Nagyvilág
Embargoed until September 27, 2013 - 04:23 GMT / TO GO WITH AFP STORY BY Marianne BARRIAUX
Undated and unlocated handout picture shows South Korean Kim Bok-dong. Kim Bok-dong was only 14 when Japanese occupying forces knocked on her parents' door and requisitioned her for what they said was wartime work in a factory. Instead, she found herself on the battlefield in a brothel where soldiers had sex with her from morning until evening, every day for years -- one of tens of thousands of girls used as "comfort women" by the Japanese military during the Second World War. AFP PHOTO / HO / Korean Council for the Women Drafted for Military Sexual Slavery by Japan
RESTRICTED TO EDITORIAL USE MANDATORY CREDIT - "AFP PHOTO / KOREAN COUNCIL FOR THE WOMEN DRAFTED FOR MILITARY SEXUAL SLAVERY BY JAPAN" - NO MARKETING NO ADVERTISING CAMPAIGNS - DISTRIBUTED AS A SERVICE TO CLIENTS (Photo by - / Korean Council for Women Drafted / AFP) / TO GO WITH AFP STORY BY Marianne BARRIAUX RESTRICTED TO EDITORIAL USE MANDATORY CREDIT - "AFP PHOTO / KOREAN COUNCIL FOR THE WOMEN DRAFTED FOR MILITARY SEXUAL SLAVERY BY JAPAN" - NO MARKETING NO ADVERTISING CAMPAIGNS - DISTRIBUTED AS A SERVICE TO CLIENTS

Nem a mi szégyenünk: igazságot akarnak a vigasznők

Január végén, 92 éves korában meghalt Kim Bok-dong dél-koreai emberi jogi aktivista, aki a második világháború alatt a japán hadsereg által prostitúcióra kényszerített úgynevezett vigasznőknek igyekezett igazságszolgáltatást kivívni, és maga is túlélte a háborús nemi erőszak e formáját. Temetésén Mun Dzsein dél-koreai elnök is megjelent. A mintegy ezerfős menet elhaladt a japán nagykövetség előtt. „Japán kérjen bocsánatot!” – követelte a gyászoló tömeg. Ez ugyanis hivatalos formában máig nem történt meg.

A második világháború alatt a japánok az általuk megszállt területeken – Korea, Kína egyes részei, Indonézia (akkor Holland Kelet-India), Fülöp-szigetek, Tajvan – a becslések szerint mintegy

200 ezer nőt hurcoltak el az otthonukból és kényszerítettek szexrabszolgaságra a katonák számára felállított több száz bordélyházban.

A „vigasznő” eufemisztikus japán kifejezés volt – már amikor nem „hadiellátmány-egységekként” hivatkoztak az emberi mivoltuktól teljesen megfosztott nőkre, akiknek több mint fele a szegény sorsú koreaiak közül került ki. (A Holland Kelet-Indiában elfogott európai nőket a magas rangú tisztek számára tartották fenn.) Aso Tetsuo hadiorvos vallomása szerint eldobható tárgyakként, sőt „nyilvános wc-kként” tekintettek rájuk. A Japán Birodalmi Hadsereg a harmincas években vezette be ezt a gyakorlatot, cinikus módon azzal a céllal, hogy véget vessen a katonák ámokfutásszerű nemierőszak-hadjáratainak. Miután a prostituáltak kevésnek bizonyultak a (természetesen bármi áron, kötelezően kielégítendő) szexuális agresszió levezetésére, tömeges emberrablásokra, fizikai kényszerítésre került sor. Néhány fiatal férfit – többnyire fülöp-szigetekieket – is foglyul ejtettek a saját nemüket előnyben részesítő katonáknak. Jellemző volt, hogy a homoszexualitás büntetése ürügyén erőszakolták őket. Az utolsó ilyen túlélő a 2005-ben elhunyt Walter Dempster volt.

Kim Bok-dong, aki 1926-ban született, mindössze 14 éves volt, amikor elhurcolták, azt állítva, hogy gyári munkára viszik, egyenruhákat kell készítenie. Özvegy, írástudatlan, több gyermeket nevelő anyját a katonák megfenyegették, hogy ha nem engedi el a lányát, akkor a családot árulónak minősítik, mindenüket elveszik és száműzik őket az országból. A fiatal lányt több napi utaztatás után Kína Guangdong tartományában egy bordélyházba vitték, ahol egy orvos megvizsgálta, ezután megverték, majd megerőszakolták. Úgy érezte, hogy így nem élhet tovább, ezért két társnőjével együtt odaadták a takarítónőnek az otthonról kapott kevés pénzüket, hogy hozza el nekik a lehető legerősebb szeszes italt. Halálos alkoholmérgezésben reménykedtek, de rájuk találtak és kimosták a gyomrukat – olyan brutálisan, hogy Bok-dong maradandó egészségkárosodást szenvedett. Több mint öt éven át tengette életét szexrabszolgaként: napi akár ötvennél is több katonát kellett fogadnia, akik hosszú sorban várakoztak, hogy használhassák a testét. A nap végén az orvosok kezelték a nőket, injekciót, fájdalomcsillapítót adtak nekik, hogy másnap is koncként odadobhassák őket a katonáknak. A hétvégék különösen brutálisak voltak: a napi 6-9 órás kínzás végeztével Bok-dong lábra sem tudott állni. Az évek során Hongkongba, Malajziába, Indonéziába, majd Szingapúrba vitték.

Előkerült a legelső ismert videó a vigasznőkről
A II. világháborúban kétszázezer nőt kényszerített a japán hadsereg bordélyházakba.

Amikor 1945-ben Japán elvesztette a háborút, mindent elkövetett, hogy a „vigaszállomások” létét eltitkolja, a dokumentációt igyekezett eltüntetni, a szexrabszolgákat pedig hadikórházi ápolónőként dolgoztatták. Dok-bong még bő egy évet töltött el így, mire a Szingapúrban állomásozó japán katonák is nagy nehezen megadták magukat. Amikor a nő 1947-ben hazakerült, nem tudta elmondani, hogy min ment keresztül. Nem rendelkezett ehhez a megfelelő szókészlettel, ami érthető, mivel a korabeli koreai társadalom, nem egyedülálló módon, inkább a nők szüzességével, semmint önrendelkezésével volt elfoglalva. Így váltak ezek a nők másodszor is áldozattá: és ha „csak” hallgatniuk kellett, az még a kisebb rossz volt. 2012-ben az akkor 92 éves kínai Wei Shaolan elmondta a 32 című dokumentumfilm készítőinek (ennyi, még életben levő vigasznőről tudtak akkor Kínában): neki ugyan néhány hónap után sikerült megszöknie, de férje szidta, el akarta taszítani, mondván, hogy ő most már romlott nő lett. Anyósa és a szomszédok keltek Wei védelmére, aki ráadásul észrevette, hogy terhes.

Az erőszakból fogant fiúgyereket végül elfogadta a család, de így is nyomorúságos sorsra volt ítélve. Mint az immár 68 éves férfi a filmben elmondta: egész életében viselte a bélyeget, hogy ő „japán”, nem tudott megházasodni, jelenleg is az anyjával él, a képkockák tanúsága szerint iszonyú szegénységben.

Bok-dongnak nem született gyereke (a szexrabszolgaságra kényszerített nők közel negyede meddővé vált). Amikor az anyja férjhez akarta adni, mégiscsak körülírta a vele történteket, mert képtelennek érezte magát a házasságra és nem akarta egy másik ember életét is tönkretenni. Anyja összeomlott, és nem sokkal később szívrohamban elhunyt – Bok-dong szerint a sokk miatt. A nő Puszanba költözött, ahol a nővérei éltek, és egy étteremben dolgozott. Évtizedeken át nem beszélt senkinek arról, amit elszenvedett.

1991-ben Kim Hak-szun volt az első dél-korai túlélő, aki a nyilvánosság elé állt. Elmesélte, hogy fél évszázaddal korábban hogyan ragadták el őt és barátnőjét, és „törték be” nemi erőszakkal.

Nőnek születtem, de sosem éltem nőként. Rosszul vagyok, ha férfi közelébe kerülök

– mondta a következményekről, majd hozzátette:

Miért is kellene szégyellnem magam? Nem én vagyok az, akinek szégyellnie kell magát!

Hak-szun példájából erőt merítve 1992 márciusában Bok-dong is előállt. Ezután sorra jelentkeztek a háborús nemi erőszak további áldozatai. Megalakult a kártérítésüket szorgalmazó koreai szervezet (KCWD), Bong-dong pedig Gil Won-ok kínai túlélővel együtt létrehozta a Pillangó Alapítványt. „Mi, aktivisták, azt szeretnénk, hogy az áldozatok, mint amikor a pillangó kikel a bábjából, megszabaduljanak fájdalmas múltjuktól” – nyilatkozta a névválasztásról Bok-dong. „Hősünk”, „anyánk”, „reménységünk” – így hivatkoztak a túlélő társak Bok-Dongra, aki 1993-ban a bécsi emberi jogi konferencián is képviselte az ügyüket. Azt hitte, ha megtöri a hallgatást, Japán érdemben vállalni fogja a felelősséget, de keserűen tapasztalta, hogy nem így lett. Mivel feltette az életét az igazságra, ott beszélt az általa átéltekről, ahol csak lehetősége volt, ám ez nem változtatott azon, hogy minden egyes visszaemlékezés feltépte a sebeket. A megnyugvás esélyét áldozta fel az aktivizmusért.

(L-R on blue chairs) South Korean former "comfort women" Kim Bok-Dong, Gil Won-Ok and Lee Yong-Soo, who were forced to serve as sex slaves for Japanese troops during World War II, attend a protest with other supporters to demand Tokyo's apology for forcing women into military brothels during World War II outside the Japanese embassy in Seoul on August 12, 2015. Close to 1,000 protestors had gathered outside the embassy ahead of the 70th anniversary of the end of Japan's 1910-45 colonial rule over the Korean peninsula.  AFP PHOTO / JUNG YEON-JE (Photo by JUNG YEON-JE / AFP)
A Szerdai Tüntetések egyike. Fotó: Jung Yeon-Je /AFP

1992 januárjában a KCWD elindította a Szerdai Tüntetéseket, amelyek jelenleg is tartanak: a szöuli japán nagykövetség előtt minden szerdán férfiak, nők, fiatalok, idősek, gyerekek, feministák, apácák és túlélők vegyes csoportja követeli a hivatalos bocsánatkérést.

A közel három évtizede tartó eseménysorozat a világ leghosszabbra nyúlt demonstrációja, amelynek célja az egykori vigasznők emberi jogainak és méltóságának helyreállítása.

Az azóta eltelt időben a békés rendezvény egyszer maradt el, 1995-ben, amikor Japánt földrengés sújtotta. 2011-ben, az ezredik találkozó alkalmával felállították a Béke Emlékművet: egy, az összes vigasznőt szimbolizáló, mezítlábas fiatal lány szobrát, vállán ülő madárral. A szobor természetesen nagyon szúrta a japánok szemét, és mindent elkövettek az eltüntetéséért. 2015-ben Korea és Japán megállapodott, ennek értelmében Japán kilencmillió dollárnak megfelelő összeget fizetett Koreának. A túlélők többsége tiltakozott, mert a döntés a velük való konzultáció nélkül, a fejük fölött született, márpedig számukra nem az anyagi, hanem az erkölcsi kártérítés lenne az elsődleges. Azt akarják, amit a nők elleni erőszak legtöbb áldozata: az igazság kimondását, vallomásuk elismerését.

Azt akarom, hogy mondják ki: „helytelen volt, amit tettünk, és kijavítjuk a történelemkönyveinket”

– nyilatkozta Bok-dong élete valószínűleg utolsó interjújában, amit az Asian Boss Youtube csatornának adott 2018 októberében. „Kérjenek tőlünk őszintén bocsánatot. Ha ez megtörténik, akkor megbocsátunk. A küzdelmünk nem a pénzről szól. Mást sem csinálnak, mint megpróbálják félresöpörni az ügyünket. Azért harcolunk, hogy ezt ne tudják megtenni. Ez is a történelemhez tartozik.” Hozzátette, hogy ha előre tudta volna, hogy az igazságszolgáltatás ilyen sokat várat magára, nem áll a nyilvánosság elé a történetével.

A mourner wears a face mask with a paper cutout of butterfly, symbols of sexual slavery victims, during a funeral ceremony of former South Korean "comfort woman" Kim Bok-dong, who was forced to serve as a sex slave for Japanese troops during World War II, near the Japanese embassy in Seoul on February 1, 2019. - Kim Bok-dong was a symbolic figure for weekly rallies in front of the Japanese embassy in Seoul that started in 1992, demanding a full, heart-felt apology from Tokyo. (Photo by Jung Yeon-je / AFP)
Résztvevő a Szerdai Tüntetések egyikén pillangómotívummal. Fotó: Jung Yeon-je / AFP

A japán kormány ugyanis folyamatosan meghazudtolja a túlélőket. Többször előhozakodott azzal, hogy az 1965-ben aláírt megállapodás Dél-Korea és Japán között már önmagában kompenzálta a japán megszállás alatt történteket. Némi pénzadományon kívül többet sosem akartak tenni a túlélő vigasznőkért és a történelmi pontosságért, a túlélők jelentős része azonban nem kért a kompenzáció e formájából. 1993-ban ugyan Yohei Kono szóvivő kiadott egy nyilatkozatot, amelyben elismerte állításaik igazát, a dokumentumot azonban azóta is folyamatosan támadják (maga Kono 2015-ös nyilatkozatában is fenntartotta a kutatásokon alapuló állításokat, ő maga is beszélt túlélőkkel). Abe Sinzo jelenlegi miniszterelnök viszont 2007-ben nagy felhördülést keltett, amikor

azt állította, hogy a vigasznők kényszerítésére semmiféle bizonyíték nincs.

Hata Ikuhito konzervatív történész tavaly megjelent Nők és szex a harci zónában című, angolra is lefordított könyvében azt állítja, hogy a vigasznők (akik 20 ezernél szerinte nem lehettek többen) fizetett prostituáltak voltak, „toborzásukban” pedig (mintha ez mentség lenne) saját honfitársaik is közreműködtek. Az áldozatok szavahihetőségét azzal is próbálta megkérdőjelezni, hogy a túlélők jelentős része szegény sorsú, így alulképzett. Megszólaltatott veteránokat, akik hangsúlyozták, hogy mennyire dühíti őket a „vigasznőügy”, és művészi magasságokba emelte a relativizálást. „Ha arra gondolok, hogy a társaimat elszakították a feleségüktől, gyerekeiktől és alacsony fizetésért harcra kényszerítették őket, néhányan éhen is haltak, akkor azt mondom, hogy ezek a nők még mindig jobban jártak” – idézi az egyik veterántól. A szerző elismeri, hogy akadtak azért nagylelkűbbek is: „Végül is ezek a nők szolgáltak minket – nyilatkozza például a könyvben egy másik veterán. – Ha azt mondják, hogy most rosszul megy a soruk, akkor szívesen adakoznék nekik egy nagyobb összeget.” Ikuhito ezután azzal is előhozakodik, hogy a háborús nemi erőszak nem csak japán sajátosság. Természetesen nem, ezt maga Kim Bok-dong sem állította soha. Amikor tehette, az alapítványán keresztül adományokat küldött ugandai és kongói áldozatsegítő csoportoknak, és saját hazáját is szembenézésre szólította fel: a dél-koreai katonák ugyanis vietnami nőket erőszakoltak.

Szöul, 2017. augusztus 14.
Egy nõ nézi a második világháború alatt a megszálló japán katonák által prostitúcióra kényszerített dél-koreai nõket ábrázoló szobrokat a szexrabszolgaság emléknapja alkalmából tartott megemlékezésen Szöulban 2017. augusztus 14-én. Az ötszáz szobor annak a mintegy 200 ezer ázsiai, többségében dél-koreai nõnek állít emléket, akiket a második világháború alatt a megszálló japán katonák bordélyokba kényszerítettek. (MTI/EPA/Dzson Hon Kjun)
Egy nő nézi a második világháború alatt a megszálló japán katonák által prostitúcióra kényszerített dél-koreai nőket ábrázoló szobrokat a szexrabszolgaság emléknapja alkalmából tartott megemlékezésen Szöulban. Az ötszáz szobor annak a mintegy 200 ezer, többségében dél-koreai nőnek állít emléket, akiket a megszálló japán katonák bordélyokba kényszerítettek. Fotó: MTI/EPA/Dzson Hon Kjun

Kim Bok-dong a kezdetektől a Szerdai Tüntetések állandó résztvevője volt, még nagybetegen, kerekesszékkel is megjelent. Utolsó éveiben egy szöuli közösségi házban élt, ahol művészetterápiával is segítik a túlélőket. Fennmaradt alkotásai szívbe markolóan ábrázolják az átélt borzalmakat, a letolt nadrággal sorban álló, elállatiasodott katonákat, az ágyakon fekvő nők kiszolgáltatottságát. Rákban hunyt el. Yoon Mi-hyang KCWD-elnök szerint haldoklásakor a háború alatt történteket idézte fel újra, majd utolsó szavával a japán kormányt átkozta.

„A vigasznők ügyét a japán társadalom ma is bosszantó tüskeként, nem pedig emberi jogok megsértéseként kezeli” – nehezményezi a Kaori Miyake álnevet használó japán egyetemista lány, akit tizenévesen többéves szexuális abúzust szenvedett el tanárától. A #MeToo örvén kezdte foglalkoztatni a vigasznők témája. Húsz társával (nőkkel és férfiakkal) tavaly Szöulba utazott, hogy beszéljen az egyre fogyatkozó túlélőkkel. „Megtettem, ami tőlem telt, de nem tudtam elérni a célomat: a szexuális erőszaktól mentes világot – mondta Bok-dong munkatársa, az akkor 90 éves Gil Won-ok, miközben megszorította a fiatal nő kezét. – Azt szeretném, ha nektek sikerülne, és a magatok teljességében kibontakozva élhetnétek le az életeteket.”

Kiemelt kép: AFP

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73891306, SkultÈty DÛra szexu·lis nevelÈs oktatÛ, szexu·lterapeuta, csal·dsegÌtı, Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.