csak szomorúan nézhettem, ahogy megtisztítják egymás auráját a többiek, és álomport is kapnak a fejükre. Még akkor is bámultam a csoportot, amikor ledőltek a nyugágyra, mintha csak az Eredetben lennének, és kaptak egy kis hullámzást a segítőktől. Nézni is fájt.

Olyan lehettem, mint Willy Wonkából a sanyarú sorsú srác, akinek nem futotta csokira, és csak a kirakatból szuggerálta a cukrokat. 

Aztán amikor mindenki kisimultam kiszállt az ágyból, lerohantam őket, hogy milyen volt: ‘Ugye jó?’ Kértem, hogy számoljanak be, milyen érzés vezetett aludni, lassan felkészülve arra az eshetőségre, hogy nekem nem jön össze. Wonka után ez meg olyan volt, mint a Sziget előtt bejárata előtt álló levakarhatatlan jegyüzérek. Nem kizárt, hogy zaklattam egy kipihent kismamát.

Jött az újabb turnus, és még egy fejrázás. Most sem mehetek. Elkezdtem kárörvendeni, hogy úgy biztos nem is lehet tisztességesen lemenni alfába, hogy a szomszéd skanzen backstage-ében a Venus Kockahas című számát énekelte valaki teli torokból. Háromkor megint semmi, de kitartottam. És ez így ment egy rövidebb pisiszünettel egészen fél 5-ig, amikor az egyik szervező végre felhúzott a földről, és azt mondta,

valaki nem jött el.

Az egyik alvótársam hozott magával még plusz egy főt, hátha marad szabad ágy, de már-már szánakozva mondták a beauty sleepesek, hogy ez a lány elég régóta vár itt, úgyhogy én nyertem meg a lehetőséget.

Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás

Futottam a körbe, hogy meghallgassam a segítők a stewardessek vészhelyzetes mutogatására emlékeztető bemutatóját, hogy mi fog történni az elkövetkezendő 30 percben. Majd megfogtuk egymás kezét, és parancsra megismerkedtünk az alkalmi alvó barátainkkal. Meg is kellett bámulni őket, de magamban röhögtem, hogy ne vicceljünk már, rég kifigyeltem mindenkit, aki elvehette előlem a helyemet.

Végre valahára fél 5 után nem sokkal befeküdtem a nyugágyamba, felvettem a fejhallgatót, és vártam a csodára. Egy kellemes férfi hang azt mondta a fülembe, ne aggódjak, végig velem lesz. Megköszöntem, és kikapcsoltam az agyam. Nem tudom, hogy a segítők mozgatták-e a baldachint, vagy a tiszteletemre tényleg jött egy kis szellő. A férfi néha megkérdezte, hogy mire gondolok, kit szeretek, engem ki szeret, és hogy úgy egyébként egy parton vagyok. Egyetértettem, és csak akkor tértem vissza, amikor kicsomagoltak a hálóból.

Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás

Megérte? Abszolút. Lehet, hogy két és fél órát kellett várnom, de esküszöm, hogy sokkal kisimultabban keltem fel. Az installáció nagyjából egy alvási ciklust fed le, így ha rá tudunk hangolódni, akkor nem kizárt, hogy tényleg segít a fáradtságon, levertségen ez a 20 perc. Sose volt szükségem alvószimulátorra, hogy bekapcsoljam a hetedik kerületben a hullámok morajlását, de lehet, hogy aki alvási problémákkal küzd, annak nem altató kéne, de még csak nem is levendula tea, hanem egy hang, aki azt mondja minden rendben, miközben hallja a fákat. Nem mondom, hogy nem kell fogékonynak lenni arra, hogy kikapcsoljunk parancsra, de ha egy kicsit is bízunk a dologban, működik. Annak szintén jó lehet, aki a stressztől alszik nehezen, vagy nem érti mire elég fél óra pihenés.

A ciklus végén le kellett rajzolnunk, hogy mit érzünk, a papírt pedig beragasztottuk egy füzetbe. Átlapozva voltak egészen ijesztőek – bár ha valakinek a nagy fekete lyuk oké, akkor hadd relaxáljon úgy. Nem csak a levegőbe beszélek, Painttel rekonstruáltam, hogy kezdtem az estét a Szigeten. Mint egy boldog jógi.

Kiemelt kép: 24.hu/ Fülöp Dániel Mátyás

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik