Az éppen százhetven évvel ezelőtt, 1846-ban a még városállamként működő Hamburgban született Schmahl Henrik kőművesként kezdte a pályáját, de mivel otthon nem talált munkát, így nyakába vette Európát. Végül az épp modernizálódó, egyesítés előtt álló magyar fővárosban állapodott meg, ahol az Ybl Miklós által tervezett Vámpalota (ma a Corvinus Egyetem központi épülete) építkezésén kapott munkát. Itt figyelt fel rá az építész, aki saját pénzén építésznek taníttatta, majd saját irodájában foglalkoztatta.
A fiatal német tervező így olyan nagyszabású munkákban vehetett részt építésvezetőként, mint az Operaház, vagy a Várkert Bazár építése, de Schmahl hamar saját lábra állt.
Első munkáit még neoreneszánsz, vagy épp eklektikus stílusban tervezte – így az Oktogonnál lévő Haggenmacher-házat (Andrássy út 52.), a Richárd-udvart (más néven a báró Drasche-féle bérházat), vagy a mai Teréz körút egész sornyi épületét, de később itáliai és spanyol utazásai során megbarátkozott a gótikus és a mór stílussal is, melyek vonásait későbbi épületein átütő sikerrel alkalmazta.
Neki köszönhetjük többek között az 1890-es évek derekán elkészült Uránia mozit és a Ferenciek terén álló Párisi udvart (1912), de ezúttal egy kevésbé ismert, az elmúlt években szépen felújított épületét, a Stern-bérházak egyikét mutatjuk be.
A Rákóczi út 7. (és a szomszédos 9.) telkén a XVIII.század dereka óta az id. Mayerhoffer András által gróf gyaraki Grassalkovich Antal számára tervezett kúriája és annak kertje állt.
Utóbbi 1796-tól adott otthont az első magyar vurstlinak, a Bereznay-kertnek, de 1828-ban a kastély fogadóvá, bálterme pedig színházzá alakult, ahol a kor legnevesebb színésznője, az első magyar operaénekesnőként ismert Déryné Széppataki Róza is gyakran megfordult.
A Puskin utcai oldalon 1867-ől 1873-ig Christ Anna fényképészeti műterme állt, szomszédjukba pedig 1868-ban Kugler Pál Ferenc szobrász műterme költözött.
1874-ben a kertben tüntetett a feloszlatott Magyarországi Munkáspárt háromezer szimpatizánsa az egyesülési és gyülekezési szabadságért, 1876-ban pedig az élete során több pártban is megfordult Jókai Mór tartotta itt programbeszédét a józsefvárosi választások előtt a Szabadelvű Párt színeiben, néhány héttel később pedig Verhovay Gyula hívei a kert kerítésének faoszlopaival akarták agyonverni a Casino arisztokratáit.
1872-től varieté működött a telken, melynek színvonala a kezdeti évek (“ez a kert volt a magyar írók és nemzeti színházi tagok kedelt vacsoráló helye” – írta a helyről a Fővárosi Lapok 1891. május 16-i száma) után egyre alacsonyabb lett, sőt, számtalan olyan visszaemlékezés is fennmaradt, mely szerint a hely prostituáltaktól és bűnözőktől hemzsegett.
Mikszáth Kálmán az 1882. augusztus 18-i Pesti Hírlapban említette a kertet, leírása magáért beszél:
Ezen a romló helyzeten még az sem segített, hogy 1883 és 1889 között – a mai Blaha Lujza térre néző nagy épület elkészültéig – az egykori kúriában kapott helyet a Technológiai Iparmúzeum, mögötte pedig felépült a Régészeti Intézet.
1891-ben végül megpecsételődött a hosszú ideje rossz hírű terület sorsa: az épületeket lebontották, a telket kettéosztották, majd külön eladták.
A mai 7. számú telket a ruha- és szövetkereskedő Stern Károly vásárolta meg, hogy itt építtethesse fel újabb bérházát, melynek tervét Schmahl Henrik ugyanebben az évben készítette el.
Az 1892-ben átadott, vasszerkezetű, nagy üvegfelületekkel rendelkező négyemeletes, neogótikus stílusú bérház homlokzatát a kődíszek és stukkók mellett két, Lotz Károly által tervezett freskó díszíti: egy lantot tartó férfi, valamint egy virágos nő alakja.
Homlokzati díszeiben elmerülve teljesen elfelejthetjük, hogy a forgalmas Rákóczi úton állunk:
Nem beszélve a festett díszekről:
A bejárat feletti erkélyen álló fiú viszont évtizedek óta hiányolja már az ikertestvérét
Az emberfejes oszlopfők viszont már több, mint százhúsz éve rezzenéstelen arccal figyelik a forgalmat – tanúi voltak a lóvasutat 1897-ben felváltó villamosok megjelenésének, az éjszakai látkép színpompás, villogó neonfeliratokkal való megtelésének, a metróépítésnek, valamint a villamosvonal 1972-es megszűnésének:
A legtöbbször nyitott kapun belépve sem érnek véget a csodák, a belső udvarban körülnézve még inkább egy több évszázados palotában érezzük magunkat:
A második világháború és az 1956-os forradalom csak igen kis mértékben károsította az épületet, így a néhány sarokkal feljebb álló Grünwald-házzal ellentétben ez a ház jórészt eredeti formájában maradt fenn.
Itt élt dr. Országh Sándor (1836-1902) ügyvéd és miniszteri tanácsos, a Várszínház egykori igazgatója, aki elérte a magyar, mint iskolai tantárgy bevezetését, de dr. Mikes Lajos (1872-1930) újságíró-műfordító 1941-től haláláig Jónás Dávid építész (1871-1951) is.
Az épület ma a Sberbank magyarországi központja, földszinti üzlethelyiségeiben pedig a bank központi fiókja üzemel, de ez természetesen nem mindig volt így.
Az elmúlt száz évben egy egész sornyi divatkereskedés mellett – többek közt – itt működött Szeiff Stefánia kalapkészítő gyára és boltja, 1927-től a Nemzeti Ruhaház, a város egyik legnagyobb divatkelme- és konfekcióáruháza, a harmincas évek végétől egy magkereskedés, valamint a nyolcvanas években a Magyar Urbanisztikai Társaság is.
A néhány évvel ezelőtti felújításnak köszönhetően az épület állapota ma pompás, sőt, az esetek jó részében (a belső udvarból nyíló cipőbolt miatt) nyitott kapu miatt az utcáról nem látható boltívek is megcsodálhatók.
Fotók: Fortepan, Kameniczky Attila/Fortepan, UVATERV/Fortepan, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum gyűjteménye, Vasárnapi Újság, 1884. szeptember 28., Fradi Műsorlap 1983/1984, Koltai Magdolna: Képmutogatók Pest-Budán, in: Budapesti Negyed 5., 1997. tavasz, Mikszáth Kálmán: A Kaszinótul – a Beleznay-kertig, Monetarium, Thaler, Fotóművészet 2008/4, a kiemelt kép leguan fotója az Egykorról, a többi pedig a szerző felvétele.
