Hanyas vagy? Ötvenhármas? Akkor mi félszavakból is megértjük egymást. Azt mondod, vidám gyermekkor, azt mondom, mint a mókus fenn a fán. Azt mondod, kis úttörő, azt mondom, nagy tülekedés. Azt mondod, nagy úttörő, azt mondom, az a Jenei Karcsi bácsi volt, a csapatvezető pajtás.
Emlékszel, milyen hamar nagyok lettünk? Mert amikor elkezdtünk iskolába járni, mi is mindjárt délelőttösök és délutánosok lettünk. Mint a szüleink közül sokan. Még jó, hogy nekünk nem volt éjszakai műszak.
Hanyas vagy? Ötvennégyes? Emlékszel még a nagyi gyógyszereire? Azt mondod, Rausedyl, azt mondom, Panangin. Azt mondod, Erposid, azt mondom, Andaxin, merthogy jó idegek kellettek hozzánk. Mindig kicsit később mentünk haza, mert mi még a focit gólra játszottuk, és nem ért véget a hatos meccs. Emlékszel, milyen jókat kiskapuztunk abban az utcában, ahol ma rézsút parkolva is alig tudunk kiszállni az autóinkból? Persze még jól bírjuk magunkat, néha lemegyünk egy-egy öregfiúk derbire, de otthon hamar kiderül, hogy leginkább már mi is szponzornak és nagypapának vagyunk jók.
És arra emlékszel, hogy közülünk néhányan hat-hét éves korunkban ismertük meg az apánkat? Addig csak meséltek róla, hogy majd jön, most külföldön van, s nagyon szeret minket.
Fotók: Neményi Márton
Hanyas vagy? Ötvenötös? Akkor mi félszavakból is megértjük egymást. Emlékszel az első szabad választásra? Már tizenegy évesen szavazhattunk, hogy Aradszky Laci vagy Zalatnay Cini jusson-e tovább. Nem vártunk holnapig. Illetve vártunk, mert csak levelezőlappal lehetett szavazni, telefonról még csak álmodozhattunk. Ennek ellenére a mi életünk csupa fejlődés volt. Fejlődött a nehézipar, a könnyűipar, a híradástechnika, mégis, ha rosszul kapcsoltuk ki a tévét, egy kis világító pötty maradt a képernyő közepén. Aztán jöttek a korszerű, lapos, képernyővédős tévék: egy erős plexilappal védték a nézőt a képernyő robbanása esetén. Azt mondod, Orion, azt mondom, Colorion. Azt mondod, Munkácsy Color, azt mondom, az volt az első videojáték, amelyen huszonkettő helyett negyvennégy játékos kergetett két labdát.
Hanyas vagy? Ötvenhatos? Akkor te történelemérettségiből fel voltál mentve. Emlékszel, mi a történelmet fifti-fifti módon tanultuk: felét az iskolában, felét otthon. A termelőszövetkezetekről, a közös gazdaság előnyeiről az iskolában, a padláslesöprésről otthon. A szocialista országok testvéri együttműködéséről a suliban, Trianonról otthon. A hős szovjet felszabadítókról az iskolában, a hős szovjet felszabadítóktól teherbe esett lányokról otthon se.
Pedig nagyon nyitottak voltunk, felnéztünk a felnőttekre. Sőt. Emlékszel, hogy szólt a dal? „Azt hittem jó lesz majd, ha egyszer én is nagy leszek.” Mintha helyettünk énekelték volna, aztán szép lassan megtudtuk, hogy az élet nem egy habos torta.
Hanyas vagy? Ötvenhetes? Akkor erre igazán nem emlékezhetsz, de akkor írta valaki, hogy „létem ha végleg lemerült, ki imád tücsök-hegedűt”. Azt mondod, Nagy László? Azt mondom, a Nagyok közt is a legnagyobb. Azt mondod, „szerelmet, forró kemencét”? Azt mondom, „árva kezembe parolát”.
Emlékszel, állandóan hallgattuk a rádiót? Minden érdekes volt benne, sőt idegtépő. Például, amikor Petres István megszólalt a Csúcsforgalomban. „Merkúr átvételi sorszámok Győrben Wartburg Turist 4672-től 77–ig, Pécsett Skoda Octavia 7427-től egészen 7428-ig. A csepeli szabad kikötő le van zárva.
Hanyas vagy? Ötvenhármas? Akkor mi fél szavakból is megértjük egymást. Emlékszel, még tízévesek sem voltuk, és már annyiszor hallottuk, hogy kívülről fújtuk a testvéri szocialista országok pártvezetőinek még a keresztnevét is? Nyikita Szergejevics, Wladislav, Walter, Antonin, Georgiu, Todor, Fidel, Josip Broz, Enver, Jumzsagijn, Ho, Kim, Mao, na meg a János.
Emlékszel, a mi időnkben a lányok Gábor Miklóstól, Bárdi Györgytől és Darvas Ivántól kértek autogramot? Ma Király L. Norbitól és rosszabb esetben Alekosztól.
Hanyas vagy? Ötvennégyes? Azt mondod, Garrincha, azt mondom, Sándor Csikar. Azt mondod, Beckenbauer, azt mondom, Mészöly Kálmán. Azt mondod, Eusebio, azt mondom, Farkas Jancsi. Azt mondod, Pelé? Azt mondom: elállt a szavam.
Igen, mi nagyon rá tudtunk csodálkozni a világra, és persze néha a világ is elismert minket, de volt, amiről nem is tudhattak. Például arról, hogy mi magyarok hamarabb alkalmaztuk a Windowst, mint Bill Gates, csak mi az útlevelünkben, amely a világ összes országában érvényes volt, csak épp egy harmincméteres szakaszon nem, a magyar határon, ha nem volt benne pecsételt ablak.
Azt mondod, a hetvenes években már volt kék útleveletek? Azt mondom, van egy kérdésem. Tudod, hogy mennyi hány per hány? Azt mondod, ne kérdezzem? Azt mondom, jó, de azért magadban számolj el három per kettőig.
Hanyas vagy? Ötvenötös? Akkor mi félszavakból is megértjük egymást. Azt mondod, Hannelore, Ingrid, Jadviga? Azt mondom, tudod, csak azért mert a Soós Bea közben a Giannival meg a Luigival kavart… Hú, emlékszel, a Jadvigának micsoda párnái voltak? Nekem nem jött össze, de állítólag a Palinak megvolt. Legalábbis megírta.
Emlékszel, milyen rendes, jóindulatú gyerekek voltunk? Néha nagyon összerezzentünk, például ilyenekre: „A személyigazolványokat kérem megtekintésre átadni.” Vagy esetleg arra: „Gyeny dobre, cseszkoszlovenszki passzaport kontroll.” Arra meg aztán tényleg, ha eltévedtünk osztálykiránduláson: „Sztoj! Kudá ti igyos, taváris?”
Hanyas vagy? Ötvenhatos? Akkor mi félszavakból is megértjük egymást. Emlékszel még a jelszavakra? Azt mondod, „a párttal, a néppel egy az utunk”? Azt mondom, csak azt nem kérdezték meg tőlünk, hogy mi melyik irányba mennénk. Azt mondod, a Jövőnk a tét? Azt mondom, ma már a múltunk is.
Mi már tudjuk, hogy semmi sem úgy volt, sőt amit átéltünk, az egy érzékcsalódás. Az építőtábor nem egy tök jó buli volt, csak úgy éreztük. A KISZ klubban nem volt jó a hangulat, csak úgy éreztük. És a sör-viszki sem esett jól, csak úgy éreztük.
Emlékszel, mi félszavakból értettük egymást régen is, és sok mindent megfejtettünk a minket körülvevő érthetetlen világból, például rájöttünk, miért lehetett csak háromévente Jugóba mennünk. Mert ha Warnemündébe, Gdyniába vagy Sopotba mentünk, ott minden évben nyolcfokos tengert találtunk, Dubrovnikban meg egyből megvolt a háromszor nyolc, a huszonnégy.
Hanyas vagy? Ötvenhetes? Akkor te már dönthettél, hogy az első igazi randidra Veres Pali bácsitól vagy a Kama sutrából készülsz-e fel. Azt mondod, mindegy volt, mert csak a Helgát néztétek meg, és tízre haza kellett mennie? Akkor te emlékszel még a mozikra is. Szikra, Vörös Csillag, Bástya, Bányász – igazi mozinevek! És persze emlékszel filmekre is. Kisgyerekkorunk legnagyobb filmje a Stan és Pan, négy hétre prolongálva, kamaszkorunk legnagyobb filmje a Cartouche, hat hétre prolongálva. Ifjúkorunk legjobb filmje a C-film volt, de azt nem lehetett prolongálni.
Hanyas vagy? Ötvenhármas, akkor te emlékszel azokra az időkre, amikor úgy tűnt, fog ez menni. Azt mondod, szabolcsi alma, azt mondom, német-német turizmus a Balatonnál. Azt mondod, Bábolna-Burger, azt mondom, Nádudvar-Szabó. Azt mondod, eocénprogram? Na, ezt nem kellett volna.
Emlékszel, mindig nagyon tanulékonyak voltunk? Az utóbbi években is sok mindent megtanultunk. Ma már tudjuk, mi a stroke, a koleszterin és a sztent. Tudjuk mi a fitnesz, a velnesz, mi az a spa. Nespa? Mert mi élni akarunk. Még egy kicsit élni akarunk. Nem feltétlenül magunkért, inkább az unokákért és a gyerekekért. Mert hát ők olyan elfoglaltak. Ha megkérnek minket, bármit megteszünk, s ha végül eljön az idő, örömmel visszük át fogunkban tartva a szerelmet a túlsó partra.
