Sokszor leírtuk már, de nem lehet elégszer, hogy az európai parlamenti választásokon elmaradt a szélsőjobboldali fordulat. Sok tipp és elemzés szól arról, miért is történt így pontosan. Sokak szerint eleve nem volt annyira erős a populizmus a nemzetek és ideológiák által szabdalt európai kontinensen, mint ahogyan azt az Egyesült Államok választásai után gondolták, mások arra tippelnek, a populista növekedés aktivizálta a liberális és zöld szavazókat, akik jóval nagyobb arányban mentek el szavazni, mint eddig. Ez egyébként a részvételi adatokon is látszott.
Persze az okok nem annyira lényegesek, mint a következmények. A választáson a liberálisok, a zöldek, az euroszkeptikusok és a populisták erősödtek, a hagyományos nagy néppártok pedig visszaestek. Még mindig ezek a legnagyobb pártok, de távol vagyunk az elmúlt negyven év brutális szocdem-néppárti dominanciáján.
Így viszont sokkal nehezebb kormányt, vagy valami ahhoz hasonlót alakítani a parlamentben. Eddig a két nagy párt sima többséggel, nagykoalícióban kormányzott. Ennek az időszaknak, ugyebár, vége, és kell egy harmadik, esetleg negyedik párt is ahhoz, hogy meglegyen a többség. Ezek valószínűleg a liberálisok és a zöldek lesznek, de a négy párt között még rengeteg belső meccset kell lezavarni ahhoz, hogy stabil többség álljon össze.
Küzdelem az életben maradásért
Ott maradnak viszont a parton a szélsőjobboldaliak, populisták, euroszkeptikusok és más furcsaságok. Mivel Matteo Salvininek és Marine Le Pennek eleve az volt a szándéka, hogy a választások után irányítsa Európát – ez akkor volt, amikor még Orbán Viktor is azt gondolta, hogy velük kell együttműködni –, valamit ki kell hozni a helyzetből.
Salvini Ligája és Nigel Farage Brexit-pártja jelenleg a legsikeresebb pártok közé tartozik az Európai Parlamentben. De az a helyzet, amire már korábban is többször figyelmeztettünk, hogy miközben a liberálisok egységesek a parlamentben, a szélsőjobb teljesen megosztott. Eleve három különböző frakcióban ülnek, és rengeteg különböző dolgot akarnak. A Fidesz például, amely eleve egy negyedik frakcióban ült, úgy tűnik, maradni is akar a Néppártban, és ezért hajlandó sok mindent megtenni.
Farage a Szabadság és Közvetlen Demokrácia Európája nevű frakcióban ül, ahol a másik jelentős párt az 5 Csillag Mozgalom, amely Olaszországban együtt kormányoz Salvinivel. Az 5 Csillagnak alapvetően inkább baloldali, de elitellenes párt, és nekik eddig is komolyan ártott a koalíció, ezért érthető, hogy változást akarnak. A választások után még ők lettek a koalíció nagyobbik pártja, de Salvini teljesen rátelepedett a kormányra, és a Liga már simán lenyomja őket. Itt van még a szélsőjobbos Alternatíva Németországnak, de mindenki arra számít, hogy ők Salvini és Le Pen jelenleg Népek és Nemzetek Európai Szövetsége néven működő pártcsaládjába vándorolnak át. És van még néhány apróbb párt, amely a jelenlegi parlamentben nincs mandátuma.
Feltételek
Ezzel egy probléma van. Ahhoz, hogy valaki pártcsaládot alapítson az EP-ben, egy csomó előírást be kell tartania. Legalább legalább hét tagországból legalább 25 képviselőt kell szereznie. Farage képviselői megvannak ugyan, de ennél sokkal kevesebb tagország pártjaiból. Ezért van most az, hogy a választások egyik legnagyobb sikertörténete, a Brexit-párt folyamatosan azért erőlködik, hogy hozzájuthasson ahhoz a pénzhez és befolyáshoz, amelyet egy EP-frakció jelent. Mert aki frakciót alakít, annak sokkal komolyabb anyagi hátteret, szervezettséget, megszólalási lehetőséget és befolyást ad a parlament, mind azoknak, akik frakción kívüli kispártok maradnak. Olyan ez, mint függetlenként ülni a magyar parlamentben a Fidesz mellett.
Akár az is lehetne persze, hogy Farage átül Salvini mellé, amivel önmagában még nem is lenne probléma. De Salvini újpopulista Ligája mellett itt ül Le Pen régivágású, az antiszemitizmustól sem elriadó Nemzeti Gyűlése, Farage pedig korábban kijelentette, hogy nem akar velük együttműködni. Nagy-Britanniából nézve Farage ugyanis, egyelőre, nem szélsőjobboldali, hanem keményvonalas euroszkeptikus. Ha beülne Salvini és Le Pen mellé, elismerné a saját szélsőjobboldaliságát.
Létezik még egy harmadik, konzervatív, euroszkeptikus, de nem szélsőjobboldali frakció is, az Európai Konzervatívok és Reformisták, amelyben például a lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság, valamint a brit Konzervatív Párt ül. Mivel már Farage pártjával kapcsolatban is problémát jelent, hogy Nagy-Britannia hamarosan elvileg elhagyja az Európai Uniót, ezért itt is gond lesz a toryk elvesztéséből.
Gáncsoló kisebbség
Még így is lehet, hogy kénytelenek lesznek átülni, és a párt azt mondta, hogy elég rugalmasak a tárgyalásokban. Sőt, Salvini pártjának egyik tárgyalója, Marco Zanini már Farage pártjának vezetésével is leült, és elég bizakodó az eredményekkel kapcsolatban.
Ha mégis, az összes szélsőjobboldali ellentétet legyőzve sikerült egyetlen frakcióvá összeállni, akkor még összekenhetik a nagy pártok palacsintáját. Az EP-ben a szavazatoknál sokan tartózkodnak, ami még igazabb lehet egy ennyire megosztott parlamentben, ilyenkor pedig a szavazatarányok számítanak. Tehát azoknak a fele, kétharmada, vagy háromnegyede dönt, akik valóban adtak le szavazatot, így ha csak százan szavaznak egy kétharmados törvényre, azt már negyven képviselő meg tudja akadályozni. Ilyesmi történt a Sargentini-jelentéssel kapcsolatban is, amelyből a Fidesz azóta is botrányt csinál, annak ellenére, hogy addig is folyamatosan így szavaztak.
Egy Farage pártjával kiegészült ENF tehát már konkrétan törvénytervezeteket tudna blokkolni, ha megosztott a parlamen és sokan tartózkodnak. Sőt, ha a Jog és Igazságosság is átülne, vagy esetleg megegyezés születne egy szélsőjobbos frakciókon átívelő szavazóblokkról, akkor létszámban megközelíthetnék a Néppártot és a szocdemeket. Ennek persze semmilyen szerepe nincs akkor, ha az EP egységes, annál nagyobb, ha megosztott.
Ami persze még mindig nem ugyanaz, mintha vezetnék azt.
Kiemelt kép: Christian Minelli/NurPhoto/AFP
