Ha az iskola a rezervátumban van, a gyerek a szüleivel él, akik barbárok…, ő is csak egy barbár, aki tud írni és olvasni. Az indiángyerekeket annyira ki kell vonni a szülői befolyás alól, amennyire csak lehetséges, és az egyetlen mód arra, hogy ezt megtegyük, hogy központi képzési ipari iskolákba tesszük őket, ahol szert tesznek a fehér emberek szokásaira és gondolkodásmódjára. (John A. Macdonald, Kanada első miniszterelnöke egy 1883-as képviselőházi vitában)
Talán még maguk az „első nemzetek” tagjai, azaz a kanadai őslakosok sem akarták elhinni, hogy a szóbeszédek a titkos temetőkről igazak. Reménykedtek benne, hogy felmenőik, gyerekeik vagy épp kortársaik túlélték a megaláztatásokat, és egészséges felnőttekké válhattak. Aztán a kamloopsi iskola valósága a felszínre tört, és kiderült, amit régóta sejtett mindenki, vagyis igazak a szóbeszédek: az iskola mellett tömegsírt találtak, amiben 215 gyerek maradványai voltak.
Az egyháziként 1890–1969 között (államiként még 1978-ig) működő Kamloops Indian Residential School, azaz indián bentlakásos iskola valaha Kanada legnagyobb ilyen intézménye volt. A nyugati Brit Columbia tartományban található iskola környékén feltárt maradványok közt még hároméves gyerekéi is voltak. Tervek szerint törvényszéki halottkémek fogják megvizsgálni a maradványokat, hogy azonosítsák az elhunytakat.
Adatok vs. valóság
Az esetekkel foglalkozó állami szerv régebbi hivatalos adatai szerint 1915–63 között a Kamloopsban 51 gyerek halt meg, sokuknál nincs feltüntetve a halál oka, a többségnél azonban a tuberkulózist jelölték meg. Szomorú gyakorlat volt anno, hogy a szülőktől elszakított, az iskolákba kényszerített gyerekek holttestét spórolásból nem vitték vissza a szüleikhez, nem volt méltó búcsúztatásuk, a tömegsírok is ezt mutatják. A jelöletlen sírok felderítésére felállított Igazság és Megbékélés Bizottság (TRC) először országosan 3200, majd évekkel később újabb 900 elhunyt gyerek személyazonosságát állapította meg. Régebben részben hanyagságból, részben szándékosan nem vezettek pontos nyilvántartásokat a betegség, az alultápláltság, esetleg a bántalmazás miatt elhunyt gyerekekről, a nevelők úgy voltak vele, jobb, ha nem tud mindenki minden esetről.
"I always thought I was a weak man."
Band Chief Harvey McLeod says he realized just yesterday the strength he must've had as a child to have survived being a student at a former residential school in Kamloops, BC. This is gut-wrenching.
Full intv here: https://t.co/XnNV57oGi7 pic.twitter.com/4s3XFmZy81— Jackie Vandinther (@JackVanD) May 28, 2021
Jellemző, egyben elkeserítő adat, hogy csak Alberta tartományban 821-re teszik az ilyen iskolákban meghalt diákok számát. Az egész ország egyik legszörnyűbb iskolája is Albertában működött: a Red Deer Indian Industrial School fennállásának 26 éve alatt 350 diák járt ide, közülük legkevesebb 70 nem élte túl az iskolaéveket. A 139 kanadai állami bentlakásos iskola közül (ezen felül voltak a tartományi, az egyházi és a szerzetesrendek által fenntartottak) 25 működött ebben a tartományban.
Kanada fajgyűlölő története
A 19. századtól egészen 1996-ig működtek a bentlakásos iskolák, ahol több mint 150 ezer őslakos (indián, inuit, mesztic – azaz őslakos és európai származásúak vegyes házasságából született) gyereket oktattak, igen barátságtalan körülmények között. Az iskolákat zömmel a katolikus, az anglikán és egyéb egyházak tartották fenn, céljuk az őslakosok erőszakos és teljes beolvasztása volt a társadalomba. Át kellett térniük a keresztény hitre, nem beszélhettek az anyanyelvükön, el kellett hagyniuk ősi szokásaikat és a szüleiktől is elszakították őket. Sokakat vertek vagy szavakkal aláztak meg, éheztettek, megerőszakoltak, legalább 6000 gyerek meg is halt az iskolákban, de a valós szám sokkal magasabb lehet.
A kamloopsi iskolán kívül korábban már találtak jelöletlen sírokat más iskolák udvarában, környékén: a hetvenes években a saskatchewani Battleford Industrial School mellett 72 sírt, 2001-ben az albertai Dunbow Residential Schoolnál 34 koporsót, valamint két éve a reginai Muskowekwan Residential School területén kéttucatnyi sírt – sorolja a CTV News a teljesség igénye nélkül. Ezek feltárását sokszor az is nehezíti, hogy ma már magánterületen vannak, és a tulajdonos sokszor nem járul hozzá az ásatásokhoz. (A lenti térképen az ismert, egykor működött bentlakásos iskolák láthatók.)
Szembejött a valóság a politikával
Justin Trudeau, a második ciklusát töltő liberális kanadai miniszterelnök beismerte, nem elszigetelt esetről van szó. Az ABC News tudósítása szerint kijelentette: „miniszterelnökként megdöbbenéssel tölt el az a szégyenletes politika, amely elrabolta az őslakos gyermekeket közösségeiktől”. Hozzátette, ez nem kivétel vagy elszigetelt eset volt, ez volt az alap, és be kell ismerni, hogy hosszú ideig létezett a rendszer. A kanadai kormány hamarosan összeül megbeszélni a teendőket az üggyel kapcsolatban, addig is félárbócra eresztették a nemzeti lobogókat a középületeken. Az ellenzéki Új Demokrata Párt elnöke, Jagmeet Singh nem tartotta meglepőnek a felfedezést, de azért kimondta, amit valószínűleg sokan gondolnak most világszerte:
Bármikor, amikor a jelöletlen tömegsírokra gondolunk, valami távoli ország jut eszünkbe, ahol egy népirtás megtörténhetett. Ez nem egy távoli ország.
Eközben az őslakosok szervezetei azért kezdtek kampányba, hogy az állam minden egyes bentlakásos iskola környékét fésülje át radarokkal hasonló sírok után kutatva. Saskatchewan tartományból is több szervezet és a tartományi vezetés is a központi kormányt kérte fel ennek megszervezésére, de maguk az őslakos szervezetek is sorra ülnek össze megtárgyalni, mi legyen most a teendő. Rosanne Casimir, a Tk’emlups te Secwepemc első nemzet főnöke Brit Columbia tartományból azt mondta, elgondolni sem lehet ezt a – sokáig csak rebesgetett, most már bizonyított – veszteséget, annyira súlyos.
A kanadai parlament már 2008-ban elismerte és bocsánatot kért a fizikai-szexuális abúzusért, amiket az iskolák volt diákjai elszenvedtek. Ám a lelki megnyomorítást egy bocsánatkérés már nem fogja rendbe tenni: őslakos vezetők szerint ez vezetett ahhoz, hogy felnőttként döbbenetesen sok őslakos fordult az alkoholhoz és a drogokhoz, a függőségek pedig járványos szintet érnek el közösségeikben.
Sokakban felmerült a katolikus egyház felelőssége is, ami mellesleg nem csupán Kanadában tartott fenn kőkemény iskolákat (Írországban menthetetlen csorba is esett az egyház renoméján az iskoláikban elkövetett abúzusok miatt). Richard Gagnon, Winnipeg érseke már „mélységes szomorúságának” adott hangot, valamint más egyházi vezetők, a Kanadai Katolikus Püspökök Konferenciája, sőt, a Kamloops iskolát anno felügyelő Szent Anna Nővérei rend is kifejezte szomorúságát a történtek miatt.
Pici cipők
Az országban a szomorú felfedezés óta sok városban kis gyerekcipőket és gyertyákat helyeztek ki civilek közterületekre (sok esetben templomlépcsőkre), ezzel emlékezve az áldozatokra. Emellett az Indián Bentlakásos Iskolai Túlélők Társasága elnevezésű szervezet ingyenes telefonos lelkisegély-szolgálatot is indított az áldozatoknak. Egyre-másra szólalnak meg a túlélők, a lenti videóban nyilatkozó Geronimo Henry például arról beszél, hogy 11 éven át, tehát gyermekkora nagy részében senki sem ölelte meg, senki sem mondta neki, hogy „szeretlek”, senki sem kívánt neki jó éjszakát. Így nem is csoda, ha ő is szinte katonatisztként nevelte a saját gyerekeit, reflexből.
Kanadában csak az elmúlt egy-két évtizedben kezdtek el a nyilvánosságban is foglalkozni azzal, hogy egy többezer éves kultúra is (túl)él az országban, hogy az őslakosok köztük vannak, emlékeik, tárgyi kultúrájuk ott hevernek a földben Ontariótól Brit Columbiáig. Azzal, hogy a nagyon sokáig piedesztálra emelt és erőszakkal minden kanadaira rákényszerített angolszász kultúrkör nem lehet kizárólagos, nem nyomhat el más, akár ősibb kultúrákat. Ahogy Bob Comandant, egy őslakos mondta a Toronto Starnak:
Őszintén szólva, ha 300 fehér gyerekről lenne szó, az ország felhördülne.
Az említett bizottság amúgy azt tanácsolta, a kormány anyagi támogatásával maguk az őslakosok tárják fel a temetőket, ők emlékezzenek meg elhunyt rokonaikról, felmenőikről (2009-ben még megtagadta az ottawai kormány az anyagi hozzájárulást, a mostani kabinet már több tízmillió dolláros támogatást nyújt). Ebben olyan szakemberek is segítenek a csapatukkal és a felszerelésükkel, mint az Albertai Egyetem mesztic származású őslakoskutatója, Kisha Supernant. Mindez iszonytatóan nehéz feladat, ahogy a CTV által megszólaltatott egyik őslakos nő fogalmaz:
Meg kell tennünk, de óvatosan, mert a túlélőknek és a családjaiknak mindez régi sebeket nyithat fel újra.
