– a világ legtöbb országában ezt a termékenységi arányszámot szeretnék elérni a kormányok. Ez szükséges ahhoz, hogy egy országnak stabil legyen a népességszáma – vagyis egy nőre átlagosan ennyi születésnek kellene esnie.
Az ENSZ 2017-es adatai szerint az országok 28 százaléka próbálja különböző intézkedésekkel növelni a termékenységi arányszámot. További 15–15 százalék nem tesz semmit, vagy éppen a jelenlegi helyzet fenntartásán ügyködik, míg 42 százalékuk olyan eszközöket vet be, amivel a termékenység csökkentését kívánja elérni (emeli a legkorábbi házasság életkort, támogatja az olcsó, biztonságos és hatásos terhességmegelőzési módszereket, javítja a nők oktatási és elhelyezkedési esélyeit és így tovább).
A születésszámok visszaesése miatti népességcsökkenés nem csupán európai probléma, sőt legújabban már Kínát is sújtja.
A csökkenő népesség- és az alacsony születésszámnak több hátránya is van:
- egyre inkább öregszik a társadalom,
- így nincs elég munkaerő,
- egyre kevésbé fenntartható a nyugdíjrendszer.
- Mivel kevesebben vesznek részt a termelésben,
- csökken a fogyasztás is.
Mindezek számos problémát okoznak egy olyan világban, amely a növekedésre, a termelékenységre és a fogyasztásra rendezkedett be.
Mit lehet tenni ellene?
A legelterjedtebb megoldás a nyugdíjkorhatár emelése.
Ezen túlmenően több ország is alkalmazza az irányított bevándorlást. Ezt a szeptember közepén megrendezett ötödik Budapesti Demográfiai Csúcs résztvevői egyöntetűen elutasították. Populista-nacionalista oldalról ezt általában azzal magyarázzák, hogy ez az európai zsidó-keresztény kultúra elvesztését jelentené, és rendszerint utalnak a bevándorlók nagyobb gyerekvállalási hajlandóságára is.
Az EU statisztikái is azt mutatják, hogy emelkedik a külföldön született anyák szüléseinek száma – 2013 óta mérhető ez a trend. A tendencia országonként nagyon eltérő, Luxemburgban 65 százalék, Svájcban 44 százalék, de például Romániában és Magyarországon csak négy, Szlovákiában és Bulgáriában mindössze két százalék ezek aránya.
Eközben az utódok száma a világ másik felén egyáltalán nem jelent gondot, sőt a szubszaharai térségben 4,7 a termékenységi arányszám. A Gallup számításai szerint ráadásul mintegy egymilliárd ember vándorolna el otthonából, ha tehetné.
Pénz
Magyarország – bár ez a terület most éppen változóban van – főként pénzügyi eszközökkel próbálja a családokat gyerekvállalásra ösztönözni, így például szja-mentességgel, a csokkal és az otthonteremtési kedvezménnyel.
Vélhetően ezeknek is köszönhetően a termékenységi arányszám a 2010-es 1,25-ről 2021-re 1,59-re nőtt.
2016-ban vezették be az 500plus elnevezésű programot, melynek keretében a szülők havi 500 zlotyit (40 ezer forintot) kaptak az elsőt követő minden gyerek után, ezt a közelmúltban 800 zlotyira (65 ezer forintra) emelték.
Franciaország is pénzügyi támogatásokkal ösztönzi a gyerekvállalást, a második gyerektől kezdődnek a kifizetések, az összeg a harmadik gyerekkel több mint a duplájára nő. A három- vagy többgyerekes családok nagycsaládnak minősülnek, ez további előnyökkel jár, például kedvezményes vonatjegyárakkal, ráadásul a nagycsaládos szülők leendő nyugdíja is 10 százalékkal magasabb lesz.
A pénzügyi ösztönzők azonban nem mindig segítenek, különösen válság idején: a 2022-es magyar adat például már enyhe visszaesést mutat a termékenységi arányszámban (a 2021-es 1,59 helyett 1,52), a lengyel születési ráta pedig nem volt ilyen alacsony a második világháború óta.
Gyakori érv, hogy ezek az eszközök sok esetben nem növelik a szülők gyerekvállalási hajlandóságát, valójában ugyanannyi gyereket vállalnak, mint tervezték, az ösztönző hatására csupán előrébb hozták a gyerekvállalást. Ausztrália példája is ezt mutatja: 2004-ben 6000 dolláros bababónuszt vezettek be, akkor egy nőre 1,8 születés jutott, ez 2008-ra 2-re nőtt, de 2020-ra, a program vége után hat évvel már visszacsúszott 1,6-ra.
Ez több szempontból is problémás.
Ha az egyik évben 50 ezer gyerek születik, a következőben 100 ezer, a harmadikban megint 50 ezer, az rossz a tervezés és az oktatás szempontjából
– nyilatkozta a New York Timesnak a Hongkongi Tudományos és Technológiai Egyetem demográfusa, Stuart Gietel-Basten.
Dél-Korea mutatja a jövőt?
A pénzügyi ösztönzők zsákutcájára a leginkább figyelmeztető példa Dél-Koreáé lehet, ahol jelenleg a világon a legalacsonyabb a termékenységi arányszám.
a kormány adatai szerint jelenleg 0,78, míg egyetlen másik OECD-országban sincs egy alatt (az átlag 1,58).
A hadsereg számítása szerint a következő húsz évben a felére csökken a katonaság létszáma, ami ijesztő az északi szomszéd miatt folyamatos fenyegetettségben élő országban.
Pedig az egymást követő koreai kormányok hatalmas összegeket fektetnek be, hogy az emberek vállaljanak gyerekeket, ám eddig kevés pozitív változást sikerült elérniük. Hasonló cipőben jár Japán és Szingapúr is – Japán pénzügyminisztériuma ki is adott egy tanulmányt, amely azt állítja, hogy hibásak voltak az eddigi intézkedéseik.
Tavaly szeptemberben Dél-Korea elnöke, Jun Szogjol beszélt arról, hogy az ország az elmúlt 16 évben több mint 200 milliárd dollárt fordított a kismamákat segítő programokra, amivel annyit értek el, hogy ez idő alatt a termékenységi ráta „csupán” 25 százalékkal csökkent.
Sokak szerint ezek a támogatások hosszú távon azért nem érik el a céljukat, mert a fiatalok fő problémája a drámai mértékű oktatási és lakhatási költségek, főleg Szöulban, ahol a lakosság ötöde él, a termékenységi ráta pedig mindössze 0,59. Egy másik ok lehet a házasságok számának drasztikus visszaesése: ez tíz év alatt 35 százalékkal csökkent, pedig Dél-Koreában alig születik gyerek házasságon kívül.
Az állami támogatás eddig nem volt elég többre, mint a pelenkát és a bébitápszert megvásárolni – mondta egy 33 éves anya a Wall Street Journalnak, és noha korábban tervezett még egy gyereket, az oktatási költségek miatt ez kétségessé vált. Egyes családok a havi jövedelmük negyedét gyerekük taníttatására költik, a gyerekek 95 százaléka jár magánórára a rendes iskolai oktatás után. Erre épül az országban egy mintegy 7 ezer milliárd forintot kitevő iparág.
A valamivel több mint egy éve hatalmon levő Jun Szogjol vezetése alatt az eddigi 200 finanszírozott feladat helyett célzottabban próbálnak költeni, kiemelt terület lett például a gyermekgondozás, az oktatás, a szülői szabadság, a rugalmas munkaidő, a lakhatás (a gyerekesek lakáshiteleinek kamatait csökkentenék, több állami lakást biztosítanak), valamint a meddőség kezelése. A szülési szabadságot egy évről másfélre emelik, de csak abban az esetben, ha legalább három hónapot a másik szülő is otthon marad. Ez ugyan magyar szemmel nem tűnik soknak, viszont nagyjából megegyezik az OECD-átlaggal.
Mindezeknek a tényleges hatásait most még nem lehet értékelni.
Skandináv modell
A gyerekvállalás ösztönzésének egy másik módja skandináv modellnek is nevezhető. Ezekben az országokban arra koncentrálnak, hogy a nőknek minél jobban megkönnyítsék a gyerekvállalást úgy, hogy gyereknevelés közben is folytathassák a karrierjüket.
Európában Spanyolország és Olaszország a legalacsonyabb termékenységi számokkal rendelkező EU-s országok közé tartozik (előbbiben mindössze 1,2, utóbbiban 1,3).
Ennek okaként meg szokták említeni, hogy a déliek az átlagosnál később költöznek el a szüleiktől, és nagyobb körükben a munkanélküliség. Ez együtt jár azzal, hogy a nők csak életük későbbi szakaszában tudnak gyereket vállalni, átlagosan 31 éves korukban szülik meg az elsőt. Ráadásul mivel kevés az óvodai és bölcsődei férőhely, a szülőknek alapvetően két lehetőségük van:
- vagy a nagyszülőkre hagyják a gyerek(ek)et,
- vagy ők maguk maradnak otthon.
Bár a bevándorlással nem szimpatizáló olasz kormány is a családokat segítené, éppen Meloni kormányzása alatt került veszélybe az az óvoda- és bölcsődeépítési program, amit az EU 3 milliárd euróval támogatna.
Márpedig az északi modell egyik sarokpontja pont a bölcsődei elhelyezés. Svédországban, Dániában és Norvégiában is a két év alatti gyerekek több mint a fele bölcsödébe jár, ami jóval meghaladja a 30 százalékos uniós átlagot. Magyarország ebben az utolsók között van.
A modell az apák születési szabadságát is ösztönzi, Svédországban mindkét szülő nyolc-nyolc hónap szabadságot kap, Finnországban hetet, Dániában együttesen 52 hét illeti meg őket, ami meghosszabbítható a szülői járadék megkurtításának ellenében. Az apák otthonmaradása nemcsak a szülői feladatmegosztás, illetve az érzelmi kötődés kialakulása miatt fontos, hanem, mert így a nőket kevésbé érinti negatívan a munkaerőpiacon, ha szülésre vállalkoznak.
Az Economist a nőknek a munka világában betöltött szerepét és befolyását mérő „üvegplafon-indexe” alapján összefüggést lehet látni a nők helyzete és a termékenység között. Az északi államok és Franciaország is előkelő helyen állnak a lap indexén, míg Japán és Dél-Korea folyamatosan az utolsó két helyezett.
Egy ideig úgy tűnt, az északi megoldás célravezető lehet: Svédországban a rendszer bevezetése után a termékenységi arányszám 1,9-re emelkedett, később azonban visszaesett 1,7-re, ennyi jelenleg Dániában is (ezek egyébként még így is kimagasló adatok Európában), Finnországban pedig mindössze 1,5.
Kockázat
A gyerekszám növelésének ösztönzésével tehát az egyik legnagyobb gond az, hogy nincs egyetlen biztos receptje. Ráadásul, ha az állam pénzügyi eszközökkel próbál beleszólni a gyerekvállalásba, főleg olyan nagy mértékben, mint a magyar, akkor
Az ENSZ 2021-es, a világ termékenyégét vizsgáló tanulmánya szerint a kormányoknak számolniuk kell azzal, hogy globálisan csökkenni fog a termékenység. Hiába hoznak részeredményeket a különböző kezdeményezések, a hosszú távon csökkenő tendenciát nem igazán lehet megfordítani, mivel azok komplex társadalmi, gazdasági és kulturális okokra vezethetők vissza.
Míg néhány európai ország viszonylag rövid idő alatt meg tudta tartani a termékenységi szintjét, vagy akár enyhe növekedést is produkált – mint Franciaország, Németország és Magyarország –, nincs biztosíték arra, hogy ez a növekedés hosszú távon is stabil marad, és ez nem pusztán a pároknak az arra adott reakciója, hogy kihasználják a következő gyermekük születése miatt biztosított ösztönzőket anélkül, hogy növelnék a család végső létszámát
– olvasható a tanulmányban. Vagyis a történelem azt mutatja, ha egy országnak csökkenni kezd a népessége, a kormányzati ösztönzőknek jó eséllyel csupán azt sikerül elérniük, hogy a párok előrébb hozták a korábban is tervezett gyerekvállalást.
Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy ne kellene érdemben foglalkozni a problémával. Több ország esetében is felvetődött, hogyha nem pumpálnak pénzt a gyermekvállalás támogatásába, akkor nem egy viszonylag lassú csökkenés lenne tapasztalható, hanem a szakadékba zuhanás, így viszont a kormányoknak több idejük van alkalmazkodniuk egy olyan helyzethez, amelyben egy kisebb és idősebb népesség alkotja a társadalmat.
Nem látja mindenki tragédiának a kialakult helyzetet, a klímavédők például kifejezetten üdvözlik, hogy kisebb lehet a világ népessége. Ráadásul John Wilmoth, az ENSZ népesedési osztályának igazgatója arra emlékeztet, hogy Japán már az 1970-res évektől küzd a népességfogyással, mégis a világ egyik legnagyobb gazdasága maradt.
