A tagállamok egészségügyi szakemberei egy uniós gyógyszertartalék létrehozását is fontolgatják arra az esetre, ha a madárinfluenza-vírus komoly járványt okozna Európában.
Tizenheten haltak meg Oroszországban egy vasúti átjárónál történt szerencsétlenségben. Az orosz rendkívüli ügyek minisztériumának szóvivője közölte: egy vonat és egy minibusz ütközött össze a dél-oroszországi Krasznodar közelében.
Irán a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel (NAÜ) való együttműködés felmondásával fenyegetett arra az esetre, ha az iráni nukleáris program ügye az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé kerülne.
Kereken félmilliárd dollárt fordít a Világbank a madárinfluenza elleni harcra. Az első kedvezményezett Kirgizisztán lesz, amely azonnali segélyként 5 millió dollárhoz jut, hogy "felfegyverkezhessen" a járvány elleni küzdelemre – jelentette be Jim Adams alelnök.
Angela Merkel német kancellár után az Európai Parlament is sürgette a guantanámói hírhedt amerikai börtöntábor mielőbbi bezárását. A testület külügyi bizottságának elnöke közös stratégiát sürgetett a terrorizmus elleni harcban.
Válságos, de stabil a súlyos agyvérzéstől cselekvésképtelenné vált Ariel Saron izraeli miniszterelnök állapota – közölte a jeruzsálemi Hadassza kórház. Az orvosok folytatják az altatóelvonást Sarontól, hogy megpróbálják visszahozni a kómából.
Fegyverszüneti megállapodást írtak alá az olasz szakszervezetek és a kormány, amelynek értelmében sem a február 10-én kezdődő téli olimpia, sem azt a néhány héttel követő paralimpia ideje alatt nem sztrájkolnak.
Sólyom László prágai látogatása során üdvözölte a cseh kormányfő levelét, amelyben megkövette a csehországi magyarokat a második világháború után az állam részéről elkövetett igazságtalanságok miatt.
A Szlovákiában januárban hatályba lépett új büntető törvénykönyvet a gyilkosok és maffiózók szigorúbb büntetésére dolgozták ki. A végeredmény azonban szinte minden területen szigorodást hozott. A falfirkáért például ötéves börtönbüntetés járhat, és a betörőket jogosan lőhetik le a házukat védők.
Bejelentette lemondását az izraeli kormány négy Likud párti minisztere. Jiszrael Kac mezőgazdasági, Dan Naveh egészségügy-miniszter és Limor Livnat oktatási miniszter, és a nap folyamán benyújtja lemondását Szilvan Salom külügyminiszter is.
Kiengedték csütörtökön reggel isztambuli börtönéből Mehmet Ali Agcát, a néhai II. János Pál pápa egykori merénylőjét. A merénylőt több száz, a szabadon bocsátásra Isztambulba érkezett nacionalista híve ujjongással köszöntötte.
Az Európai Parlament politikai vezetői csütörtökön várhatóan megállapodnak annak a vizsgálóbizottságnak a felállításáról, amely az EU területén lévő állítólagos CIA-börtönök megléte után kutakodna.
Őrizetbe vették Európa egyik legnagyobb gabonaimportőrét, mert 58 ezer tonna rákkeltő anyaggal szennyezett durumbúzát vásárolt és azt továbbadta olasz tésztagyáraknak – adta hírül a BBC Online.
Több százan érdeklődtek eddig a magyar "nemzeti vízum" megszerzésének módjáról az érintett országokban lévő magyar konzulátusokon, de csak kevesen nyújtottak be igénylést. Egy-két hónapnak azonban el kell telnie, hogy tisztább legyen a kép.
Hollandia számára "halott az európai alkotmány" - jelentette ki Bernard Bot külügyminiszter az Európai Unió soros elnökségét betöltő Ausztria külügyminiszterével, Ursula Plassnikkal folytatott hágai beszélgetése után tartott sajtótájékoztatóján.
Újabb guantánamói rab vallomása erősítette meg az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) „illegális emberrablási módszerét". Az Amnesty International (AI) által idézett áldozat egy 35 éves újságíró, aki az al-Dzsazíra arab hírtelevíziónál dolgozott.
A cseh miniszterelnök szerint a csehországi magyarokra is vonatkozik kormányának tavalyi kijelentése, amelyben gyakorlatilag a Benes-dekrétumokért kért bocsánatot az ország területén élő németektől.
Az Európa-szerte nagy vihart kavart orosz–ukrán gázvita mellett az elmúlt hetekben alig esett szó Oroszország és Moldávia hasonló huzakodásáról, amely pedig még most is tart. Az EU sürgeti tárgyalások újrakezdését és mielőbbi befejezését. A gazdasági konfliktus már Bulgáriát és Törökországot is érinti.
Nincs változás a súlyos agyvérzéssel kórházban fekvő Ariel Saron állapotában, közvetlen életveszély nem áll fenn – közölte szerda reggel az izraeli miniszterelnököt ápoló jeruzsálemi Hadassza kórház szóvivője.
A spanyol rendőrség letartóztatott 20 feltételezett iszlám terroristát, akik állítólag úgynevezett szent harcosokat akartak toborozni, illetve kiképezni, hogy aztán Irakba küldjék őket harcolni – írja a CNN.