Tudomány

Titokzatos betegség ütötte fel a fejét Kanadában

Titokzatos, az agyat érintő betegség kezdett el terjedni az elmúlt években a kanadai Új-Brunswick tartományban, már több mint 40 esetről tudni – írja a Live Science. A betegség tünetei a Creutzfeldt-Jakob-kóréra (CJD) emlékeztetnek, ez egy ritka és halálos rendellenesség, amely memóriazavarral, hallucinációkkal és izomsorvadással jár.

A kanadai hatóságok márciusban figyelmeztetést adtak ki a tartományi orvosoknak, miután 43 páciensnél is észlelték a neurológiai elváltozást. Az első megbetegedés 2015-ben történt, az elmúlt időszakban azonban mintha nőne az esetek száma. 2020-ban 24, 2021-ben pedig már 6 megbetegedést jelentettek, összesen 5 elhalálozásról tudni.

Jasmin Merdan / Getty Images

A szakemberek először a prionbetegségek közé tartozó CJD-re gyanakodtak, a vizsgálatok azonban nem erősítették meg a feltételezést. Dr. Neil Cashman, a Brit Columbiai Egyetem munkatársa szerint az eddigi boncolások alapján nincs bizonyíték arra, hogy a titokzatos rendellenesség az ismert prionbetegségek közé tartozna.

Jelenleg több kutatócsoport is dolgozik azon, hogy kiderítsék: új kórral van-e dolguk.

A páciensek állapota 18-36 hónap alatt egyre romlik, megmagyarázhatatlan fájdalmat, görcsöket, kognitív romlást, izomsorvadást tapasztalnak, és gyakran a fogaik is vacognak.

Mivel a megbetegedések egy viszonylag szűk régiót érintenek, elképzelhető, hogy valamilyen környezeti hatás áll a háttérben. Az egyik lehetséges bűnös a domoiksav, amely képes felhalmozódni a halakban és kagylókban, Cashman szerint mindez azonban csak spekuláció.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik