Külföld

Káosz Nepálban

admin
admin

2006. 04. 14. 15:54

Újabb tüntetések voltak pénteken Nepálban annak ellenére, hogy a király általános választásokat ajánlott az éjszaka a himalájai ország életét megbénító politikai válság rendezése és az egy hete tartó tüntetések beszüntetése érdekében.

A nepáli ellenzék kezdeményezésére múlt csütörtök óta tömegtüntetéseken követelik az ország demokratizálását. A tüntetők és a rendfenntartók összecsapásaiban eddig négy ember vesztette életét, s legalább 1600 személyt őrizetbe vettek. Tüntető csoportok pénteken ismét utcára vonultak Katmanduban. A rendőrség őrizetbe vett húsz demonstrálót, de összetűzések nem voltak a rendfenntartók és a király lemondását követelők között.

Az ellenzéki pártok szerint Gyanendra király semmiféle új ajánlattal nem állt elő a hindu újév alkalmából csütörtök éjfélkor mondott tévébeszédében, és egyébként is, az új választások felajánlásával megkésett, a belpolitikai válság így már nem oldható meg. “Folytatjuk a mozgósítást mindaddig, amíg a nép vissza nem kapja szuverenitását” – jelentette ki Giridzsa Praszad Koirala, az ország legnagyobb pártjának 84 éves vezetője, aki korábban már négyszer volt miniszterelnök.

Demokratizálódást akarnak

A választásokra való felhívás összhangban van a demokratikus rendszer megteremtését célzó útitervvel, amelyet Gyanendra tavaly hirdetett ki, miután magához ragadta a végrehajtó hatalmat. A nepáli ellenzék rendre elutasította a hasonló felvetéseket, és alkotmányozó nemzetgyűlés összehívását, valamint az uralkodó politikai-közéleti szerepének korlátozását kérte.

Az uralkodó tavaly februárban ragadta magához a végrehajtó hatalmat, és új kormányt nevezett ki, amelyet maga irányít. Intézkedését azzal indokolta, hogy ez nélkülözhetetlen a maoista lázadás leveréséhez.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

AUCKLAND, NEW ZEALAND - AUGUST 29:  Phil Taylor engages with his fans during the Auckland Darts Masters at The Trusts Arena on August 29, 2015 in Auckland, New Zealand.  (Photo by Michael Bradley/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.