Az Amerikai Egyesült Államok elnöke, Joe Biden nemrég azt mondta az orosz elnökről:
Azt gondolom, hogy ő egy háborús bűnös.
Az USA más illetékesei is azt hangoztatják: bizonyítékok vannak arra, hogy Vlagyimir Putyin Oroszországa háborús bűnöket követ el Ukrajnában.
Ám akármennyire is befolyásos politikus mondja ezt Putyinról, a kérdés ezzel nincs eldöntve, hiszen jogilag kizárólag bizonyítékok alapján, évekig tartó bírósági eljárással ítélhető el valaki háborús bűnökért. Sőt, még az ítélet megszületése után sem biztos, hogy azt végre lehet hajtani – mondja egybehangzóan két, lapunk által megkérdezett nemzetközi jogász, Hoffmann Tamás és Lattmann Tamás. Hiszen a felelősöket el kell fogni, majd át kell adni őket a bíróságnak, ám ezt nem minden állam hajlandó megtenni.
Hogy valaki háborús bűnt követ-e el, azt az államok saját bíróságai mellett a nemzetközi szinten elsősorban a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (International Criminal Court, ICC) hivatott kimondani. Az ICC azonban kizárólag az egyéni felelősséget vizsgálja, nem egyes államok cselekményeit. Tehát a testület Oroszországot nem minősítheti háborús bűnösnek, hanem csak egyes személyeket, így akár orosz állampolgárokat is elítélhet az Ukrajna elleni invázió során elkövetett tetteik miatt.
Az ICC 2002-ben jött létre, és nem tévesztendő össze a másik, sokkal nagyobb múltra visszatekintő hágai intézménnyel, a Nemzetközi Bírósággal (International Court of Justice, ICJ). Ez utóbbi az ENSZ elsődleges bírói szervezete, és általában az egyes államok vitájában hoz döntéseket 1945 óta.
Bár cikkünkben döntően az ICC-vel foglalkozunk, tudni kell, hogy Kijev az ICJ-nél is kezdeményezett eljárást Moszkva ellen. Így márciusban a Nemzetközi Bíróság – anélkül, hogy még érdemben vizsgálta volna a történteket – hozott egy végzést ideiglenes intézkedésekről, melyeket a felperes Ukrajna kért. Erről Lattmann Tamás ír a honlapján. Az ICJ közlése szerint kimondta:
Oroszország köteles azonnal felfüggeszteni katonai műveleteit, valamint mind a két fél köteles tartózkodni a helyzet további eszkalálásától.
Mint időközben kiderült, a bíróság végzését Putyin egyáltalán nem vette figyelembe, hiszen azóta is folytatja a háborút Ukrajna ellen. Ám fontos tudni: az orosz elnök bíróság elé állítását, elítélését az általunk megkérdezett szakértők nem tartják valószínűnek a közeljövőben. Kizárni ugyan semmit sem lehet, ám ilyen döntésre csak egy oroszországi hatalomváltás esetén lehetne számítani méghozzá egy esetleges elmarasztó ICC-ítélet nyomán. Csakhogy ilyen verdiktre is rendkívül kicsi az esély.
Ameddig ugyanis Putyin hatalmon van, a Nemzetközi Büntetőbíróság nem járhat ellene, mivel a hivatalban lévő államfők immunitást élveznek. Az államát személyében ő testesíti meg, ezért védi őt a nemzetközi jog. Államot pedig nem lehet perbe fogni ilyen ügyben – utal vissza a fent említett helyzetre Hoffmann Tamás. Más bíróság eljárhatna vele szemben, például egy ukrajnai, ám Kijev azt szeretné, ha nemzetközi fórum vonná felelősségre az orosz vezetést.
Lattmann Tamás egyelőre csak a sajtó hangulatkeltésének tulajdonítja, hogy sokan azon lamentálnak: Putyin elnököt a Nemzetközi Büntetőbíróság elé lehetne vagy kellene állítani. Államfők esetében ugyanis nemcsak az okozza a gondot, hogy nem lehet egyszerűen a bíróság elé citálni őket, hanem az is, hogy egyéni büntetőjogi felelősségüket a konkrét bűncselekményekért nem könnyű bizonyítani.
Más kérdés, hogy mi történik azzal, aki elveszti a hatalmát, ami azonban már nem tőle, hanem a következő hatalmi garnitúrától függ. Az sem biztos, hogy a korábbi vezető élve eljut egy nemzetközi ítélőszék elé. Nicolae Ceausescu román diktátort például egy úgynevezett Kivételes Katonai Bíróság gyakorlatilag statáriális módon ítélte halálra népirtás vádjával, és az ítéletet azonnal végre is hajtották.
Volt példa azért arra is, hogy egy új államvezetés kiadta a háborús bűnökkel vádolt korábbi vezetőt a nemzetközi bíróságnak. Ez történt Kis-Jugoszlávia, illetve Szerbia esetében, amikor Szlobodan Milosevics exelnököt a bukása után adták ki a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnökről ítélkező Nemzetközi Törvényszéknek (International Criminal Tribunal for the former Yugoslavia, ICTY).
Az ICTY-hoz hasonló bíróságokat általában az ENSZ Biztonsági Tanácsa alapítja, míg a mostani cikkünkben főszerepet kapó Nemzetközi Büntetőbíróságot az ENSZ-től függetlenül hozták létre az államok – szemben az államközi viták rendezéséért felelős Nemzetközi Bírósággal, amely az ENSZ alapokmányát alapul véve működik. Ez a szervezet olyan ügyekben illetékes, amelyek ENSZ-tagállamokat érintenek, illetve ha a háborús felek valamilyen formában elismerik annak joghatóságát. Ezt a jelen helyzetben az biztosítja, hogy mind Oroszország, mind Ukrajna aláírta az ENSZ 1948-ban elfogadott, népirtás elleni egyezményét, amelynek IX. cikke kimondja: annak sérelme esetén eljárhat a bíróság.
Az ICC főügyésze nemrég bejelentette, hogy vizsgálatot indított az Ukrajna elleni orosz támadás miatt – mondja Lattmann. Ám valójában az ICC már 2014 óta, azaz a Krím Oroszországhoz csatolása és a donyecki és luhanszki szakadár területek létrejötte óta folytat előzetes vizsgálatokat – teszi ehhez hozzá Hoffmann Tamás.
De mi számít háborús bűnnek? – tettük fel a kérdést a szakértőknek.
Ha nagyon leegyszerűsítjük a dolgot, a nemzetközi hadijogban csak és kizárólag katonai célpontot lehet közvetlenül támadni, illetve ami az ellenfél számára harci célt szolgál – mondja Hoffmann rögtön hozzátéve: egy iskolát – amely önmagában nem katonai célpont – lehet hadi célokra használni, és abban a pillanatban máris katonai célponttá válhat az épület.
Tételezzük fel, hogy egy tetszőleges hadseregben szolgáló ezredes adott parancsot egy civil létesítmény megtámadására, jóllehet tudta, hogy ott kizárólag polgári személyek tartózkodtak, és nem volt semmilyen katonai célpont a környéken. Ha ezt sikerül bebizonyítani, a konkrét személyt, az ezredest háborús bűn miatt lehetne felelősségre vonni, ha beigazolódik, hogy mögöttes szándéka volt a civil lakosságnak ártani, vagy komoly gondatlanság terheli abban, hogy nem győződött meg arról, hogy ott nincsenek civilek – érvel Lattmann.
Ha azonban lett volna katonai létesítmény a környéken, vagy igazolhatóan katonák tartózkodtak az iskolában, akkor a támadók parancsnoka hivatkozhatna arra, hogy az ő szándéka a civil épületben lévő ellenséges katonák megcélzása volt. A nemzetközi hadijog ilyenkor elismeri a „járulékos veszteségeket” – magyarázza Hoffmann. A járulékos veszteség a civil áldozatokat jelenti, akik ártatlanul halnak meg, sebesülnek meg, de megölésüket, megsebesítésüket a hadijog mégsem tartja háborús bűncselekménynek, ha ez nem aránytalanul nagyobb az elérni kívánt katonai előnynél, folytatja Hoffmann.
Mindkét jogász szerint rendkívül nehéz bizonyítani utólag, hogy valaki parancsot adott egy háborús bűn elkövetésére. A szándékot utólag lehet bizonyítani, időnként pszichológiai vizsgálatokat is bevetve. A balkáni háborúk idején az ICTY-nek például sikerült igazolnia, hogy egy boszniai szerb tábornok, Radoslav Krstic korábban megsebesült egy bosnyák aknától (egyik lábát térd alatt amputálni kellett), így feltehetően erős volt benne a gyűlölet a bosnyákok ellen, s a civil bosnyák lakosságot sem kímélte Srebrenicánál.
A népirtás mint háborús bűncselekmény esetén tehát azt kell bizonyítani, hogy specifikusan egy adott népcsoport megsemmisítésére tört-e az adott személy – magyarázták az általunk megkérdezett jogászok. Krstic esetében egyébként az eredeti srebrenicai népirtás miatti ítéletet végül népirtásban való segédkezésre módosították, így 46 év helyett 35 éves börtönbüntetést kapott. Amíg a tábornok egy nagy-britanniai börtönben töltötte a büntetését, három muszlim fegyenctársa súlyosan megsebesítette – ők ezért a tettükért életfogytiglant kaptak.
Más esetekben fogságba esett katonáknál talált térképek, pontosabban a térképeken bejelölt célpontok segíthetnek a vádhatóságnak, hogy bizonyítsa: civil célpontokat akartak eleve megtámadni a háborús bűnökkel gyanúsított személyek – magyarázták a 24.hu-nak a szakértők.
Az Ukrajna elleni orosz támadás kapcsán a nemzetközi sajtóban felmerült az is, hogy az oroszok „eleve háborús bűnt” követtek volna el, hiszen a polgári lakosság elüldözése egy adott területről szintén ilyennek számít. Ám ebben az esetben megint csak a szándékot kell igazolni, ami 3,5 millió külföldre menekült ukrán, illetve a belső menekültek 6,5 milliós száma ellenére sem könnyű. Ráadásul az orosz támadástól félve a lakosság magától is menekül, ezért szintén nehéz bizonyítani a háborús bűnt. Tegyük hozzá: egy adott személy esetében kellene beigazolni a civileknek ártó mögöttes szándékot.
Hoffmann szerint, ha szándékosan üldözik el a lakosságot, az emberiesség elleni bűncselekménynek is minősülhet. Ám ha az emberek önszántukból menekülnek a pusztítás elől, akkor nehéz bizonyítani az elüldözés szándékát, pontosabban az ok-okozati összefüggést a történtek között. Hoffmann úgy véli, a mostani ukrajnai háborúban néhány terület van, ahol ezt esetleg bizonyítani lehetne, így például felvethetők lennének a Mariupolban történtek. Ezt a várost ugyanis több mint egy hónapja szisztematikusan ostromolják az oroszok.
Az ENSZ alapokmányának 2. cikkelye az államok közti erőszak és azzal a való fenyegetés tilalmát tartalmazza. A második világháború után az ENSZ-t megalkotó győztes hatalmak ezt tartották a legfontosabb új szabálynak, azaz az 1945 utáni új nemzetközi jogrend egyfajta békerend, amely az államok közötti közvetlen erőszak kizárására épül – fejtette ki Hoffmann. Ezért a nemzetközi jogrend megsértésének minősül területszerzési céllal megtámadni egy másik országot. Ez történt, amikor Irak lerohanta Kuvaitot, s (részben) ugyanilyen céllal most Oroszország rúgja fel a nemzetközi közösség által elfogadott általános szabályokat.
Itt nem háborús bűnről van szó, hanem az agresszióról, ami fontos különbségtétel: itt államok közti erőszakról és fegyveres konfliktusról van szó – magyarázta Hoffmannn és Lattmann egyaránt. Ugyanis a közvéleményben összekeveredik a két, jogilag különböző fogalom, azaz a háborús bűn és az agresszió. Ez utóbbinál az a kérdés, hogy megtámadhat-e egy állam katonailag egy másikat. Hoffmann Tamás szerint itt vetődik fel egyértelműen Oroszország felelőssége. Ugyanis az ENSZ alapokmánya a viták katonai úton való, erőszakos megoldását kizárja, ezért alapvetően a második világháború utáni világrend felrúgásáról van szó a mostani putyini offenzíva esetében.
Lattmann szerint ez azonban nem háborús bűn, hanem az agresszió bűncselekménye. Ennek megállapítása szintén a Nemzetközi Büntetőbíróság hatáskörébe tartozna annak alapító okirata, az úgynevezett Római statútum 2010-es módosítása szerint, amikor ezt a bűncselekményt is beillesztették, ám az még a statútumban résztvevő felektől is külön megerősítést kíván, a most háborúzó felek pedig még a statútumot sem erősítették meg soha. Márpedig a nemzetközi jog alapvetően az államok szuverenitásán alapszik, így ha valamelyik ország nem részese az ICC-egyezménynek, akkor az ő területén esett bűncselekmények miatt elvben nem ítélkezhet a bíróság – legalábbis agresszió miatt.
Ukrajna ugyan 2015-ben egy egyoldalú nyilatkozatban elismerte az ICC joghatóságát a többi bűncselekmény, így népirtás, emberiesség elleni és háborús bűnök tekintetében, ám az agresszióra ez az alávetési nyilatkozat nem terjed ki. Így Lattmann szerint egy „elkerülő megoldás” lenne elképzelhető, azaz hogy az ENSZ egy különleges nemzetközi törvényszéket állíthatna fel (amilyen a jugoszláv esetben történt). Ám ehhez a Biztonsági Tanács határozata lenne szükséges – márpedig ennek tagja Oroszország, így
Ami az egyéni háborús bűnöket illeti, Oroszország még e tekintetben sem részese az ICC statútumának, így Lattmann szerint nem fogadná el, hogy köteles lenne azzal együttműködni, ezért bármilyen ítélet születne a Nemzetközi Büntetőbíróságon, azt Moszkvában nem hajtanák végre. Putyin elnököt így egyelőre semmiképpen sem fenyegetik a nemzetközi törvényszékek előtt zajló nyomozások, eljárások.
