Nagyvilág

Elfelejtették bejelenteni, hogy Európa utolsó diktátora februárra várja Orbánt

Orbán Viktor miniszterelnököt februárra hivatalos látogatásra várják Minszkbe, ahol várhatóan ismét találkozik az Európa utolsó igazi diktátorának tartott Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnökkel.

A hírt a fehérorosz állami hírügynökség tette közzé Szijjártó Péter hétfői minszki útját követően. A külügyminiszter tárgyalásairól az MTI hivatalos tudósítása – amely a Külgazdasági és Külügyminisztérium oldalán olvasható – részletes beszámolót közölt, de a miniszterelnök látogatását egyszerűen kihagyták a híradásból.

A kormány nem dicsekedett 2017-ben sem, amikor szabadkai vagy újvidéki helyszínnel tervbe vettek egy szerb-fehérorosz-magyar háromoldalú találkozót. A felső szintű diplomáciai tevékenységről csak azért szerezhetett tudomást a magyar közvélemény, mert Aleksandar Vučić szerb miniszterelnök Pekingben bejelentette a tervezett tárgyalást.

Orbán tavaly nyáron járt ugyan már Fehéroroszországban, amikor Csányi Sándor társaságában megtekintette a két ország futball válogatottjának 1:1-re végződött meccsét, de hivatalos látogatáson nem járt Lukasenkánál.

A Belta belorusz hírügynökség viszont, amelynek honlapján a politika és a gazdaság rovatokat megelőzve egy külön “elnöki” rovat foglalkozik kizárólag Lukasenka tevékenységével, Szijjártó látogatásának legfontosabb eredményeként tálalta a 2019-re várható Orbán-vizitet.

A fehérorosz miniszterelnök, Szjarhej Rumasz, akit Lukasenka a Fejlesztési Bank vezetői posztjáról augusztusban emelt a kormány élére, a tudósítás szerint azt is elmondta, hogy egy korábbi ígéret szerint a látogatás most februárban válhat esedékessé.

A személyes találkozó előtt különösen érdekes, hogy Magyarország valószínűleg nemcsak a Szijjártó által is szorgalmazott gazdasági téren fűzte szorosabbra együttműködését Fehéroroszországgal, hanem titkosszolgálatai vonatkozásokban is.

Néhány hete a hazájában korrupció miatt jogerősen elítélt korábbi macedón miniszterelnök, Nikola Gruevszki Budapestre csempészésével kapcsolatban merült fel a gyanú, hogy a fehérorosz hatóságok is közreműködhettek az akcióban.

Kiemelt képünkön: Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnök fiával, Nyikolajjal a győzelem napi katonai parádén Minszkben 2015. május 9-én. Európában 1945. május 9-én ért véget a második világháború. Fotó: Nyikolaj Petrov / EPA / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik