Nagyvilág

Szakít a hagyományokkal a pápa

Megkezdődött csütörtökön Rómában a húsvét nagyheti ünnepségek sorozata, s elődje gyakorlatához képest XVI. Benedek pápa több hagyománnyal is szakított.

A katolikus egyházfő (egyben Róma püspöke) megismételte a lateráni bazilikában a lábmosás gesztusát annak emlékére, hogy az evangéliumok elbeszélése szerint Krisztus – röviddel kereszthalála előtt – alázata jeléül megmosta tizenkét tanítványának a lábát. Joseph Ratzinger pápa – szakítva a hagyományokkal, tavaly áprilisban elhunyt elődje, Karol Wojtyla által folytatott gyakorlattal – ezúttal nem papokat választott ki, hanem tizenkét világi személyt, az olasz főváros katolikus mozgalmainak tagjait, hogy jelezze, milyen fontosnak tartja a világiak szerepét az egyház életében.

A szentatya a lateráni Szent János-bazilikában misézett nagycsütörtökön, egyebek között úgy fogalmazva szentbeszédében, hogy “a szeretet elutasítása teszi hitvánnyá az embert”. Egészében az isteni szeretetnek szentelte homíliáját, hangsúlyozva, hogy “csak a szeretetnek van tisztító ereje, az tisztít meg hitványságainktól, emel fel bennünket Istenhez”.

Tízezrek érkeztek Rómába

Hívők ezrei vettek részt a Coena Domini (úrvacsora) szentmisén a római egyházmegye bazilikájában. Jelen volt a misén Javier Solana, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főmegbízottja is. XVI. Benedek elődje, II. János Pál negyedszázadon át “nagycsütörtöki levélben” szólt paptestvéreihez, de a jelenlegi egyházfő valószínűleg ezzel a hagyománnyal is szakít – jelezték vatikáni források.

Egy reggeli misén a szentatya elvégezte a kereszteléshez és bérmáláshoz használt olaj beszentelésének szertartását. Vasárnap, húsvét napján misét pontifikál a vatikáni Szent Péter téren, és áldását adja “a városra és a világra”, vagyis elmondja a hagyományos “urbi et orbi” áldást, húsvét hétfőn viszont már nyári rezidenciájára, Castelgandolfóba utazik néhány napra.

Máris tízezrek érkeztek az örök városba, hogy ott ünnepeljék a húsvétot. Kedvez az ünnepségeknek, hogy a meteorológiai előrejelzések szerint a következő napokra is marad Rómában a derűs tavaszi idő.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik