A magyar nép ajkán az elmúlt évszázadokban rengeteg, furcsábbnál furcsább szólás és közmondás született, egyikük sem futott azonban be akkora karriert, mint a szegény miskolci béka, ami egyesek szerint pislog, mások szerint viszont egyenesen remeg a kocsonyában.
A szólás gyökere teljesen ismeretlen, de az 1999 óta minden évben megrendezett Miskolci kocsonyafesztivál szervezői egy legalább másfél évszázados történetre esküsznek:
Az eset persze a különböző mesélők kedve, vagy épp emlékei által torzítva számtalan formában jelenik meg, így Miskolc legalább féltucat kocsmáját és fogadóját is emlegetik, mint biztos helyszíneket, sőt, az eset elszenvedőit néha fuvarosok helyett egyenesen országgyűlési képviselőkként jelölik meg.
Bármelyik történet is igaz, a szólás számos család életét változtatta meg, hiszen a XX. században – és leginkább a két világháború között – jól fogytak a vásárokon feltűnő, békát mintázó kocsonyástálak, de képeslapok ezrei is útnak indultak, rajtuk a szerencsétlenül járt kétéltű képével:
A kocsonyafogyasztás gyökerei a megyeszékhelyen egyébként évszázadokkal ezelőttre nyúlnak vissza, sőt, a XVIII. században minden vásárt és piacot ez az étel uralt.