A legalacsonyabb, egyes fokozatú - rendkívüli esemény miatti - készültséget rendeltek el egy újabb japán atomerőműnél, ahol megemelkedett a radioaktivitás szintje - közölte vasárnap a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ).
A II. világháború óta most érte Japánt a legnagyobb csapás - jelentette ki vasárnap a nemzethez intézett beszédében Kan Naoto miniszterelnök, és összefogásra kérte a lakosságot.
A helyi hatóságok szerint 9,0-es erősségű volt a pénteki földrengés Japánban, ahol korábban 8,8 erősségűnek mérték a földmozgást, míg az amerikai földrengésjelzők 8,9-es értéket adtak meg.
Komoly üzemanyaghiány alakult ki Japán földrengés sújtotta területein, és a jelekből ítélve a lakosság menekül a balesetet szenvedett atomerőmű térségéből - mondta el a Magyar Nemzet helyszínen tartózkodó tudósítója, Lukács Csaba.
Tíz nappal a repülőszerencsétlenségben életét vesztett Lech Kaczynski néhai lengyel államfő és felesége, Maria Kaczynska temetése után felnyitották az elnöki pár szarkofágját a krakkói királyi vár, a Wawel székesegyházában - erősítette meg a síremléket készítő művész.
Kimentettek a tengerből egy hatvanéves japán férfit, aki a pusztító erejű földrengés után két napig hánykolódott a nyílt óceánon - közölte a japán védelmi minisztérium.
A fukusimai atomerőműben történt robbanás az áramellátás kimaradására vezethető vissza. A szakemberek dolgoznak a helyreállításon, hogy megakadályozzák a reaktor leolvadását - írja a Scientific American online kiadása.
A japán hatóságok nem zárnak ki egy újabb robbanást a Tokiót árammal ellátó fukusimai atomerőmű egyik reaktorában, de valószínűtlen, hogy ez kárt okozhat a reaktor borításában - közölte Edano Jukio kormányszóvivő.
A bahreini rendőrség könnygázt vetett be a tüntetők ellen, akik lezártak egy fővárosba vezető főútvonalat, hatalmas káoszt okozva a közlekedésben - jelentették hírügynökségek.