Megalázó érzés, ha az ember elveszti az állását, de még rosszabb, ha ezt az egész világ előtt jelenti be a Föld egyik legbefolyásosabb embere. Rex Tillerson amerikai külügyminiszter kapcsolata a saját elnökével eddig sem volt problémamentes, de arra talán ő sem számított, hogy a Twitteren kapja meg a selyemzsinórt.
Mike Pompeo, Director of the CIA, will become our new Secretary of State. He will do a fantastic job! Thank you to Rex Tillerson for his service! Gina Haspel will become the new Director of the CIA, and the first woman so chosen. Congratulations to all!
— Donald J. Trump (@realDonaldTrump) 2018. március 13.
Tillerson mégsem akárki, a Külügyminisztérium előtt a világ legnagyobb olajvállalatát vezette, cégvezetőként is bejáratos volt a világ legbefolyásosabb vezetőihez a szaúdi királytól kezdve Vlagyimir Putyinig.
Vezetése alatt az amerikai külügyminisztérium teljesen szétesett, az állomány mintegy 30 százaléka távozott beleértve a legtapasztaltabb diplomatákat. A külügyminiszter szinte irracionálisan viselkedett, amikor minden tiltakozás nélkül tudomásul vette a minisztérium költségvetésének megnyírbálását, illetve nem sietette az új nagykövetek és felsővezetők kinevezését. Az Egyesült Államoknak nemcsak Magyarországon nincs több mint egy éve nagykövete, de a sokkal fontosabb Dél-Koreában sem.
Tillerson nem érezte sajátjának a minisztériumot, és a diplomatái sem szerették. Egy olyan időszakban esett szét a keze alatt külügyi tárca, amikor a világban csökkenő amerikai befolyás miatt minden korábbinál nagyobb szükség lett volna egy hatékony, stratégiai szemlélettel vezetett külpolitikára. Ehelyett azt lehetett látni, hogy a Pentagon és a tábornokok veszik át ezt a szerepet, miközben a külügy elvérzik.
Fotó: Jim Watson / AFP
Miért most rúgta ki Trump Tillersont?
Nehéz pontos fogódzót találni hogy miért pont most kellett kirúgni az amerikai külügyminisztert, de Donald Trump a sajtónak tett nyilatkozatában elhintett egy utalást. Miközben magyarázni próbálta döntését, és arról beszélt, hogy Tillerson nagyszerű ember és kolléga volt, elismerte, hogy néhány kérdésben bizony nem értettek egyet. Példának az iráni nukleáris megállapodást említette, amiről bevallotta, hogy neki nem tetszik, és ha tehetné, kilépne. A Tillerson helyére kinevezett Mike Pompeóról is azt emelik ki, hogy az iráni fenyegetés kérdésében az elnökkel fúj egy szelet.
Washingtonban a következő hetekbe két fontos látogató érkezik, akik számára Irán prioritás, Tillerson viszont az ellenségük volt. Március 19-ére tervezik Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös látogatását, majd a hó végén Mohamed bin Zájed emírségi trónörökös találkozik az amerikai elnökkel. A két hasonlóan fiatal, energikus politikus kulcsszerepet játszott az elmúlt években az öbölmenti olajállamok aktívabb külpolitikájában. Mindketten Iránt tartják a régiót veszélyeztető legnagyobb veszélyforrásnak, a két ország hadserege jelenleg – történetükben először – háborút folytat Jemenben az ottani felkelők ellen, akikről szoros iráni kapcsolatokat feltételeznek.
Fotó: Dan Kitwood / Getty Images
A két trónörökös jelentősen felforgatta a regionális egyensúlyt, amikor szomszédjuk, Katar ellen embargót hirdettek, amihez több arab állam is csatlakozott. Az ok megintcsak Irán, illetve a Muszlim Testvériség nevű iszlamista szervezet befolyása volt. Mi köze ennek az USA-hoz és Tillersonhoz? Annyi, hogy a két trónörökös szeretné Trumpot és az Egyesült Államokat is megnyerni egy határozottabb, büntetőbb Irán-ellenes külpolitikához. Trump nyilatkozataiból mindig visszaköszönt, hogy ez neki is tetszene, de Tillerson (és az adminisztráció más tagjainak) ellenvéleményén a keményebb fellépés idáig megbukott. Nem véletlen, hogy a két öbölmenti vezető és az amerikai külügyminiszter között megromlott a személyes kapcsolat, miközben a két fiatal vezető baráti kapcsolatot tudott kialakítani Trump vejével, Jared Kushnernel.
Trump egy idióta
Nyilván eleve nem könnyű egy olyan elnököt szolgálni, aki Twitter-üzenetekben, sarkalatos kijelentésekben fogalmazza meg, rosszabb esetben véleményezi az amerikai külpolitikát vagy a partnereket. Az amerikai elnök baklövéseinek se szeri, se száma. Megbántotta ausztráliai szövetségesét, mexikói partnerét, Angela Merkelt, háborúval fenyegette Észak-Koreát (többször), a migráció kapcsán egész Afrikát megbántotta. Egy ilyen helyzetben a diplomácia feladata a kijelentések utólagos magyarázása, a konfliktusok elsimítása, és Trump annyi munkát adott az amerikai külügynek, hogy sok másra nem is jutott idejük. Tillerson rendszeresen magyarázkodott, kirúgása idején épp Afrikában volt körúton, ahol a találkozókon rendre elhangzott a mondat:
az elnök úr nem úgy értette.
Ezek a konfliktusok folyamatosan amortizálták az elnök és a külügyminiszter kapcsolatát, személyes viszonyukat, a bizalmat kettejük között. Ezekre jöttek azok a pillanatok, amikor Tillerson egyenesen megcáfolta Trumpot vagy ellentétes véleményt képviselt elnökével. Ez egyébként nem is volt egyedülálló, mert a védelmi miniszter, sőt a nemzetbiztonsági tanácsadó is néha kénytelen volt ellentmondani saját elnökének.
Ilyen körülmények között hangzott el az ominózus kifejezés is a külügyminiszter szájából 2017 júliusában, amikor egy külpolitikai kérdésekkel foglalkozó kvázi kormányülésen annyira elfajult a vita, hogy utána Tillerson idiótának nevezte az elnököt az egyik munkatársnak. Az eset csak később, októberben szivárgott ki a sajtóban, és újból a kirúgásról szóló pletykák feléledéséhez vezetett.
Fotó: Brendan Smialowski / AFP
A korei-amerikai csúcs potenciálja
Nem véletlen tehát, hogy Tillerson távozásával kapcsolatban folyamatosan mentek a találgatások az elmúlt hónapokban. Bár a szaúdi és emírségi vezetők közelgő látogatása talán magyarázatot adhat, hogy miért most, az némileg ironikus, hogy olyan pillanatban következett be a váltás, amikor az első valóban pozitív külpolitikai sikerét könyveli el a Külügyminisztérium és elnök.
Az elmúlt év hangzatos és látványos konfliktusai után 2018 januárjától váratlan fordulat állt be Észak-Korea retorikájában. Nevezhetnénk akár „olimpiai diplomáciának” is, mert azzal kezdődött, hogy az utolsó pillanatban felvetődött, hogy az észak- és a dél-koreai sportolók egy zászló alatt, közös csapatban induljanak az olimpián. Akkor még az amerikai vezetés elzárkózott, Mike Pence alelnök szinte nem volt hajlandó egy légtérben tartózkodni Kim Dzsongun húgával.
Március elején viszont megtörtént az első hivatalos találkozó a két Korea vezetője között, majd egy dél-koreai delegáció sürgős washingtoni látogatása után kiszivárgott az is, hogy az észak-koreai diktátor ajánlatott tett Donald Trumpnak egy közvetlen találkozóra. Az elnök a maga impulzív módján igent mondott, és ebben Tillerson is támogatta.
Korántsem biztos, hogy valami pozitív fog kisülni Kim Dzsongun és Trump találkozóján, hiába lesz történelmi a pillanat. A két vezető személyes találkozója botrányosan, látványos kivonulással is végződhet, ha egyáltalán eljutunk oda, hiszen Trump nem mindig képes a véleményét magában tartani. Bármi is történik is a találkozón, az biztos, hogy már nem Rex Tillerson feladata lesz kikövezni az odavezető utat – és a dicsőség vagy a felelősség sem az övé lesz siker, illetve kudarc esetén.
Kiemelt képünkön Donald Trump és Rex Tillerson
Fotó: Saul Loeb / AFP
