Nagyvilág

Mikor tanulja már meg a világ, hogy nem lehet azért lelőni vagy felrobbantani valakit, mert nem értesz vele egyet?

Ahogy telnek a napok, úgy látnak napvilágot az újabb és újabb fejlemények az orlandói vérengzés kapcsán. Vasárnapra virradó hajnalban ötven embert lőttek le egy melegbárban, azóta kiderült, maga az elkövető, Omar Mateen is meleg volt.

Az egész világot megrázta a brutális vérengzés, ugyanis ez volt az Egyesült Államok történetének eddigi legtöbb halálos áldozatot követelő lövöldözése. A brutális támadás miatt jelenleg az egész világ a muszlimokról, a terrorizmusról és a fegyvertartás okozta problémákról beszél. Megszólalt Donald Trump és Kósa Lajos is a témában, de szerencsére voltak, akik velük ellentétben értelmes mondanivalóval kommentálták az eseményeket.

Például ők.

Egy ember lövöldözik, utána hatszázan segítenének

John Oliver, a Last Week Tonight műsorvezetője minden héten félórás műsorral jelentkezik, amiben a legaktuálisabb közéleti témákkal foglalkozik, úgy, hogy végigneveted azt a 30 percet, majd úgy állsz fel a képernyő elől, hogy na, ma is tanultam valamit.

Ezen a héten például az amerikaiak nyugdíjbiztosításáról volt szó, ami persze, mindennek hangzik, csak érdekesnek és viccesnek nem. Na, de nem ez a lényeg most, hanem az, hogy a főcímdal felcsendülése előtt John Oliver bejelentkezett, és alig két percen keresztül beszélt az Orlandóban történtekről.

Mivel a műsort alig egy nappal a lövöldözés után forgatták, nem meglepő, ha a műsorvezető annyit tudott mondani elsőre, hogy tudja, hogy még rengeteg részlet derül majd ki, de egyelőre

ez egyszerűen fáj.

John Oliver beszél arról, hogy mennyire ismerős lehet ez a fájdalom, gondoljunk csak a tavalyi párizsi terrortámadásra, ahol a merénylők célba vettek mindent, ami annyira csodálatos Párizsban. Éttermeket, koncertet, kultúrát. Orlandóban pedig egy bár volt a célpont, a városban, ami a világ “vidámpark-központja”. Nem véletlenül, hiszen annyi vidámparkot létesítettek a városban, hogy arra a kikapcsolódás, a szórakozás központjaként asszociálnak szerte a világon. John Oliver azt mondja, a támadó célpontja éppen az volt, ami annyira csodálatos Amerikában.

Majd szóba kerül ez a Twitterre feltöltött videó, ami azt az elképesztő mennyiségű embert mutatja, akik épp azért állnak sorba, hogy vért adhassanak a sérültek segítésére.

Több mint hatszázan voltak. Azt ugyan hozzá kell tennünk, hogy egy Amerikában is érvényes szabályozás miatt meleg férfiak nem adhatnak vért. De ez a több száz ember itt, és a sok segíteni vágyó másik a világ minden táján mutatja, hogy a segíteni akarás és az összefogás még mindig fölényben van a terroristákkal szemben.

Különbözőek vagyunk, és?

Egy másik amerikai népszerű talkshow, a The Tonight Show házigazdája, Jimmy Fallon sem hagyhatta szó nélkül az eseményeket.

Jimmy Fallon a videó elején arról beszél, ez volt a legtöbb emberéletet követelő terrortámadás Amerikában a 2001. szeptember 11-ei terrortámadás óta. Tudja, hogy még frissek az események, és nehéz még bármit reagálni, de azt sem szabad elfelejteni, hogy az egész világ Amerika reakciójára kíváncsi most.

Ez az ország annak a nyomán született, hogy tudtuk, nem értünk egyet mindenben. Egy toleráns, szabad nemzet vagyunk, ami bátorítja a vitát, a szabad gondolkodást, és azt, hogy te döntesz abban, miben hiszel

– mondja megrendülve a műsorvezető.

Jimmy Fallon arról beszél, hogy ő mint friss apuka nem tudja, hogyan beszél majd erről a gyerekeivel, mit mond majd nekik.  Azt mondja, talán ez az egész egy lecke mindannyiunk számára, hogy támogassuk egymást, fogadjuk el, ha valamiben különböző a másik.

Kissé feldúlva beszél arról, mennyire nincs rendben az, hogy

ha valaki nem úgy él, ahogy te szeretnéd, akkor egyszerűen lelövöd vagy felrobbantod.

Jimmy Fallon azt taglalja,

elég bátornak kell lennünk ahhoz, hogy elfogadjuk, hogy nem egyezik mindenben a véleményünk másokkal. És ez rendben van. Erre épült Amerika. Arra, hogy kiállhatunk, elmondhatjuk a véleményünket, úgy, hogy nem büntetnek meg érte. Úgy, hogy más nem gúnyolódik rajta. Vagy úgy, hogy nem öl meg miatta egy ismeretlen.

Fallon zárásként azt teszi hozzá, ebben a történetben csak egy rossz fiú volt. Mindig több jó lesz, mint gonosz.

Szeretem a barátaim és a szüleim. Ja, és majdnem megöltél

A népszerű közszereplőkön kívül pedig kisemberek is hangot adtak gondolataiknak a merénylet kapcsán. A 21 éves Alejandro Francisco nyílt levelet írt az orlandói lövöldözőnek.

Egy fiatal meleg fiú vagyok. New Jersey-ben születtem és Orlandóban nőttem fel. Szeretem a barátaim, szeretem a szüleim, félig Puerto Rico-i, félig dominikai vagyok. 21 éves vagyok és vasárnap hajnali kettőkor majdnem elvetted az életem

– indul a levél.

Fotó: Europress
Fotó: Europress

A fiú azt írja, néhány pillanattal azután, hogy elmentek a helyszínről, lövéseket hallottak a klubból.

Megpróbáltátok lemészárolni azt a dolgot, amit sosem vehettek el a közösségünktől. Sose vehetitek el tőlünk a szeretetet. Arra gondolok, ahogy Eddie üzeneteket írt édesanyjának a mosdóból, hogy mennyire szereti. Eddie nem élte túl. De a szeretet igen.

Itt olvasható az egész levél.

Elbújni? Fenét, felvállalni

És amikor mindenki azt gondolná, hogy ezután a lövöldözés után mindenki megijed majd, fülét farkát behúzza és próbálja elrejteni, ha más valamiben, úgy tűnik, nem ez történik.

A színésznőt, Mara Wilsont, például arra sarkallták az orlandói események, hogy bevallja, biszexuális.

Wilson kettesnek vallja magát azon a Kisney-skálán, ahol a nulla a teljes mértékben heteroszexuális, a hatos pedig a homoszexálist jelenti.

Fotó: Europress
Fotó: Europress

Legyen az népszerű tv show házigazda, színésznő hétköznapi fiatal, az Orlandóban történtek mindenkit érintenek. Lehet a fegyvertartás szigorításáért lobbizni, lehet a muszlimokat okolni. Lehet gyűlöletet kelteni, félelmet szítani, kirekeszteni.

Kérdés, hogy elérünk-e ezzel bármit.

Amíg Moszkvában letartóztatnak egy meleg párt, amiért meg akartak emlékezni a vérengzés áldozatairól, addig biztosan van még tennivaló.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik