A szakértőknek természetesen nem a jövőbelátó képességét akartuk tesztelni, hanem arról faggattuk őket, hogy a korábbi történelmi tapasztalatok és a jelenlegi események alapján milyen forgatókönyvek léteznek a mostani fegyveres konfliktus lezárására.
Hat szcenáriót vázolt fel kérdésünkre Katona Csaba, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének munkatársa, akinek kutatási témái részben a keleti, illetve a kelet-közép-európai régióhoz kapcsolódnak, és aki elöljáróban azt hangsúlyozta, hogy „a történész tévedhet a jövővel kapcsolatban, csak a múltat illetően nem illik hibáznia”.
Ehhez a hat forgatókönyvhöz egy verziót hozzátett a jelenlegi, „aktuálisan realista” megközelítés alapján Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő, egyet pedig a 24.hu idézett fel az ukránok „Nostradamusától”, Olekszij Aresztovicstól, aki jelenleg Volodimir Zelenszkij elnök stábjának egyik katonai szóvivője, és aki már 2019-ben megjósolta a mostani háborút.
Először ismertetjük, melyik hat verziót tartja lehetségesnek Katona Csaba, aki persze többször is elismételte, hogy az esélyek latolgatásakor valami olyasmire vállalkozott, mintha a ruletten mindent a piros 36-osra tett volna fel. Egyúttal arra is utalt, hogy a háború jelenlegi fázisában képtelenség pontosan megmondani, hogyan záródhat a konfliktus, vagyis szinte mindegyik lehetséges forgatókönyv pillanatnyilag nagyon távolinak és megvalósíthatatlannak tűnik.
Totális orosz győzelem, esetleg „északír” folytatással
Az első elméleti lehetőség ezek közül az, hogy Oroszország lesz az egyértelmű győztese a háborúnak. Katona hangsúlyozta, ha ez a lehetőség valósulna meg, akkor Oroszország egyszerűen letarolná Ukrajnát, és érvényesítené az erőfölényét.
Ez a verzió amúgy jórészt már a háború első napjaiban elbukott, hiszen Moszkva nem elhúzódó háborúra készült, vagyis nem olyanra, ami most zajlik Ukrajnában. Eredetileg tehát ez az első verzió egy kijevi bábkormány felállításával számolhatott, és Ukrajnát egyfajta orosz protektorátussá degradálták volna. Elvileg ez a verzió most sem kizárt, vagyis a felőrlő háború is végződhet ilyen eredménnyel, de Katona ezt egyre kevésbé tartja valószínűnek.
Ha Oroszország Ukrajna egészét meghódítaná, akkor az úgynevezett balti forgatókönyv is bekövetkezhetne, amikor 1940-ben kvázi-népszavazással felérő, manipulált választásokat szerveztek, ahol a szovjet megszállás alá helyezést szentesítő törvényhozásokat 99 százaléknál is nagyobb arányban szavazták meg a balti államok polgárai. Természetesen a balti népek nem akartak ilyesmit sosem, de a Kreml tud úgy rendezni népszavazást vagy választást, hogy kijöjjön az oroszok által kívánatosnak tartott eredmény. Erre egyébként egy kisebb terület, a Krím-félsziget esetében Moszkva nemrégiben, 2014-ben is szolgáltatott példát egy népszavazással.
Ha ez a szcenárió valósul meg, az rettenetes feszültséget keltene Európában
– vélekedett Katona Csaba. Ukrajnában a teljes alávetettséget nagyon nehezen fogadnák el, folyamatos és állandó feszültség lenne a kiterjesztett orosz határokon belül, fegyveres merényletek történnének „északír módra”, vagy szakadár területek jönnének létre. A totális orosz győzelem tehát már önmagában is számos további szcenáriót, alverziót indukálna, amelyek közül a legvalószínűbb egy ukrán földalatti ellenállással párosuló változat lenne. Hogy ez mennyire nem irreális verzió, azt jelzi, hogy nemrég követtek el egy autóbombás merényletet az oroszok által megszállt Bergyanszk vezetője ellen.
Márpedig bármennyire is reménykednek az orosz propagandát szajkózó magyarok, Katona szerint egy győztes nagyhatalom nem az „érdemei” szerint ítéli meg a kisebb államokat, hanem a saját érdekei szerint. Mivel Magyarország az EU keleti határát jelentené Oroszországgal szemben, így közvetlen szomszédként egészen más lenne a kockázata annak, ha például Oroszország ismét valamilyen háborúba keveredne.
A világ egészére nézve egy megerősödő Oroszország rendkívüli terhet jelentene, még kevésbé lehetne tárgyalni Moszkvával, amely még inkább diktáló pozíciót venne fel. A Nyugat várhatóan még inkább megpróbálná körbebástyázni, elszigetelni Oroszországot. Ebben a helyzetben Magyarország is válaszút elé kerülhetne, hiszen minden korábbinál veszélyesebb szituáció alakulna ki globálisan.
Teljes ukrán győzelem
Rendkívül valószínűtlen – Katona szerint „gyakorlatilag kizárt” –, de teoretikusan mégis létező lehetőség a teljes ukrán győzelem. Ez Oroszország rendkívüli meggyengülésével járna, amit semmilyen orosz vezető sem engedhetne meg magának, nemhogy a terjeszkedésről döntő Vlagyimir Putyin.
A totális vereség nincs benne az orosz hagyományban. Senkivel szemben, de különösen nem Ukrajnával szemben
– jegyezte meg Katona Csaba.
Elvben egy ilyen ukrán győzelem rövid távon előnyös helyzetet teremthet az EU számára, hiszen Ukrajna aligha terjeszkedne a háború lezárása után, Oroszországnál könnyebben kezelhető partner maradna. Persze Kijevet ekkor rá kellene venni arra, hogy az európai normákhoz közelítse a jogrendjét, például a kisebbségi kérdésben, és így a kárpátaljai magyarság helyzetén is javítania illene – tette hozzá Katona Csaba.
Ugyanakkor, ami rövid távon előnyös, az hosszabb távon veszélyes is lehet.
Ugyanis így Ázsiában is fenyegetne a biztonsági struktúrák szétesése, nem beszélve arról, hogy a törökhöz vagy perzsához közeli nyelvet beszélő közép-ázsiai, volt szovjet tagköztársaságok pozíciója is drasztikusan megváltozna – itt is a felerősödő kínai, indiai, iráni, török és más hatások rendeznék át a térség erőviszonyait.
Ukrajna győzelme nehéz helyzetbe hozná Magyarországot is, hiszen Kijev aligha fogja elfelejteni, hogy az Orbán-kormány milyen magatartást tanúsított a konfliktus idején feléjük, illetve Oroszország felé. Ráadásul mindez úgy következne be, hogy az európai és észak-atlanti színtéren éppen ellenkezőleg alakul majd a hangulat. Arra pedig mindenki emlékezni fog, milyen felemás lépéseket tett mostanáig a magyar kormány.
Az ukránok számára hátrányos kompromisszum
Bár a megegyezéstől jelenleg nagyon távol vannak a hadviselő felek, a fegyveres konfliktusok gyakran kompromisszummal érnek véget. Ezek most is a legvalószínűbb verziók közé tartoznak. A kompromisszum jelen esetben megint kétféle lehet Katona szerint. A harmadik verzió ukrán engedményekkel járna – de az első verzióhoz képest nem totális ukrán vereséget jelentene.
Így Ukrajna egyes részein például elképzelhető lenne, hogy nemzetközi ellenőrzés mellett népszavazásokat tartsanak, és akkor olyan területekről lenne valószínűleg kénytelen lemondani Kijev, amelyek eredetileg Ukrajna részét képezték. Itt a nemzetközi közösségnek az lenne a feladata, hogy minél inkább tisztességesek legyenek a népszavazások, és minél több állam ismerje el a népszavazások eredményét. A Nyugat itt ellenőrző és a kialakult helyzetet garantáló hatalmi tényezőként játszhatna fontos szerepet.
Mindennek a nemzetközi hatása szintén lavinaszerű lenne, mert precedenst teremthetne. Például, hogy a jelenleg is két államban élő – spanyolországi és franciaországi – baszkok és más európai kisebbségekkel miért ne tarthatnának hasonló népszavazást? Ezt pedig az érintett államok finoman szólva sem néznék jó szemmel – magyarázta Katona Csaba. Emlékezhetünk például a katalánok hasonló kezdeményezéseire Spanyolországban, vagy a koszovói szerbek körüli feszültségre, amely az elmúlt hetekben is rémhírek sorozatához vezetett.
Ráadásul a 24.hu-n korábban már megírtuk, hogy a koszovói rémhírek egy részét az oroszbarát és csecsen közösségi média szereplői igyekeztek felerősíteni, ami mutatja, kinek lehet az érdeke az ilyen feszültségek fokozása. Az sem véletlen, hogy egyes orosz források már Kárpátalját is megpróbálták belekeverni a koszovói szerbek és albánok konfliktusába. A Pravda.ru arról írt, hogy az oroszoknak el kéne foglalniuk ezt a régiót, hogy innen segíthessék Magyarországon keresztül a szerbeket.
Az utolsó pillanatokban ilyenkor óriási területi nyereségekre tehet szert az, aki később hagyja abba az előrenyomulást – ez történt az első világháború végén például az olasz fronton, amikor az Osztrák–Magyar Monarchia előbb „állt le”, mint az antant csapatai. Így nemcsak területeket nyert Olaszország, hanem 300 ezer ember – jelentős részben magyar katona – esett olasz fogságba az utolsó aktív órákban.
Magyarországnak, de legalábbis a magyar kormánynak mindenesetre most, 2022-ben jól jönne egy ilyen megoldás, az Orbán-kabinet ugyanis várhatóan hangosan üdvözölné a békét, és joggal bízhatna abban, hogy az oroszokkal tovább folytathatja az együttműködést számos területen. Ugyanakkor Budapestnek más területeken újra kellene gondolnia a külpolitikáját, és meg kellene újítania a diplomáciai kapcsolatait, ha ez a verzió következne be.
Putyin bukása után Oroszország visszakozna
A negyedik verzió is kompromisszumos lenne, de ez az oroszok számára hátrányos helyzettel párosulva. Itt arról van szó, hogyha például Oroszországban vezetőcsere történne, és visszaállna a háború előtti állapot, a Kreml feladhatná az ukrán hódításait. Ennek nyilvánvaló feltétele, hogy Vlagyimir Putyin ne legyen tovább orosz elnök. Ennek a forgatókönyvnek szintén számos alverziója lehetséges, ezeket az olvasók fantáziájára bízzuk.
Bármi történne is Putyinnal, valószínűleg az utódja sem lenne hajlandó az orosz – nem totális – vereség elismerésére, egyúttal elismerni Ukrajna területi integritását a háború előtti, sőt a 2014 előtti helyzetnek megfelelően. Minderre már csak azért is kevés az esély, mert az eddig mérsékeltebbnek tartott, és időnként Putyint bizonyos időpontokban az elnöki és a miniszterelnöki posztokon is „helyettesítő” Dmitrij Medvegyev is egyre keményebb hangot üt meg, a provokációi közé tartozott például egy olyan térkép megosztása is, amelyen Kárpátalja Magyarországhoz tartozna. Az ilyen komolytalan akciók aligha tesznek alkalmassá arra egy politikust, hogy egy atomhatalmat ténylegesen irányítson, hiszen amíg Medvegyev volt az elnök, addig is Putyin igazgatta Oroszországot, de akkor éppen – az aktuális alkotmányjogi előírások miatt, amelyeket azóta már Putyin szája íze szerint módosítottak – miniszterelnökként.
Magyarországnak ebben az esetben is újra kellene értékelnie a nemzetközi kapcsolatait, az addigi orosz szimpátia Ukrajna megerősödésével nehezen tartható álláspont lenne. Ukrajnát viszont a nemzetközi közösségnek és az Európai Uniónak ebben az esetben is arra kellene köteleznie, hogy például a kisebbségek helyzetén javítson az országon belül.
Ha netán tényleg ez a negyedik verzió következne be, és visszaállna a 2014 előtti orosz–ukrán határ, akkor a világ elmondhatná Katona szerint: „örülünk, de ezt a háborút el se kellett volna kezdeni”. Éppen ezért a Nyugatnak mindent meg kellene tennie, hogy garanciákat teremtsen arra, hogy többé ne fordulhasson elő, hogy ilyen fegyveres konfliktusok törjenek ki. Egységes euro-atlanti rendezésre lenne szükség, amelynek a hangsúlya a háborúk megelőzése lenne.
Nyugati beavatkozás, világháború – atomháború nélkül
Előfordulhat Katona Csaba szerint, hogy az oroszok háborúja Ukrajna ellen annyira elhúzódik, hogy egy nyugati, talán egy európai állam is beavatkozik a konfliktusba fegyverrel. Mindez azonban a harmadik világháborúhoz vezetne, aminek beláthatatlanok, illetve kiszámíthatatlanok a következményei.
Egy biztos, ezek után semmi sem maradna úgy, ahogyan eddig volt
– mondta a történész. Itt a háború áldozatainak száma is eszkalálódna, márpedig nincs az az anyagi veszteség, ami fájdalmasabb az élet elvesztésénél – tette hozzá.
Ennek a katasztrofális, ötödik verziónak Magyarországra nézve a legrosszabb következményei lehetnének. „E pillanatban el kellene döntenünk, hogy bele akarunk-e a NATO és az EU oldalán keveredni a konfliktusba, vagy továbbra is békeangyalként próbálnánk repkedni a háborút befejező felek feje fölött” – mondta Katona Csaba. Egy Oroszország elleni konfliktusba, egy háborúba belépni önmagában is súlyos következményekkel járna. Ám, ha kimaradunk, akkor a NATO-szövetségeseink tekintenének ránk úgy, mint akik nem teljesítik kötelezettségeiket, ami természetesen nem maradna következmények nélkül.
Egy bizonyos megint csak: ebben az esetben is újra kellene gondolni Magyarország szerepét, például az orosz gazdasági kapcsolatokat, de persze a lengyelek érzékenységét sem lehetne teljesen figyelmen kívül hagyni, akik alapvetően oroszellenes állásponton vannak.
Világháború – atomháborúval
A hatodik verzió az lenne Katona szerint, hogy a nyugati beavatkozás nyomán a legszörnyűbb forgatókönyv valósul meg: valaki megnyomja az atomgombot. Ez végképp beláthatatlan következményekkel járna az egész emberiség számára. Itt sem Magyarországnak, sem az EU-nak, sem az USA-nak nem lenne mérlegelési lehetősége, Magyarországon a puszta túlélés lenne a cél.
Ennek kapcsán egy ismert vándoranekdotát idézett fel Katona Csaba. A többeknek is tulajdonított mondás így hangzik: „Azt nem tudom, hogy a harmadik világháborút milyen fegyverekkel fogják megvívni, de a negyediket biztos, hogy botokkal és kövekkel.”
Katona hangsúlyozta, egyik verzió esetén sem szabadna Magyarországnak azzal hazardíroznia, hogy a kárpátaljai magyarság sorsát kockára teszi. Nem lehet tehát felelőtlenül arról beszélni, hogy valamiféle határrevízió egy pusztító háború árnyékában az ország javát szolgálná. A kárpátaljai magyarság sorsának megnyugtató, az ott élő magyarok és más kisebbség elégedettségét is kiváltó rendezése Ukrajna feladata lesz a háború lezárása után, ezért Magyarországnak és az EU-nak kötelessége lesz együtt fellépnie.
Tarjányi szerint sem fegyverszünet, sem béke nem lesz
Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő semmiféle hosszú távú, jövőbeli spekulációba nem kívánt belebocsátkozni, szerinte ugyanis még várhatóan hosszú hónapokig nem lesz sem békeszerződés, sem fegyverszünet, sem tűzszünet Ukrajnában. Ezt a háború jelenlegi állása alapján gondolja, amikor a hírek éppen ukrán ellentámadásról szólnak.
Ez sikerülhet jól is, rosszul is, de bizonyosan nem fogja lezárni a fegyveres konfliktust. Ugyanakkor Tarjányi szerint hihetetlenül nehéz helyzetben van a NATO, az EU, illetve az USA. Ugyanis patikamérlegen kell mérniük, hogy adott esetben az ukránok ne nyerjék túl magukat. Paradox módon ugyanis túlnyerés esetén Oroszország „begorombulhat”, és hihetetlenül erős eszközökkel csaphat vissza. Ezért óvatosan kell segíteniük Kijevet.
Oroszország ugyanis nukleáris hatalom – ezt sem szabad elfelejteni –, és Oroszország közvetlen fenyegetettsége esetén az orosz katonai doktrína, amely nem olyan régen „frissült”, a nukleáris fegyverek bevetését sem zárja ki.
Ez nemcsak Ukrajna számára lehet végzetes, hanem az egész világnak: felerősödhet a nemzetközi terrorizmus, Kína és India önállósága tovább erősödhet. Éppen ezért finoman billeg a patikamérleg: túl sokat és túl keveset sem adhat a Nyugat Ukrajnának.
Tarjányi szerint jelenleg az a realitás, hogy a háború folytatódni fog – az EU és a NATO is így gondolkodik. Itt viszont felerősödnek a gazdasági szempontok, a közelgő tél, ami Moszkva javára szól, hiszen a gáz- és kőolajszállításokkal sakkban tarthatja Európa jelentős részét. Az árak már így is az egekben vannak, és ha a szállítás teljesen megszűnik, akkor kormányok bukhatnak, politikai káosz törhet ki Európában, ami visszahathat az Ukrajna elleni orosz háborúra, hiszen azt a támogatást gyengíti nyugati oldalon, amit Kijev kap jelenleg. Ha pedig kevesebb segítséget nyújt a NATO és az EU az ukránoknak, az az oroszok számára már fél sikert jelenthet a folytatódó és egyre inkább felőrlő jelleget öltő háborúban, amikor az anyagi és emberi erőforrások kimerítésére játszanak a felek.
Az „ukrán Nostradamus”: háború, béke, háború, béke…
A bevezetőben már említettük, hogy az „ukránok Nostradamusa”, a Rejtő Jenő regényhőseit megszégyenítő karriert befutó Olekszij Aresztovics már 2019-ben megjósolta a mostani háborút. Aresztovics jelenleg Kijev kvázi katonai szóvivője is éppen, de az amúgy bloggerként, színészként, hírszerző-felderítőtisztként, reklámszereplőként, pártalelnökként, tanácsadó-trénerként és teológusként is ismert férfi híres jóslatában nem egyszerű háborút vetített előre.
Ez lenne az általunk nyolcadik verziónak nevezett forgatókönyv, amely szerint az első „nagyobb” orosz–ukrán háború kitörése után még két ilyen fegyveres konfliktus valószínű 2030-ig. Aresztovics tehát további nyolc évig húzódó háborúkkal és köztük békés periódusokkal számolt, vagyis 2014-tól számítva – visszamenőleg is – egy „új 15 éves háborúra” számíthatunk.
Ehhez hasonlót a Habsburgok és a magyarok közösen vívtak az oszmán törökök ellen a 16–17. század fordulóján. Ennek eredménye azonban katasztrofális volt: egyes történészeink szerint ez vezetett a fronttá vált közép-magyarországi települések tömeges pusztulásához, a lakosság ebben az időszakban helyenként négyzetkilométerenként egy fő alá csökkent, s Magyarország etnikai arculata ekkor változott meg végzetesen és végletesen.
