Nagyvilág koronavírus

Vakcinaigazolással mentené meg a nyarat Görögország

A görög turisztikai miniszter hétfőn jelentette be, egyetért a kormány azon elképzelésével, hogy a beoltott turistáknak szabadabb mozgást kell majd biztosítani annak érdekében, hogy megmentsék az idei nyarat, írja az Independent.

Haris Theoharis a Twitteren azt írta,

Görögország és Ciprus jobban kezelte más országoknál ezt az epidemiológiai krízist. Most sokat kell tennünk a turizmus újraindításáért. A legkritikusabb kérdés az, mindezt hogyan tesszük.

Múlt héten Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök arra kérte az Európai Unió vezetőit, hogy a 27 tagállamnak mielőbb legyen közös szabályrendszere a vakcinaigazolásra vonatkozóan.

Görögországban a GDP egyötödét adja a turizmus. Az országba egyelőre csak negatív teszttel és karanténkötelezettség mellett lehet beutazni, de ha a kontinensen felpörögnek az oltási kampányok, akkor a vakcinaigazolás reális esélyt jelenthet az újraindítás felé.

Kapcsolódó
Akár már márciusban bevezethetik a digitális vakcinaigazolást Magyarországon
Várhatóan február végéig tart az észt Guardtime által fejlesztett oltási információs platform tesztelése Magyarországon. A vállalat kérdésünkre közölte, ezt követően a kormány a különböző modulokat fokozatosan teheti elérhetővé az állampolgároknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik