„Lehet, hogy a repüléstilalmi szankciók kontraproduktívak. Fontos, hogy ne zárjunk be minden ajtót az újságírók és a civil társadalom tagjai előtt” – mondta Christian Mihr, az információszabadságért küzdő nemzetközi nonprofit hálózat ügyvezető igazgatója a Redaktionsnetzwerk Deutschlandnak, amely a hannoveri székhelyű német Madsack Media Group közös médiafelülete.
Mihr szerint jó, hogy az EU gyorsan és egységesen megállapodott a szankciókról, de – mint rámutatott –
a repülőjáratok jelentik a kevés lehetőség egyikét arra, hogy elhagyjuk Fehéroroszországot, mivel a lengyel szárazföldi határ a koronavírus-járvány miatt le van zárva.
Jürgen Trittin, a német Zöld Párt külpolitikai szakértője szintén „kevésbé ésszerűnek” nevezte a fehéroroszországi utasszállító járatok korlátozását, mivel megfosztja az embereket az ország elhagyásának lehetőségétől.
„A szankcióknak a gazdaságra kell összpontosítaniuk. Fehéroroszország fő exportcikkei az olaj és a hamuzsír. A külkereskedelmi bevételek 30 százalékát az állami olaj- és vegyipari vállalat termeli.” Ott kell kezdeni, ha le akarjuk váltani Aljakszandr Lukasenka elnök rendszerét – mondta.
Az EU tagállamainak vezetői hétfőn kezdődött csúcstalálkozójuk első napján fogadták el a Fehéroroszország elleni újabb szankciókat, miután a fehérorosz légiirányítás vasárnap egy bombafenyegetésre hivatkozva minszki leszállásra késztette a Ryanair légitársaság Athénból Vilniusba tartó járatát. A kényszerleszállás után a minszki biztonsági szervek letartóztatták a gépen utazó Raman Prataszevicset, a szélsőségesnek nyilvánított NEXTA Telegram-csatorna 26 éves volt főszerkesztőjét, miután a NEXTA az ellenzéki hangok legfőbb platformjává vált a tavaly augusztusi fehérorosz elnökválasztást követő tömegtüntetések idején.