Egy hete volt az amerikai elnökválasztás, de már úgy tűnik, mintha Donald Trumpot mindig is esélyesnek tartottuk volna arra a posztra, amit végül megnyert. Arra, hogy Trump hogyan tudott végül nyerni, elég sok elmélet van. Van, aki szerint Trump győzelme azt jelenti, hogy az emberiség alapvetően mégsem jó és progresszív, van, aki szerint azt, hogy az Amerikát irányító kétpárti elit teljesen eltávolodott attól a bázistól, akit meg kellene szólítania. És vannak, akik próbálják az egészet objektíven nézni, és belátni, hogy a Trump-Obama váltás viszonylag természetes része az amerikai politikai életnek.
Az Alt-rightot, vagyis az alternatív jobboldalt viszonylag nehéz jól leírni. Egy lazább kötődésű, ideológiailag hasonuló csoport az amerikai jobboldal és a szélsőjobb találkozásánál. Alapvetően nacionalisták és populisták, a rasszizmustól, a fehér felsőbbrendűségtől és a bevándorlóellenességtől sem riadnak vissza. Kevésbé fontos nekik a gazdasági konzervativizmus, mint a republikánus jobboldalnak, inkább a társadalmi konzervativizmus érdekli őket. Az alt-right, ha meg lehet egy személyben szólaltatni, akkor azt gondolja magáról, hogy ő az új jobboldal, akinek például a melegekkel nem feltétlenül van baja, de a feketékkel már inkább. Szeretnék, ha Amerika visszatérne a hagyományos értékeihez.
Az alt-rightnak két tökéletes karaktere van.
- Az egyik Milo Yiannopoulos, egy görög származású, brit, kirobbanóan meleg fiatal férfi, akit nemrég letiltottak a Twitterről (ahol természetesen Nero volt a nickje), mert folyamatosan nőkkel trollkodott.
- És Stephen Bannon, egy középkorú, szétcsúszott egyetemi tanárnak kinéző férfi, aki megnyerte Trumpnak a választást.
Mindketten a Breitbart Newsnál dolgoznak, vagy dolgoztak. Yiannopoulos a lap technológiai szerkesztője, Bannon pedig a lap vezetője volt az alapító Andrew Breitbart korai és hirtelen halála után. Ez azért fontos, mert a Breitbart talán az alt-right legfontosabb alapköve, ha nem számítjuk a náluk sokkal direktebben szélsőjobboldali honlapokat.
Most már nem Bannon
Kettejük közül Bannonnal érdemes részletesebben foglalkozni. Donald Trump ugyanis nemrég nevezte ki stratégiai tanácsadónak a leendő kormányzatban. Trump választása jelképes volt. A kabinetfőnöki posztot, ami az elnök körüli pozíciók közül a legfontosabb és legnagyobb hatalmú, a republikánus elit egyik tagja, a Republikánus Nemzeti Bizottság vezetője, Rience Priebus kapta. De cserébe Trump csinált egy olyan pozíciót, ami szerinte egyenrangú a kabinetfőnökével. Ezt kapja Bannon. Ettől nemcsak a baloldal, de a republikánusok is kiakadtak.
És nem csak azért, amiért a demokraták félnek tőle. Ők ugyanis attól rettegnek, hogy a Fehér Ház második embere egy populista, rasszista, dühöngő antiszemita lesz. Ebben persze van némi igazság, de nem annyi, mint amennyit a baloldalon gondolnak.
Habonyolult kérdésekről kell dönteni
Bannonban ennél sokkal rémisztőbb, hogy mennyire pontosan érti azt, hogyan működik a politika és a sajtó. Olyan, mintha Habony Árpádot keresztezték volna, hát, mondjuk Bayer Zsolttal.
Bannon saját jogon is elég érdekes ember. A haditengerészetnél kezdett, hadihajókon volt katona. Innen később a Pentagonba ment dolgozni, de közben lediplomázott, majd elkezdett a Morgan Stanley-nél dolgozni. Ezt is úgy sikerült összehozni, hogy hiába volt túl idős, egy felvételi beszélgetés szünetében összehaverkodott a bankvezér fiával és baseballról beszélgettek. Ez még – saját elmondása szerint – a Morgan Stanley-nek abban az időszakában volt, amikor még nem alakult át az egész bankszektor a Wall Street farkasává. Innen Hollywoodba ment, hogy médiacégek eladására specializálódott privátbankot indítson.
Egy döcögős üzletnél így került Bannon tulajdonába egy olyan filmsorozat is, amiből máig finanszírozza a Breitbartot. Lehet, hogy a baloldalon belehalnak emiatt az iróniába, de pont a Seinfeld volt az a sorozat, aminek egy részét véletlenül megvette. Ez pedig máig elég komoly pénzt hoz a koncessziós jogokból.
Nagyjából ekkoriban találkozott Andrew Breitbarttal is, aki épp saját újságot szeretett volna alapítani. Breitbart korábban Matt Drudge mellett gyakornokoskodott a Drudge Reportnál. Ez egy populista, jobboldali híraggregátor/híroldal, ami elég sűrűn dominálja az amerikai politikai életet. Breitbart az itt hasznosított tudást szerette volna tovább használni, csak kicsit másképp.
A Breitbart zsenialitását nehéz összefoglalni.
- Egyrészt megértették azt, amit a XX. század elei médiabárók is, hogy az olvasókat nem a tények érdeklik, vagy a kritikai, objektív szemlélet. Történetet akarnak, folytatásokkal, hősökkel és ellenségekkel. A Breitbart alig dolgoz fel olyan sztorikat, amikben csak egy cikk van. Azt szeretik, ha egy botrány gördül, ha folyamatosan tolni lehet.
- Másrészt rájöttek, hogy nem érdemes a baloldali sajtót ellenségként kezelni. Breitbart és Bannon jobban értették a baloldali sajtó működését és a liberális újságírókat, mint bárki más. Arra jöttek rá, hogy tényekkel meg lehet győzni a liberális újságírókat is, és hiába húznak balra, ha egy történet érdekes, és megvannak a tények, amelyekkel alá lehet támasztani, akkor meg fogják írni.
A New York Times-nak pedig sokkal erősebb impaktfaktora van, mint a Breitbartnak valaha lesz. Így arra feküdtek rá, hogy inkább lassan, de alaposan feldolgozzanak történeteket, tényekkel, bizonyítékokkal, hogy az könnyen hivatkozhatóvá váljon. Sőt, elsőként a brit médiában próbálták eladni a sztorikat, hogy a nagy amerikai lapok innen vegyék át őket.
Pénisz nem számít
A Breitbart felelős többek között John Boehner képviselőházi elnök kicsinálásáért, de hozzájuk kötődik Anthony Weiner péniszbotránya is. A Breitbart konkrétan embereket fizetett azért, hogy folyamatosan figyeljék Weiner Twitter-fiókját, miután azt hallották, hogy hajlamos magáról meztelen képeket küldeni fiatal nőknek. Végül el is kaptak egy véletlenül publikusra állított képet, amit Weiner nem tudott időben törölni.
Ez a botrány egyébként elvezet egészen a választásig, mert Weiner felesége Hillary Clinton egyik legközelebbi munkatársa volt, és az FBI a Weiner-ügy vizsgálata alatt talált olyan üzeneteket, amelyek miatt közvetlenül a választás előtt újranyitották Clinton email-ügyének vizsgálatát. Sokak szerint ennek is fontos szerepe volt abban, hogy Clinton végül elvesztette a választást.
Ráadásul Bannon arra is rájött, hogy nemcsak a populista, hatásvadász sajtóval lehet elérni valamit, hanem a háttérben működő think tankekkel is. Pont ezért csinálta meg a Government Accountability Institute-ot is, aminek például részben az amerikai kormányzat 2013-as lezárását is köszönhetjük. Bannon azért döntött a GAI létrehozása mellett, mert úgy érezte, hogy a kétpárti elit iszonyatosan korrupt viszonyban van egymással, és csak kívülről lehet őket bármiben befolyásolni, ráadásul szerinte a republikánus pártból addig hiányzott a képesség a komoly ügyek feltárására.
Ne bushlakodj!
Erre rá is feküdtek, mert a GAI-ból azóta folynak a Bush és a Clinton-dinasztiákkal foglalkozó könyvek, amikben konkrét és komoly tényfeltárások is szerepelnek, miközben egy pillanatig sem csinálnak úgy, mintha nem lennének egyoldalúak.
De térjünk kicsit vissza Bannon rasszizmusára és antiszemitizmusára. Konkrét, durva rasszizmust ritkán látni tőle, de ha nagyon megengedőek vagyunk, akkor azt kell mondanunk, hogy Trumphoz hasonlóan legalábbis engedi, illetve jóváhagyja a rasszizmust és a szexizmust. Ezek Magyarországról nézve nem kiemelkedő esetek, de azért érdemes lesz Bannon képességeitől és világnézetétől félni a jövőben.
