A britek „Partygate-nek” („bulibotránynak”) nevezik azt a botránysorozatot, amelybe már korábban belebukott Boris Johnson volt kormányfő, de néhány napja a kegyelemdöfést is megkapta. Ugyanis nemcsak az vált bizonyossá, hogy hazudott a parlamentnek a Covid-járvány idején tartott miniszterelnökségi bulikról, hanem ezt a tényt mostantól már parlamenti határozat is rögzíti. A brit törvényhozás alsóháza ugyanis a múlt héten 354:7 arányban mondta ki Johnsonról, hogy szándékosan félrevezette a parlamentet, ami az egyik legsúlyosabb cselekedet, amit politikus Angliában elkövethet. Ez azt jelenti, hogy saját párttársai is leszavazták a volt kormányfőt, igaz, sok konzervatív (tory) honatya tartózkodott vagy részt sem vett a voksoláson.
A miniszterelnök, Rishi Sunak sem ment el az ülésre, és előzőleg megtagadta a választ arra, miként szavazott volna, ha jelen van a Westminsterben. Mindezt az ellenzéki vezérszónok, a munkáspárti Thangam Debonnaire gyengeségnek minősítette a parlamentben. A szintén ellenzéki liberális demokraták is bírálták Sunakot a „gyáva szökése miatt”. Daisy Cooper alelnök szerint az, hogy Sunak kihagyta a szavazást, mindent elmond arról, hogy
mennyire nincsenek vezetői képességei a miniszterelnöknek.
Összesen 118 tory hagyta jóvá a jelentést – 225 képviselő nem szavazott (tartózkodott vagy meg sem jelent a voksoláson). Akadtak olyanok, mint például a brexit- és Johnson-párti konzervatív honatya, Sir Jacob Rees-Mogg, aki felszólalt ugyan a vitában, de nem voksolt a végszavazáson.
A képviselők arról az előterjesztésről szavaztak, melyet a brit parlament mentelmi jogokkal foglalkozó testülete, az Előjogok Bizottsága (EB) vitt a törvényhozás elé. A 108 oldalas dokumentum szerint Johnson magatartása
a parlament tekintélyének súlyos mértékű semmibe vételével
ér fel, és e vétséget még súlyosabbá teszi, hogy ezt a magatartást Boris Johnson miniszterelnökként, a legmagasabb rangú kormánytisztviselőként tanúsította.
A jelentés publikálása előtt – de annak tartalmát már ismerve – mondott le egyébként Johnson idén június elején a képviselői mandátumáról, majd elítélte a bizottsági jelentést, „ostobaságnak, hazugságnak és kitalációnak” minősítve a megállapításait, az eljárást magát pedig „politikai gyilkosságnak”. Johnson szerint ahhoz, hogy az EB ezekre az „elmebeteg következtetésekre” jusson, a tényeknek ellentmondó, nyilvánvaló abszurditásokat kellett megfogalmaznia. Az EB viszont a demokrácia elleni újabb támadásnak nevezte Johnson nyilatkozatát. A parlament végül a bizottságnak és nem Johnsonnak adott igazat. A volt miniszterelnököt elmarasztaló parlamenti határozat azt jelenti, hogy a brexitet levezénylő Johnson végül nem az EU-ból való brit kilépésbe, nem is annak katasztrofális gazdasági következményeibe, hanem a Covid-járvány hipokrita, képmutató kezelésébe bukott bele.
Így most a legmegalázóbb intézkedéseket hozták meg vele szemben: elvesztette a parlamenti belépőjét, tehát be sem teheti a lábát a Westminster-palotába. Ha Johnson még képviselő lenne, a honatyák döntése – amely mandátumának 90 napos felfüggesztésével járna együtt –, azt is szükségessé tenné, hogy az uxbridge-i választókerületében időközi választást írjanak ki. A választást azonban így is meg kell tartani, mivel Johnson magától lemondott. Az időközi voksolást július 20-ára tűzték ki, amikor is hat jelölt indul majd Uxbridge-ben. A konzervatívok várhatóan veszíteni fognak, ami aligha erősíti majd Sunak kormányfő amúgy is gyenge pozícióit. Ráadásul egy másik körzetben azért kell időközi választást tartani, mert egy konzervatív honatya, Nigel Adams szintén lemondott a mandátumáról. A pártbeli állapotokat jól jelzi, hogy Adams azért dobta be a törölközőt, mert Johnson tavalyi távozásakor nem javasolta őt a Lordok Házába, azaz nem kapott főnemesi rangot.
Érdekes, hogy a Johnson Covid-járvány alatti hazudozásait vizsgáló bizottság azt azért nem javasolta a parlamentnek, hogy fosszák meg a mandátumától Johnsont. Két képviselő – a Skót Nemzeti Párt honatyája, Allan Dorans és a munkáspárti Yvonne Fovergue – ugyanis a bizottsági viták során még ezt javasolta, de közben Johnson lemondott a képviselőségről, tehát ez az ötlet már a parlament elé sem került. Kizárásra egyébként az elmúlt száz évben csak háromszor volt példa a brit parlamentben.
Aki elment a kormánypártiak közül a hétfői parlamenti vitára, az többnyire támogatta a vizsgálóbizottság Johnsont elmarasztaló megállapításait. Sunak kormányának oktatási minisztere, Gillian Keegan például igennel szavazott. Tobias Ellwood tory képviselő szintén így tett, szerinte „felettébb szimbolikus” nap volt a szavazás és a vita napja, amivel a parlament megpróbálta lezárni a „brit politika egyik legnehezebb fejezetét”. A jelentést ugyancsak támogató konzervatív exminiszterelnök, Theresa May, Johnson elődje szerint a határozat elfogadása
kicsi, de fontos lépés a nép bizalmának visszaszerzéséhez.
Johnson a parlamenti vita előtt folyamatosan sértegette az őt vizsgáló Előjogok Bizottságának tagjait,
nevezte a parlamenti testületet, amely az őt elmarasztaló jelentést terjesztette a honatyák elé. Bár a volt kormányfő próbálta nevetségessé tenni a vizsgálatot, és ezzel súlyosbította is a későbbi verdiktet, azért ravaszkodott is egy kicsit: felszólította híveit, hogy ne szavazzanak az EB jelentése ellen, mivel a parlamenti mandátumról való június eleji lemondása miatt annak már úgysincs jelentősége. Sokak szerint viszont azért nem akarta a tavaly júliusban a miniszterelnöki posztról is távozni kényszerült Johnson, hogy hívei a jelentés ellen szavazzanak, mert nem akarta, hogy kiderüljön, mennyire kevesen támogatnák őt még a saját pártjából is. A BBC szerint ugyanis a Konzervatív Párton belül Johnson hívei ma már mindössze 10–20 százalékot tesznek ki, a párt aktivistáinak 80 százaléka Johnsont vagy kifejezetten elutasítja, vagy olyan politikusnak tartja, akitől jobb lenne minél előbb megszabadulni.
A kengurubíróság amúgy az angolban nem túl jól hangzó kifejezés. Ezzel jellemezték a törvénytelen népítéleteket Amerikában, amelyek akár lincseléshez is vezethettek, de kengurubíróságnak minősíti a Wikipedia szócikke a moszkvai kirakatpereket Sztálin idején vagy a náci Németország népbírósági ítéleteit is. Johnsonnak azonban nincs igaza, amikor kengurubíróságnak nevezte az EB-t: a parlamentben a saját pártjának, a konzervatívoknak van többsége. Így az EB, amely az ő esetét is vizsgálta, szintén konzervatív többségű. Persze a többi párt is képviselteti magát a testületben, és a Johnson elleni vizsgálatot egy ellenzéki, munkáspárti elnök irányításával végezte az Előjogok Bizottsága – de ettől még a testület leszavazhatta vagy módosíthatta volna a jelentést, ha a konzervatívok ezt akarják.
Mindazonáltal a konzervatívok jelezték a szavazással, hogy a parlament és a parlamenti vizsgálóbizottság támadása Angliában nem dicséretes dolog, és ezt még Johnsonnak is tudomásul kell vennie. A volt kormányfő egyébként súlyos bírálatokat kapott a plenáris ülésen. Az ellenzéki Munkáspárt vezérszónoka, Thangam Debonnaire gyakorlatilag hazudozónak nevezte őt. Arra emlékeztetett, hogy olyan időszakban buliztak a miniszterelnökségen, amikor a járványban elhunytakat gyászolók még a saját halottaikat sem tudták eltemetni együtt, mert korlátozták a nagy létszámú nyilvános összejöveteleket. Hazudozásával pedig Johnson nem volt tekintettel a Covidban elhunytak emlékére és a hozzátartozóikra sem.
Emlékezetes, hogy a néhai II. Erzsébet férje, Fülöp herceg halálakor is egyedül volt kénytelen gyászolni, amikor Johnson miniszterelnökségén „jót buliztak” az alkalmazottak és a konzervatív politikusok. S mindeközben persze a miniszterelnök a korlátozások szükségességéről szónokolt a médiában. Igaz, utóbb kiderült, hogy Johnsonék felajánlották: kivételesen enyhítenének a szabályokon, és megengednék harminc gyászoló jelenlétét a néhai királynőnek, ám az időközben szintén elhunyt II. Erzsébet elutasította a kivételezést. Ebből is látszik, hogy II. Erzsébet uralkodó létére jobban értette, hogy mit jelent a demokratikus politikai kultúra, mint az aktuális miniszterelnök, Boris Johnson. Az alkotmányos monarchia lényege ugyanis Angliában az, hogy a királynő is betartja azokat a szabályokat, amelyek az alattvalóira vonatkoznak.
Más kérdés, hogy a miniszterelnök ezt képtelen volt felfogni. Persze Boris Johnsonról a BBC vezető belpolitikai szakértője, Laura Kuenssberg összeszedte, hogy hányszor kapták már rajta hírhamisításon, hazugságon, és mégis újrakezdte a pályáját. Johnsonra a szabálykövetés tehát egyáltalán nem volt jellemző korábban sem, viszont még a legnagyobb botrányai után is sikerült újrakezdenie a karrierjét. Nézzük Johnson négy legnagyobb bukását és négyszeri „feltámadását”:
- Az akkor még újságíróként dolgozó Johnsont 1987-ben kidobták a The Timestól, a legtekintélyesebb akkori brit laptól, mert meghamisított egy idézetet, ugyanakkor egy évvel később már a Daily Telegraph-nál dolgozott, mint brüsszeli tudósító.
- 2004-ben kidobták a konzervatív árnyékkormányból, mert hazudott egy konkrét ügyben, de egy év múlva már megint az árnyékkormány tagja volt.
- 2016-ban kiszállt a versenyből, amely a Konzervatív Párt vezetéséért folyt, mert barátja, Michael Gove meglepő módon szintén elindult a pártvezérségért. Még megdöbbentőbb volt, hogy a pártbeli rivalizálásból később győztesként kikerülő, majd miniszterelnökké választott Theresa May külügyminiszternek mégis éppen Johnsont kérte fel.
- 2018-ban viszont Theresa May-t hagyta cserben Johnson, lemondott a kormánytagságról, tiltakozva a brexit-megállapodás ellen, amelyet May tárgyalt le az EU-val. A következő évben viszont Johnson a Konzervatív Párt elnökévé tudta magát választatni, sőt, megnyerte az általános választásokat, kormányfővé avanzsált, majd levezényelte a brexit „keményebb” verzióját, amitől Theresa May annyira ódzkodott.
Mindebből látszik, hogy bár kegyelemdöfésnek tűnik az, amit most a parlament „bevitt” Johnsonnak, mégsem szabad leírni az – immár hivatalosan is hazudozónak minősített – populistát, akit sokan a volt amerikai elnökhöz, Donald Trumphoz hasonlítanak.
Ráadásul Kuenssberg nem sorolta fel Johnson legnagyobb megtévesztései közül magát a brexitet, pedig a Guardian a szemfényvesztés nagymesterének nevezte ennek kapcsán már 2021-ben az akkor még a miniszterelnöki posztot betöltő politikust, aki különböző statisztikákkal próbálta elkenni az EU-ból való brit kilépés gazdasági károkozását. Johnson már a 2016-os brexit-kampányban is az egyik leglelkesebb „kilépő” volt, nála csak a UKIP párt vezére, Nigel Farage volt aktívabb, aki viszont azóta legalább beismerte, hogy a „brexit megbukott”, és az Egyesült Királyság nem profitált gazdaságilag az EU-ból való kiválásból.
A parlamenti szavazás egyébként nehéz helyzetbe hozta a jelenlegi miniszterelnököt is. Több brit lap is arról ír, hogy a Sunak és Johnson közötti eddigi csendes viaskodás nyílt háborúvá kezd fajulni. Sunak várhatóan igyekszik megakadályozni, hogy elődje a következő választások előtt visszatérjen a politikába, és elinduljon valamelyik választókörzet mandátumáért, és a mostani lemondása ne csak taktikai visszavonulás legyen, hanem a karrierje tényleges lezárása. Johnson azzal, hogy kilépett a parlamentből, veszélyes vizekre evezett – éppen Sunak szempontjából. Ugyanis immár formális pozíció nélkül azt mond, amit akar, úgy bírálhatja a konzervatív kormányt is, ahogy neki tetszik, és végül még több kárt okozhat a toryknak a parlamenten kívül, mint eddig, amikor a törvényhozásban ült.
A konzervatívoknak persze jelenleg nehéz kárt okozni:
Mindennek oka nemcsak a Covid és a brexit rossz kezelése, továbbá a szinte állandó vezetési válság a toryk körében, hanem a brit viszonylatban magas, nyolc százalékos infláció, illetve a jelzáloghitelek folyamatos drágulása az állandó alapkamatemelések miatt, ami Nagy-Britanniában rendkívül negatívan befolyásolja a közvélemény hangulatát.
Sokak szerint ezért a következő választásokon a konzervatívok súlyos veresége várható, és Boris Johnson most csupán felkészül arra a leszámolásra, ami Sunakra vár a választási kudarc után. A várhatóan jövő évi voksolás után ugyanis újrakezdődhetnek majd a belső hatalmi villongások a toryk között. Ez a belső pártharc viszont legalább annyi előnnyel járhat, hogy nem az Egyesült Királyság sorsa múlik majd egy-egy hazudozó vagy gyengekezű vezető közti vitán, mert akkor már várhatóan ellenzékben lesznek az egymással viaskodó konzervatívok.
