A Víkend igazán kalandos körülmények között kerül a héten a moziba, a szkript első változatának kézhez vétele és a premier között megszületett a fiad, sőt kiscsoportos óvodás lett. Mi okozta ezt a csúszást?
A forgatókönyv első változatát még 2007-ben írta Tóth Csaba és Gál Péter, én pedig 2009 telén kerültem bele a projektbe, miután a film akkori producere, Fodor Gergely (akivel együtt készítettük az Átok című sorozat első évadát), elküldte nekem, hogy érdekel-e a dolog. Miután rábólintottam (mert nagyon tetszett), az MMK-tól kaptunk gyártási támogatást, fél évig intenzíven folytattuk az előkészítést, castingoltunk, helyszíneket kerestünk, aztán a forgatás előtt három héttel lefújtuk az egészet, mert az MMK költségvetését zárolták a 2010-es választásokat követően. Ezután jégre került a filmterv majdnem két évre. Eleinte kisebb sokknak éreztem ezt az állapotot, de aztán beláttam, ennek volt valami karmikus oka, és meg kell próbálnunk az időfórt a film előnyére fordítani. Később, amikor a Filmalap végre felállt és pályáztunk, javasolták, hogy fejlesszünk a forgatókönyvön, végül 2013 nyarán kaptunk zöld utat, és újabb két év telt el már a tényleges forgatással és utómunkákkal.
A két év forgatásra és utómunkára szintén elég soknak tűnik…
Ez részben annak is köszönhető annak, hogy bizonyos helyszíneinken nem tudtunk forgatni, mert a hegyimentők nem tudtak jelen lenni, így nem javasolták. Éppen ezért el kellett tolnunk a forgatásból egy hetet következő májusra. 2014 szeptemberében forgattuk le az utolsó kockát, utána 4-5 hónapig vágtuk, majd érkeztek a visszajelzések a közönségtől, szakmabeliektől, hogy mit kéne változtatni. Az utolsó 4-5 hónap ezután az utómunkával telt. Ez lehet, hogy nem a legideálisabb egy film elkészültéhez, mert sokkal jobban „egyben van az ember”, ha ez lefut az előkészítéssel együtt egy év alatt. Az első filmemnél is ekképpen volt, és bár itt nem, minden stábtagnak, illetve színésznek fontos volt ez a project, így tudtuk, összeszorított foggal is tolni kell.
Már a kezdet kezdetén is thrillernek szántad, vagy folyamatában alakult így?
A Filmalap bátorított minket, hogy thriller irányba toljuk el a film műfaját, vagyis ne a drámai dolgokra koncentráljunk, ne a szereplők közötti árulások meg lelkizések domináljanak, hanem találjunk hozzá egy olyan dramaturgiai formát, amellyel folyamatosan feszültséget tudunk tartani, illetve a kis titkokkal, fordulatokkal újra és újra meg tudjuk lepni a nézőt. A legelejétől fogva ez izgatott a legjobban, hogy meg tudunk-e csinálni egy olyan filmet, ami beszippantja a nézőt és nem verbális hatásokkal kommunikál vele, éppen ezért a forgatókönyvet is ilyen irányba toltuk. Abszolút közönségfilmnek szánjuk, és minden, amit tettünk vele, azt a célt szolgálta, hogy szórakoztató legyen.
A legelső filmed, az Utolsó idők, de még az Átok című sorozat első évada is szerzői rendezésnek tekinthető, míg mostanában elmozdultál a zsánerek felé. Szerzői, vagy műfaji rendezőnek tartod magad?
Baromira szeretem a művészfilmeket, meg azokat a rendezőket, akik ilyen filmeket készítenek, de ha példaképet kellene neveznem, akinek a munkássága izgat, akkor David Finchert vagy Michael Mannt nevezném meg. Pont azért, mert ők folyamatosan nézőknek csinálnak filmeket – nem mintha egy művészfilmnek nem lenne nézője persze –, de a tömegekhez próbálnak szólni úgy, hogy sajátos stílussal és igényességgel rendelkeznek. Nem ők alkalmazkodnak a műfajok követelményeihez vagy a nézői elvárásokhoz, hanem abszolút stílusteremtő mesterek. Hiába más műfajú A Zodiákus, mint a Social Network, már az első perctől látod, hogy ezt ki csinálta. A Utolsó idők forgatókönyvének írásával három évet szenvedtem, így rá kellett döbbennem, nem szeretek és nem is tudok jól írni. Sokkal jobban izgat, amikor egy kész anyagot kapok, és elkezdhetek rajta rendezőként dolgozni. Ha érzek benne olyat, amiről tudok mondani valamit, vagy van hozzá közöm, akkor belevágok. Nagyon sok olyan forgatókönyvet kaptam, amit visszaadtam, pedig tök jók voltak, de semmi sem jutott eszembe róluk. Ami egy szerzői film védjegye – a rendezőnek legyen érzékeny és személyes véleménye vagy kötődése a témához –, szerintem az összes műfaji kísérletezésemben jelen volt.
A thrillert most már kipipálhatod, milyen zsánerben rendeznél még?
Valószínűleg olyanban, ami meglepne, hogy rám gondoltak. Például valami történelmi filmet készítenék, ami a 20-30-as évek korában játszóik. Az viszont biztos, hogy vígjátékhoz még elég zöldfülű vagyok, azt a legnehezebb csinálni, és nem biztos, hogy merném vállalni.
Játsszunk egy kicsit, rendeznél képregény-adaptációt?
Az érdekelne, de egy háborús film is. Mindenesetre maradnék a bűnfilmeknél. Már csak azért is, mert így utólag esik le, hogy ez a bosszú-tematika az Utolsó időkben és az Átokban is jelen van. Azt szeretem a Víkendben is, hogy látunk egy látszatvalóságot, ahol egymás után borulnak ki a bilik, esnek ki a csontvázak a szekrényből, és kiderül, a szereplők kifelé mutatott képe mögött iszonyatos sötétség és gonosz indulatok húzódnak meg. Ez nagyon érdekel a filmezésben, mert ezt látom az utcán is: a felszínen történik valami, és alatta mélyen, titokban el sem tudod képzelni, mi lehet. Ráadásul legtöbbször elfogadjuk azt, hogy az arcunkba hazudnak, és bár tudjuk, hazudnak, túllépünk rajta, mert már hozzászoktunk. Ez számomra kiapadhatatlan tárháza az izgalmaknak.
Sok rendező azt mondja, hogy a hollywoodi álomgyárnak túl nagy trendteremtő ereje van, téged nem ijeszt az, merre tart 21. századi filmgyártás? Nincs félsz benned, hogy a magyar nézők milyen elvárásokkal ülnek be a filmedre?
Amerikában az Utolsó idők kapcsán beszélgettem egy idősebb chicagói úrral, aki azt mondta, az Utolsó idők azért tetszett neki, mert szórakoztató és elgondolkodtató is. Ez a distinkció nagyon beléégett az agyamba. Én is igazából az ilyen filmeket szeretem, így próbálok ezeknek magam is megfelelni. Mondok egy egyszerű példát: imádtam A holnap határát, amit sokan valószínűleg egy kommersz fosnak találnak, én viszont baromi jó filmnek gondolom, mert nagyon szórakoztató, izgalmas formában reflektál arra a világra, amelyben élünk. Őszinte leszek, amikor moziba megyünk a feleségemmel, amerikai filmeket nézünk. Természetesen magyar filmeket is, ha érkezik egy új, de legtöbbször ugyanazokat a kommersz filmeket nézzük moziban, amit a legtöbben.
Mit szeretnél, ha a magyar nézők kijönnek a moziból, mit mondjanak a Víkendről?
Nekem az a vágyálmom, hogy szóljanak a haverjuknak másnap, ezt érdemes megnézni vagy, hogy nem is olyan szar. Vagy valami ilyesmi. Sajnos elég mélyről kell indulnia egy magyar filmnek. Egyébként az utóbbi időben számos pozitív változás indult be, tehát az, hogy 80-100 ezer néző megnéz egy magyar filmet, az fantasztikus. Én nézőszámot nem akarok mondani. A tesztvetítéseken azt tapasztaltam – és annak nagyon örültem –, hogy amikor kijöttek az emberek, elkezdtek dumálni róla. Ha a Víkend elindít egy diskurzust, akkor elégedett leszek, mert elérte a célját.
