Nagyvilág

Madridi sikerével reflektorfénybe lépett a spanyol Trump

Jesus Hellin / Europa Press / Getty Images
Jesus Hellin / Europa Press / Getty Images
Postán érkező véres kés, halálos fenyegetéseket és pisztolytöltényeket tartalmazó levelek, nyílt patkányozás a közösség médiában – a madridi választási kampány durvasága még a szenvedélyes spanyolokat is meglepte. Hiába figyelmeztettek józanabb elemzők arra, hogy ez csupán egy tartományi választás, a hangulat és az eredmények egyértelműen jelezték: a tétek jóval nagyobbak, ez már a két év múlva esedékes spanyol országos választás nyitánya. Innentől kezdve permanens kampány várható a konzervatívok részéről, hogy gyengítsék Pedro Sánchez baloldali kormányát.

Az is bizonyos, hogy a spanyol politikában új csillag született: a 42 éves, eredetileg újságíróként végzett Isabel Díaz Ayusot, a konzervatív Néppárt (PP) új üdvöskéjét a nemzetközi média már „spanyol Trumpként” emlegeti. Ayuso kétségkívül populista szólamokkal kampányolt, de sikeresen: alig maradt el az abszolút többség megszerzésétől. Nem rossz ez egy olyan politikustól, akit három éve még alig ismertek Madridban, és akit eredetileg a korábbi teljhatalmú madridi néppárti elnök, Esperanza Aguirre kutyájának közösségimédia-menedzsereként szerződtettek. A kutya feladata lett volna Madridot alulnézetből bemutatni, de Isabel Ayusónak szemmel láthatóan komolyabb ambíciói voltak. Olyannyira, hogy egyre többen emlegetik a szocialista párti miniszterelnök, Pedro Sánchez kihívójaként, háttérbe szorítva a Néppárt jelenlegi elnökét, Pablo Casadót.

A kampány is olyan volt, mint egy népszavazás az országos politikáról.

Szabadságot vagy kommunizmust

– hirdette Ayuso, aki természetesen az előbbit képviselte. A 6,6 milliós madridi tartományt 2019 óta – kisebbségben – vezető fiatal nő arra építette a politikáját, hogy szembe megy Sánchez szocialista kormányfővel. Alig hat hete volt hivatalban, amikor a kormány döntött arról, hogy Francisco Franco diktátor holttestét exhumálják a polgárháború foglyai által épített katedrálisból, az Elesettek Völgyében, és máshol temetik el, Ayuso beindult:

Most akkor mi lesz a következő lépés? Felgyújtják a templomokat is, mint 1936-ban?

– kérdezte, visszautalva az 1936–39 közti spanyol polgárháborúra, ami egyre gyakrabban téma a spanyol közbeszédben. A koronavírus alatti válságkezelésben Ayuso egyértelműen Sánchez miniszterelnök ellenpontja lett: nyár óta engedélyezte az üzletek, az éttermek és bárok, valamint a színházak és mozik nyitva tartását Madridban. Míg a csaknem nyolcvanezer halálos áldozatot követelő pandémia alatt az ország túlnyomó részében megállt az élet, Ayuso fennen hirdette, hogy a lezárásoknak kevés értelme van, mert még a gazdaságot is megfojtják. „A spanyol kormánynak nincs hatalma felettünk, mert a szabadság nem egyeztethető össze a szocializmussal, pláne nem a kommunizmussal”, utalt az országot vezető szocialista-kommunista koalícióra. A Madridban élők – főleg a gasztronómiai szektorban dolgozók – megváltóként ünnepelték. Hiába figyelmeztettek az orvosok arra, hogy Madridban még a spanyol átlagnál is rosszabbak a számok, és túlterheltek a kórházak, a választókat ez láthatólag nem érdekelte.

Oscar Gonzalez / NurPhoto / NurPhoto / AFP Isabel Diaz Ayuso  Madrid Tetuan negyedében tett üzletlátogatásakor 2021. április 5-én

A kampány az üres ígéretek kampánya volt, mert ki ne akarna szabadságot?

– magyarázta a 24.hu-nak Fernando Vallespín professzor, a madridi Universidad Autónoma politikatudományi tanszékének vezetője. Vallespín szerint Ayuso a kormányzásban vajmi kevés eredményt tudott eddig felmutatni, még egy tartományi költségvetést sem tudott elfogadtatni, de a retorikában nagyon erős. Mások azt hangsúlyozzák: egyik párt sem azzal foglalkozott, ami valójában az embereket aggasztja: az adókkal, az oktatással, az egészségügy helyzetével. Ehelyett visszahozták a spanyol polgárháború hangulatát: ebben éppolyan felelősség terheli a baloldalt, mint a konzervatívokat, csak ők a kommunizmus helyett folyamatosan a fasizmus visszatérésével riogattak. Ők azt írták a zászlajukra: „demokráciát vagy fasizmust”.

Elemzők aggódva figyelmeztetnek rá, hogy a médiumok által uralt kampányban a politikai viták teljesen kiüresedtek, leginkább érzelmek csaptak össze. Ennek egyik „mellékhatása”, hogy főképp a baloldali politikusok rendszeresen kaptak életveszélyes fenyegetéseket tartalmazó leveleket, sőt, egyiküknek még egy véres kést is kézbesített a posta. Az ellenfél dehumanizálása („a baloldal egyenlő a patkányokkal”) nem ismeretlen a politikában, de súlyos következményekkel járhat, emlékeztetnek többen is, akár a fasizmusra, akár a ruandai mészárlásra utalva. De lehet, hogy csak arról van szó: a populizmus megérkezett Spanyolországba is. A madridi tartományi választás fontosságát egyébként az is jelezte, hogy a populista szövegektől szintén nem idegenkedő Pablo Iglesias, a kommunista Egyesült Baloldal vezetője, a spanyol kormányban betöltött miniszteri posztjáról is lemondott, hogy személyesen vegyen részt a kampányban, és állítsa meg a konzervatív úthengert.

Nem jött be. A lófarkas Iglesias, a spanyol politika fenegyereke az eredményeket látva valósággal megsemmisült, minden posztjáról lemondott, és bejelentette: visszavonul a politikától. Madrid kékbe borult, a konzervatív Néppárt (PP) elsöprő győzelmet aratott, a baloldali pártok – a szocialisták és főképp a kommunista Egyedült Baloldal – megalázó vereséget szenvedett. A szocialistákat még egy kicsi – zöld és feminista értékekkel kampányoló – párt, a Más Madrid is megelőzte. Befutott még a spanyol szélsőjobb, a 2013-ban alakult, bevándorlás-ellenes Vox is, amely egy kicsit még javított is a korábbi eredményén. Sokak szemében ők voltak a választás igaz mumusai, és a kampányuk egészen ijesztőre sikerült: óriásplakáton hirdették, hogy a kísérő nélküli kiskorú menedékkérőkre többet költ az állam, mint a nyugdíjasokra, amit még a katolikus Caritas is felháborodottan kikért magának. Tényleg a leginkább rászorultakat kellene egymásnak ugrasztani? – kérdezték, hozzátéve, hogy az összehasonlítás amúgy nem is állja meg a helyét. Madridban mindössze 269 kísérő nélküli kiskorú van, ez valószínűleg nem az a tömeg, ami felborít egy tartományi költségvetést.

A választások előtt a nagy kérdés az volt, hogy Isabel Ayuso mennyire vonja majd be a szélsőjobbot a kormányba, és Madrid minta lehet-e egy majdani konzervatív-szélsőjobb koalíció számára? Ennek vannak támogatói Spanyolországban, de az uralkodó álláspont a konzervatív párton belül eddig az volt, hogy inkább középre és nem a szélsőségek felé kellene nyitni.

Ayusonak most nem lesz szüksége a Vox-ra, elegendő, ha a szélsőjobb kívülről támogatja. Mindenki tudja, hogy egy ilyen koalíció egy tabu megdöntése lenne Spanyolországban

– mondja Fernando Vallespín. Ám számolni kell azzal, hogy a Vox, a német AfD-hez hasonlóan, a politikai élet stabil szereplője marad, és a jobboldalnak előbb-utóbb el kell döntenie, mit kezd vele. Mi történik majd, ha csak a szélsőjobbal tud kormányképes többséget alkotni?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik