Nagyvilág

Le Pen: a szélsőjobboldalnak össze kell fognia

Közös elnökjelöltet kellene állítania a francia szélsőjobboldalnak Le Pen francia politikus szerint, aki úgy véli, a szélsőjobboldal azzal lenne sikeres, ha összefogna a törvényhozási választásokon.

„Egy közös elnökjelöltre és egy koalícióra van szükségünk, amit én a „hazafiak szövetségének” nevezek, és amely indulhatna a győzelemért a törvényhozási választásokon” – mondta Jean-Marie Le Pen, a Nemzeti Front szélsőjobboldali párt vezetője a France Inter francia rádióadónak nyilatkozva.

Le Pen legutóbb (2002-ben) bejutott az elnökválasztás második fordulójába, ám ott alulmaradt a jelenleg hivatalban lévő Jacques Chirackal szemben. Csütörtöki rádiónyilatkozatában nem tért ki arra, hogy van-e elképzelése arról, ki legyen a közös jelölt. Korábban azonban kijelentette, hogy neki magának szándékában áll ismét indulni.

Le Pen szombaton a Le Parisien francia napilapnak úgy nyilatkozott, hogy az első munkavállalásról szóló törvény kiváltotta politikai válság hatására nőtt a Nemzeti Front támogatóinak a száma, de ezt adatokkal nem támasztotta alá.

A francia szélsőjobb tábora megosztott: a Nemzeti Front mellett itt található egy a pártból kivált frakció és a Phillippe de Villier vezette, erősödő Mozgalom Franciaországért is.

Villier magát nem a szélsőjobboldal képviselőjeként határozza meg, ám egy sor témáról hasonló nézeteket vall, mint a Nemzeti Front.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik