Gazdaság

Tragikus a brexit hatása, de a négy fő gazdasági mutatóban a britek jobban állnak nálunk

Jack Taylor / Getty Images
Jack Taylor / Getty Images
A brexit hatása egyértelműen negatív az Egyesült Királyság gazdaságára. India GDP-je már nagyobb a britekénél, a párizsi tőzsde pedig „leverte” a londonit a részvények összértéke alapján 2021-2022-ben. Idén a brit ellenzék vezére arról beszélt (erősen túlozva), hogy lassan már a lengyelek is gazdagabbak lesznek náluk. Ám a helyzet bonyolultabb: például ha az orbáni sikerpropagandával hasonlítjuk össze a sajtó által már-már „eltemetett” briteket, akkor kiderül, hogy a négy fő gazdasági mutatót nézve mindegyikben jobban állnak nálunk.

Ha ránézünk a brit gazdaság főbb mutatóira, statisztikai hivataluk (ONS) adataira, magyar szemmel nézve érthetetlen a szakértők aggodalma a brit gazdaság mélyrepüléséről. A foglalkoztatási ráta 75,6 százalékos, miközben például a magyar kormányfő rendkívül büszke az ennél rosszabb, 74,5 százalékos hazai adatra.

A szigetországi munkanélküliség 3,7 százalékos (nálunk ennél valamivel rosszabb: 3,9 százalékos), az infláció pedig 8,8 százalékos, tehát nagyjából egyharmada a magyar drágulásnak, ami 25,4 százalékot tesz ki. A brit infláció is csökkent – méghozzá ugyanúgy 0,4 százalékponttal, mint a magyar –, csak éppen sokkal alacsonyabb bázisról, tehát az ő javulásuk sokkal kedvezőbb jelenség.

Neil Hall / EPA / MTI London, 2023. január 18.

Ehhez képest itthon sikerpropaganda zajlik: Orbán Viktor februári évértékelőjében azt bizonygatta, hogy Magyarország rekordokat döntöget. „Mesterhármas” – mondta a tavalyi foglalkoztatási, kiviteli és beruházási adatok láttán a magyar miniszterelnök. De a négy legfontosabb gazdasági mutatóban (ezek szerepelnek a nemzeti statisztikai hivatalok címoldalain kiemelve: infláció, GDP, foglalkoztatás és munkanélküliség) egyaránt jobban áll nálunk az Egyesült Királyság. (A britek az ipari termelést nem tartják olyan fontosnak, mint a Központi Statisztikai Hiavatal, így náluk ez nem szerepel a címoldalon, de a magyar hivatal szerint ez a mutató nálunk épp mínuszban van amúgy.)

Miért „bújik el” a technikai recesszió a KSH oldalain?

A GDP-adatokat, ha éves szinten nézzük, akkor általában az előző esztendőhöz viszonyítjuk. Ha azonban technikai recesszióról van szó, akkor egymást követő két negyedévet néznek a statisztikusok és közgazdászok. Tehát például Magyarországon technikai recesszió volt tavaly a második félévben, mert júliustól szeptemberig (3. negyedév) és októbertől decemberig (4. negyedév) egyaránt csökkent a bruttó hazai termék.

 

Ám a magyar KSH a címoldalán a negyedéves adatot nem e logika szerint tünteti fel – hogy miért teszik ezt, nem tudhatjuk, de így elkerülhető legalább, hogy negatív szám szerepeljen a weboldal tetején. Egy olyan mutatót tesznek ki – ellentétben például a brit, a francia vagy a német statisztikai hivatalokkal –, amely a negyedéves adatot egy komplett esztendővel korábbi háromhónapos időszakhoz viszonyítja. Így sikerül egy plusz 0,4-es mutatóval pozitív tartományban tartani a KSH címlapján a főbb mutatókat. S csak egy nyilvánvalóan nagyon kevesek által nézett KSH-aloldal eldugott részén, az utolsó oszlop legalján szerepel a 0,4 százalékos visszaesés. Persze az sem negatív előjellel, hanem az előző hónaphoz viszonyított 99,6 százalékos értékkel. Amiből természetesen kibogozható, hogy a GDP a tavalyi utolsó negyedévben nálunk 0,4 százalékkal zsugorodott az előző három hónaphoz képest. (És az is igaz, hogy persze ez nyugodtan lehet 0,4-kal nagyobb GDP, mint az előző esztendő utolsó negyedévében mért érték.)

 

Ha a britek is a magyar KSH-hoz hasonlóan a „szép” adatokat akarták volna kiemelni, akkor ők találhattak volna még sokkal „szebb” mutatókat a 2022. október-decemberi időszakukra, a negyedik negyedévükre, ők azonban a sokkal pozitívabb értékeket tették egy aloldalra.

A „halódó” britek tehát négy-nullra vezetnének, ha ők minket tekintenének versenytársnak, de ez nem így van. Másokhoz mérik magukat. A londoni kormányt bíráló népszerű ellenzéki vezető, a Munkáspárt vezére, Sir Keir Starmer arról beszélt nemrégiben, hogy most már nemcsak Franciaország és Németország, hanem lassan Lengyelország is lehagyja a briteket. (Ez persze nincs így: Németország már a brexit előtt is fejlettebb volt az Egyesült Királyságnál, Franciaország pedig még ma sem az. A lengyelek pedig messze le vannak még maradva, igaz, a növekedésük dinamikusabb a britekénél.)

Andy Rain / EPA / MTI London pénzügyi negyede 2023. március 10-án.

Mindenesetre ez elég alapot adott Starmernek, hogy Anglia hanyatlásáról szónokoljon. Ha nem is teljesen, de trendszerűen akár még igaza is lehet. Statisztikusok arra hívják fel a figyelmet, hogy miután az EU-val folytatott kereskedelmet a brexit jelentősen hátráltatja, így a németek külforgalmában ma már Csehország és Ausztria előkelőbb helyen áll, mint az Egyesült Királyság, amely fokozatosan csúszik le a képzeletbeli berlini ranglistán, a korábbi ötödikhez képest ma már csak a tizenegyedik helyen állnak.

Egy további statisztika azt mutatja, hogy tavaly novemberben a párizsi tőzsde piaci kapitalizációja (vagyis az ott forgó részvények összértéke) meghaladta a londoni tőzsde (LSE) hasonló mutatóját, ami egyrészt példátlan, másrészt a francia tőzsde óriási lemaradást dolgozott le a brittel szemben, mindössze néhány év alatt. Ez a néhány év pedig történetesen a 2016 óta eltelt esztendőket jelenti, amikor a britek megszavazták, hogy kilépnek az EU-ból.

Tavaly ehhez egy speciális tényező is hozzájárult: Liz Trussnak, a rendkívül rövid ideig kormányzó miniszterelnöknek és pénzügyminiszterének az adótervei ugyanis teljesen szétzilálták a londoni pénzpiacokat, óriási veszteségeket – becslések szerint harmincmilliárd dolláros kárt – okozva a tőzsdének és a gazdaságnak.

Így a Londoni Értéktőzsde kapitalizációja 2,821 ezer milliárd dollárra esett november közepére, míg Párizsban (a jól menő divatcégek, a Gucci és a LMVH felfutása miatt) az együttes részvényérték meghaladta a 2,823 ezer milliárd dollárt. Azóta persze számtalan elemző próbálta kimutatni, hogy itt sok egyedi hatás játszott közre, és London számos más szempontból továbbra is a világ egyik legjelentősebb pénzügyi központja. Ez mind igaz, de azért az látszik, hogy a brexit számtalan „egyedi hatást” okozott, ami gazdasági szempontból rendkívül negatívan hat a brit gazdaságra.

Még fontosabb mutató, hogy 1960-hoz képest, amikor a világ második legnagyobb gazdasága még a brit volt, és az Egyesült Királyság GDP-je Indiáénál durván kétszer nagyobb volt a Világbank statisztikái szerint, addig 2021-ben az egykori brit gyarmat leelőzte a briteket, és immár az USA, Kína, Japán és Németország után a dél-ázsiai ország a világ ötödik legnagyobb gazdasága.

A nagy cégek, a nagy exportőrök ugyan az előnyeit élvezték a brexit egyik mellékhatásának, a font gyengülésének, de a brit kereskedelmi kamara felmérése szerint a kisebb angol vállalkozások nagyon megsínylették az EU-ból való kilépést. (Hogy céges szinten mit jelent a brexit, azt a Videoton társvezérigazgatójával folytatott beszélgetésünkben próbáljuk bemutatni – a cikk végi keretes írásunkban Lakatos Pétert szólaltattuk meg.)

Mindez mutatja, hogy a brexit óta a brit gazdaság relatíve, tehát a vetélytársaihoz képest hanyatlik, bár a „dübörgő” magyar mutatókat még „simán veri”. Ugyanakkor Orbán Viktornak amiatt kétségtelenül van oka bizakodni, hogy a magyarországi beruházások rekordokat döntenek, és ebből a szempontból hazánk jobban áll a briteknél. A brit kereskedelmi kamara előrejelzése szerint a beruházások szintje összességében 1,5 százalékkal csökkenhet 2023-ban, s a brit üzleti invesztíciók is mindössze 0,2 százalékkal bővülhetnek.

Wiktor Szymanowicz / Future Publishing / Getty Images Liz Truss volt brit miniszterelnök.

A brit gazdaság jelzőszámai tehát nem önmagukban, hanem a riválisokhoz képest adnak okot az aggodalomra. A jelzőszámok ugyanis azt mutatják, hogy mind London (a főváros), mind pedig az egész Egyesült Királyság veszít a gazdasági súlyából. A BBC emlékeztet arra, hogy a londoni tőzsde és a Rishi Sunak által vezetett brit kormány nagy kudarcot volt kénytelen elkönyvelni az elmúlt hetekben.

A brit IT-szektor „koronagyémántja”, a chipek tervezésével foglalkozó ARM cég (illetve annak japán tulajdonosa, a Softbank) bejelentette ugyanis, hogy a cambridge-i alapítású hi-tech-céget, amely a Samsung és az Apple termékeiben működő chipeket is tervez, nem a londoni, hanem a New York-i tőzsdére, a Nasdaq-ra viszik hamarosan. Ez önmagában is több tízmilliárd fontos, illetve dolláros forgalomtól fosztja meg az LSE-t, de a BBC elemzői rámutatnak, hogy a lépés a kormánynak is komoly csapás. Ugyanis amelyik ország tőzsdéjére bevezetik a cég papírjait, abban az országban fog adózni (döntően) a vállalat. Így a brit költségvetésnek is fájó lehet a japán-brit cég döntése.

A BBC tehát elsősorban nem a jelen, hanem a jövőbeni trend miatt aggódott. Nem alaptalanul. A brit kereskedelmi kamara (BCC) legfrissebb, március 9-én publikált előrejelzése szerint az Egyesült Királyság elkerüli ugyan a technikai recessziót (azaz nem lesz két negyedév mínuszban, a GDP-t tekintve, amit ugye Magyarország nem tudott elkerülni), de 2023-ban 0,3 százalékkal csökkenhet a szigetország bruttó hazai terméke.

A növekedés 2024-ben térhet vissza Angliába, Skóciába, Walesbe és Észak-Írországba, a négy tartományba, amely az Egyesült Királyságot alkotja. A kamara ugyanakkor túlzottan is optimista egyesek szerint, hiszen a 2024-es, minimális, 0,6 százalékos növekedés még így is meghaladja a Bank of England, tehát a jegybank 0,25 százalékos jövő évi mínuszt jósló becslését. A várakozás alapján a brit gazdaság termelése csak 2024 végén, az akkori utolsó negyedévben érheti el a pandémia előtti szintet.

A BCC szerint az export a korábban vártnál kevésbé esik majd vissza idén, 4,5 százalékos mínuszt várnak a szakértőik. Bár a kamara a kormányzati költés növekedését várja (csekély, 1,8 százalékos mértékben), lelassulhat az angliai és skóciai szupervasút építése, amely Európa legnagyobb infrastrukturális beruházása. A HS2 projektről van szó, amelynek déli, London és a közép-angliai nagyvárosok közötti szakasza valószínűleg most már megépül, de a távoli észak felé, Skócia felé egyre bizonytalanabbak a projekt kilátásai.

A brit munkanélküliség ugyan jelenleg jól áll, de a BCC szerint a ráta idén 4,5 százalékra nőhet, 2024-ben pedig elérheti a 4,8 százalékot is, és csak 2025-re várnak csökkenést (4,1 százalék). Ami a brit inflációt illeti, a mostani 9 százalék körüli szintről 5 százalékra mérséklődhet az idei negyedik negyedévben. A számok egyértelműen kedvezőbbek a magyar adatoknál, de a briteknél az áruhiány mind a mai napig okoz gondot időnként és helyenként. A brexit érvénybe lépése után átmenetinek tűntek a hiányjelenségek, de ezek máig fennmaradtak, és nehéz eldönteni, hogy a brexit, a koronavírus-válság vagy az Ukrajna ellen indított orosz háború okozza-e ezeket.

Tulajdonképpen ez a szerencséjük az angol konzervatívoknak, akik megpróbálják az egymásra torlódó válságokból természetesen nem a brexit hátrányait hangsúlyozni, hanem a háború és a pandémia hatásaira hivatkoznak elsősorban. A lényeg azonban az, hogy a globális és lokális beszállítói láncok súlyos zavarai mutatkoznak a „hármashatás” miatt. Egyes brit kereskedelmi láncoknál ugyanis még 2023 márciusában is korlátozták a zöldségek és gyümölcsök vásárlását a német Spiegel magazin szerint.

Minthogy a brit gazdaságban nem kevés a probléma és a fennakadás, a kormány most igyekszik a brexit hatásait mérsékelni. Megfigyelők szerint ezért egyezett meg rendkívül gyorsan Rishi Sunak az Európai Unióval Észak-Írország kérdéséről. Egy paradox helyzetről, az úgynevezett „észak-ír protokollról” van szó, amelynek mostani módosítását immár „windsori keretként” emlegetik. Mindkettőben gyakorlatilag Észak-Írország helyzetének szabályozásáról kell megegyezniük a feleknek.

London és Brüsszel most az Észak-Írország és az Egyesült Királyság másik három tartománya (Anglia, Wales és Skócia) közötti belső kereskedelem könnyítésén dolgozik. Így a felesleges adminisztrációt csökkentik azon áruk és termékek esetében, amely a három másik brit tartományból érkeznek a negyedik, az Ír-szigeten fekvő régióba, és amelyeket nem szállítanak tovább az EU részét képező független Írországba.

Hogy emiatt miért Brüsszellel kell megállapodni, azt az úgynevezett Nagypénteki Egyezmény (NpE) magyarázza. Ez ugyanis korlátozza a brit szuverenitást Észak-Írországban. Az NpE részleteit korábban egy átfogó cikkben írtuk le. Az egyezmény az Észak-Írországban egymással éles ellentétben álló protestáns London-pártiak és a katolikus, Írországgal egyesülni akarók közötti kompromisszum volt, melynek külső garantáló hatalmai is vannak, például az EU.

A Nagypénteki Egyezményt 1998-ban tető alá hozó USA jelenlegi elnöke, Joe Biden nem véletlenül dicsérte meg most is Rishi Sunakot, amiért csökkenteni próbálja az indulatokat Észak-Írországban és rendezni akarja a kapcsolatokat az EU-val. Ez a részben ír származású, katolikus Bidennek már csak az amerikai ír szavazói miatt sem lényegtelen probléma.

De az EU azért is fontos, mert tulajdonképpen Írország kereskedelmi érdekeit is képviseli a brexit-tárgyalásokon. Így Rishi Sunaknak és Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének a tárgyalásai most a két szigetország, azaz az Egyesült Királyság és Írország, továbbá a London és Brüsszel közötti rendezést is szolgálják.

Dan Kitwood / Getty Images Rishi Sunak angol miniszterelnök és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke sajtótájékoztatót tart a Windsor Guildhallban 2023. február 27-én az angliai Windsorban.

Persze a windsori keretet még jóvá kell hagynia az egymást gyűlölő észak-ír politikai pártok közül a Londont támogató DUP-nek, amely a brit konzervatívok szövetségese Észak-Írországban. Ez a párt bojkottálja és blokkolja a helyi politikát, az észak-ír törvényhozást is, tehát rendkívül nehéz feladat előtt áll Sunak, hogy meggyőzze a konzervatívokkal szövetséges DUP-t a kompromisszumról.

Az egyezményt természetesen ellenzi az egyik legfőbb brexit-bajkeverő, Boris Johnson, bukott miniszterelnök, aki a konzervatív táborban körülbelül olyan bomlasztó szerepet játszik jelenleg, mint Donald Trump az amerikai republikánusoknál. Johnsonnak nyilván nem érdeke, hogy a kormányfői poszton Rishi Sunak sikeres legyen. S főleg az nem, hogy az általa hirdetett „hard brexitet” utódja, a szintén konzervatív Sunak „fellazítsa”.

Johnson természetesen azzal érvel, hogy ő nem hagyna uniós befolyást a britekhez tartozó Észak-Írországban, de persze ilyenkor csúsztat, hiszen nem a brexit, hanem a Nagypénteki Egyezmény miatt szólhat bele mindenkor Brüsszel az ottani ügyekbe. A brexit csak látványossá tette ezt a helyzetet, ami egy „róka fogta csuka”-szituáció egyébként. Az Egyesült Királyság ugyanis jelenlegi formájában nem tudja végrehajtani a NpE miatt a „hard brexitet”, azaz a teljes elszakadást az EU-tól, csak ha lemondana Észak-Írországról – ezt pedig London politikai okokból nem teheti meg.

A „windsori keretet” még a londoni parlamentnek is meg kell szavaznia, amihez elképzelhető, hogy a konzervatív Sunak miniszterelnöknek nem lenne elég támogatója a saját pártjában – Johnson aknamunkája ugyanis nem teljesen eredménytelen. Így nem kizárt, hogy Sunak az ellenzéki Munkáspártra fog támaszkodni a parlamenti szavazáskor.

Mindezt egyesek úgy értelmezik, hogy az Egyesült Királyság megkezdte a „visszaszivárgást” az EU-ba. Ám éppen hogy a Királyság újraegyesítését szolgálják a most kialkudott szabályok. Az Európai Bizottság február 27-ei közleménye nem véletlenül hangsúlyozta, hogy Észak-Írországnak továbbra is különleges a státusza: hozzáférése maradt a brexit után is az európai egységes piachoz. (Emiatt kellett viszont a belső brit áruforgalmat korlátoznia korábban.) A határokat nem akarták ugyanis lezárni sem a britek, sem az EU illetékesei korábban sem Írország és Észak-Írország között, nehogy újra belháború törjön ki az észak-ír tartományban.

A brexit-hatás három formája: a Videoton esete a britek EU-ból való kilépésével

A brit gazdaság világgazdasági súlyához képest a Videotonnak mindig is elenyésző volt a kapcsolata az angol vállalatokkal, úgy vevőként, mint beszállítóként – mondta a 24.hu-nak Lakatos Péter, a cég társvezérigazgatója. A brit ipar ugyanis már jellemzően nem nagy volumenben gyárt, speciális tudáson alapuló termékekkel réspiacok kiszolgálására szakosodnak az ottani cégek. Erős innovációs, egyetemi háttérrel, kis szériában gyártanak vagy gyártatnak, illetve például specializált hadiipari és légijármű-technikai cégek működnek ott, ahol a magyar elektronikai és egyéb ipari beszállítók általában kisebb szerepet játszanak „történelmileg” is.

 

Az angol cégek történelmileg svéd szerződéses gyártókkal működnek együtt (amikor nem az angliai kisebbekkel kooperálnak). A Videoton ritkán kerül kapcsolatba a brit szállítókkal, amikor alkatrészeket, alapanyagokat vásárol. Az angol ipar nem gyárt versenyképesen elektronikus alkatrészeket, műanyag granulátumokat, fémlemezeket vagy fémtömböket. Ha pedig disztribútorokról (viszonteladókról) van szó, ezen a területen sem erősek az angol cégek, Közép- és Kelet-Európát amúgy is tipikusan a német székhelyű vagy akár a helyi lerakatok szolgálják ki – magyarázza Lakatos.

 

Így a Videoton brexit-kitettsége minimális – fogalmazott a vezérigazgató. Ennek ellenére a Videoton kapcsolatai jól illusztrálják a brexit hatásait – derült ki Lakatos szavaiból. Egyik angol megrendelőjük, egy háztartási eszközöket gyártó vállalat ugyanis mostanában fejezi be velük az együttműködést, és a jövőben – ismét – a Távol-Keletről szerzi be azokat a készülékeket, amelyeket eddig a magyar vállalattól rendelt meg. Ez azonban nem rendítette meg a Videotont, más vevők többszörösen pótolják majd ezt az eleve nem túl jelentős megrendelést – magyarázta a cégvezető.

 

Egy másik angliai vevőjükkel a logisztika miatt megnehezedett a kapcsolat ugyan, de ott tulajdonosváltás történt, amerikai kézből olaszoké lett a brit vállalat, így ott döcögve, de megmaradt a kapcsolat – tudtuk meg Lakatostól. Egy harmadik – még csak tárgyalás alatti – esetben egy angol szereplője is van az együttműködésnek, ez a cég azonban a termék kitalálója és tervezője, és az igazi megrendelő egy német vállalat, így a britek tulajdonképen az áruforgalomba nem kapcsolódnak be, így a vámolás-logisztika nem okoz fennakadást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik