Tényleg De Gaulle tábornoknak volt igaza! Fel sem kellett volna venni soha a briteket az Európai Közösségbe! Be kell vallanom, hogy sokakkal együtt én is ezt gondoltam a Brexit-népszavazás előtt. Menjenek a britek, ahová akarnak, úgyis mindig csak a baj volt velük: mindig mindenben kivételeket kellett nekik biztosítani, és még pénzt is kaptak vissza, csak azért, mert Margatet Thatcher méltóztatott nem kilépni ’84-ben.
Nem lesz itt semmi dráma, gondolhatnánk, hiszen a kilépési folyamat eltart két évig, és nyilván kitalálnak valami megoldást arra, hogy a közösségi vívmányok egy részét megőrizzék (például ne zavarjanak haza 800 ezer brit nyugdíjast Spanyolországból, meg ugyanannyi lengyelt Nagy-Britanniából). Végül annyi változás lesz, hogy a mai 28 helyett 27 ember üli majd körbe az asztalt a tanács különféle ülésein. Nem nagy tragédia!
Máris szerte Európában megszólaltak a populista hangok, hogy ők is népszavazást akarnak. Ez már csak azért is baj, mert bármibe lefogadom, hogy bármelyik európai országban (na jó, Németországban talán nem) simán megszavazzák a kilépést. Ha beindul egy erős, kellőképp demagóg kampány, akkor a szavazók többségével simán el lehet hitetni, hogy minden bajunk okozója az EU, meg persze a bevándorlók.
Itt érdemes megjegyezni, az utolsó pillanatban még az egyébként naponta Brüsszellel riogató Orbán Viktornak is leesett, hogy valami nem stimmel, legalábbis erre utal a Nagy-Britanniában közzétett kormányzati hirdetés. Orbán és David Cameron eddig ugyanazt akarta: behúzni a kéziféket az európai integráció kocsijában.
Ebbe persze ő már belebukott, és meg is érdemli, de van ennél sokkal érdekesebb kérdés: hogy lehet rávenni több mint 17,4 millió embert, hogy minden racionalitással és gazdasági érdekkel szemben megszavazza a kilépést. Lehet szidni az angolokat (egy napig még vicces is a „hülye angolok, angol hülyék!”), de nem érdemes. A probléma az EU-val van. Az enyhe kifejezés, hogy nem szerethető, hiszen mit is szerethetnénk egy végtelenül bonyolult jogszabályhalmazban, ami ráadásul tele van kivételekkel.
A britek kilépése egy hosszú folyamat tetőpontja, (de nem, még nem a vége), amely során újabb és újabb területeken mutatkozott meg a közösség két legnagyobb problémája: a jelenlegi rendszer képtelen igazi, közös európai érdekek megfogalmazására és képviseletére, illetve ebből is következik, hogy a kontinensen hiányzik a közös identitás és a szolidaritás. Ezeket a hibákat nem lehet egyszerűen kijavítani, főleg nem a jelenlegi intézményrendszer keretei közt.
Valahogy vissza kellene menni a legelejére, megtalálni azokat a pontokat, amiket mindenki el tud fogadni. Új szerződést kellene írni, nem pedig a status quo talaján foltozgatni a régit. Ennek az újnak jóval rövidebbnek kellene lennie, mint a mainak, és többet foglalkozni benne a közös dolgainkkal, kevesebbet az eljárási részletszabályokkal. Igen, ez lehet, hogy idealizmus, de végül is ma hajnalban volt egy katartikus pillanat, bekövetkezett az, ami még soha. Ezt talán felfoghatnánk lehetőségként is, ahogy az alapítók annak idején, a háború után megálmodták Európát.
