Kultúra

Vörös Hadsereg Frakció [filmpremier]

A magyar cím politikai filmet ígér, akciódús történelmi áttekintést a hírhedt szélsőbaloldali szervezet tevékenységéről. Andres Veiel azonban mélyebbre ás.

És művéhez kétségtelenül jobban illik az eredeti cím: Kicsoda, ha nem mi? Benne van mindaz az az elkeseredettséggel vegyes önteltség, amely egy egész – amúgy a történelem játékszerévé vált – generációt (bár melyik generáció nem válik a történelem játékszerévé?) töltött el és fel energiával, hittel, hogy megváltoztathatják, megváltoztatják, mert meg kell változtatniuk… hát, igen: a világot.

A hatvanas években járunk, amikor minden téren hihetetlen feszültségek készülnek szétvetni az addig létező (társadalmi, politikai, kulturális, művészeti) kereteket. A két szuperhatalom között az atomháború a küszöbön áll, az ún. harmadik világ forrong, miközben tombol a beat-forradalom, vele nem egyszerűen egy új kultúra, de egy új nyelvezet, a világ új narratívája jelenik meg. Vietnam és Kuba, a hippik és a Beatles, JFK, Martin Luther King, Che Guevara a korszak hívószavai. És roppant egyértelmű minden a korszakot megélők számára. Fekete vagy fehér. És mindenki a szabadságra hivatkozik.

E roppant alapos történelmi film hősei is, mindig, minden helyzetben. Akkor is, amikor irodalmat akarnak csinálni, akkor is, amikor a fennálló társadalmi rendet kritizáló, majd elítélő, végül e társadalmi rend eltörlését követelő pamfleteket fogalmaznak, s akkor is, amikor a gyakorlatba terrorcselekmények kivitelezésével kívánják átültetni világjobbító elszántságukat. A két főhőst, Bernward Vespert és Gudrun Ensslint, németek lévén, nem egyszerűen a kapitalista társadalom elnyomó rendszerként megélt valósága háborítja fel, nem csupán a társadalmi igazságtalanságok ellen emelik fel szavukat, s nem is csak a világpolitika gyilkos játszmáit ítélik el. Helyzetüket tovább súlyosbítja a ki nem beszélt, meg nem haladott, fel nem dolgozott náci múlt saját, személyes, családi szinten megjelenő öröksége. Útjuk a szélsőbaloldali elköteleződés felé szinte sorsszerűnek tűnik.

Veiel filmjének legnagyobb erénye a rendkívül pontos környezetfestésen, a korszak atmoszférájának megteremtésén túl éppen az, ahogy ebből a személyes érintettségből tudja kibontani két ember gondolkodásának lassú átalakulását, útját a szembenézés személyes bátorságától a kifejezés, közreadás őszintén tisztességes elszántságán át egészen a gyilkosságok alól is felmentést adó szellemi-érzelmi beszűkülésig. Embereket látunk, akik folyamatos reflexióban állva szenvedélyesen keresik az emberhez méltó élet lehetőségeit. Egyikük – Ensslin, a terrorista-csoportnak később nevet adó Andreas Baaderrel való találkozása s vele a végzetes viszony kialakulása után – többszörös gyilkosként menekül a halálba a börtönben (Baaderrel és másokkal együtt), másikuk – a fegyveres akciókba szerelmét, feleségét, gyerekeik anyját követni nem akaró Vesper – összeroppan s odakint lesz öngyilkos. A roppant szomorú és tragikus történet (a filmben nem szereplő) kései záradéka, hogy több mint negyven év múltán kerül napvilágra: a fegyveres terrorakciók hivatkozási alapjául szolgáló rendőri túlkapást (egy halálos áldozata is volt az 1967-es Nyugat-Berlin-i tüntetéseknek) egy beépített kelet-német ügynök követte el, ezzel is elősegítendő a szovjet blokkban hőn remélt polgárháború kirobbanását.

A Vörös Hadsereg Frakcióról több film is készült, Gudrun Ensslin alakja pedig egy filmtörténeti remekmű, Margarethe von Trotta Ólomidő c. 1981-es filmjének szolgált hivatkozási alapjául. Andres Veiel új munkája nem az akciókra koncentrál, hanem a terrorszervezet kialakulásának folyamatát elemzi történelmi kontextusban. Ez kontextus azonban csak azok számára világos, akik értik a film hivatkozásait, tisztában vannak az egyes hívószavak mögött lévő jelentésekkel (Eichmann, Vietnam, Pahlavi stb.). Attól tartok, hogy e nélkül egyszerűen nem érthető, kik ezek a furcsa frizurát viselő, folyton cigarettázó trapéznadrágosok, és mitől szenvednek annyira. Pedig fontos volna megértenünk.

Ajánljuk: azoknak, akik ismerik és értik vagy szívesen megismernék és megértenék e történelemmé lett, nem is oly távoli korszakot.

Nem ajánljuk: azoknak, akik minderről még csak nem is hallottak.

TPP

Wer wenn nicht wir – színes, feliratos, német történelmi film, 2011. Rendezte: Andres Veiel. Szereplők: August Diehl (Bernward Vesper), Lena Lauzemis (Gudrun Ensslin), Alexander Fehling (Andreas Baader), Thomas Thieme (Will Vesper), Imogen Kogge (Rose Vesper), Michael Wittenborn (Helmut Ensslin), Susanne Lothar (Ilse Ensslin). 124 perc. Forgalmazó: Cirko Film.

Hazai bemutató: január 19.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik