Nagyvilág

„Nem láttak kiutat a politikai helyzetből, ezért vállalták, hogy meghalnak inkább”

Izraelben az elmúlt hetekben számos terrormerénylet történt. Ellentétben azonban a múlt évek gyakorlatával, ezeknek a merényleteknek egy egészen kis részéért vállalt felelősséget valamelyik ismert palesztin terrorszervezet, igaz az akciókat üdvözölték. Jobb, ha megismerkedünk a terrorizmus új arcával.

December 22-én a jeruzsálemi óváros, Jaffa kapujánál két palesztin elkövető három embert megkéselt. Ketten közülük könnyű sérüléseket szereztek, egyikük azonban majdnem belehalt a támadásba. Őt többször szúrták meg. A palesztin elkövetőket a rendőrség agyonlőtte, az egyikük a helyszínen, a másikuk a kórházba szállítás után halt bele a sérüléseibe. Az áldozatokban nem volt semmi közös, már azon kívül, hogy nyilvánvalóan izraeli zsidók voltak.

Amikor ezt a hírt olvastam a Jerusalem Postban, önkéntelenül annak a szerdai napnak a folytatása jutott az eszembe, hogy mi történhetett később a lelőtt palesztinok családjában. Egészen élesen láttam magam előtt az eseményeket, a temetést. Van némi tapasztalatom a radikális iszlamista palesztin terrorszervezetekkel. Például voltam már egy „mártír” temetésén a Gázai övezetben.

március 13 138
Fotó: Jászberényi Sándor

Akkor, 2012-ben egy izraeli válaszcsapásban halt meg egy palesztin támadó, Szalman Metlag. Házibarkácsolású rakétákat lőttek Izraelre, az Iszlám Dzsihád nevű terrorszervezet színeiben. A temetés Khán Júniszban volt, a költségeit teljes egészében az Iszlám Dzsihád állta. Mind a meghalt palesztin felesége, mind a szülei pénzügyi támogatást kaptak a szervezettől, a temetést pedig a látványos show jellemezte. Volt ott minden: tűzijáték, felvonuló maszkos fegyveres bajtársak, felugató géppuskák, látványos esküvések. A mártírt pedig úgy üdvözölték, mint aki már a mennyországban van. Erről nem volt vita.

A különbség a mostani merénylők és a 2012-es merénylő esete között, hogy az utóbbi legalább egy komoly iszlám dzsihádos beágyazottságot fel tudott mutatni, ellentétben a most Jeruzsálemben felbukkanó terroristákkal, akik a szó minden értelmében civilnek tűnnek.

Nem véletlenül követnek el támadásokat késekkel, fegyveres szolgálatot ellátó apjuktól ellopott fegyverekkel – nincs semmi direkt kapcsolatuk a terrorcsoportokkal, ergo: nem fegyverezték fel és nem is utasította őket senki. Önkéntesek, a szó legszomorúbb értelmében. A terrorelhárítás és a belbiztonsági szolgálatok pedig nem igazán tudnak mit kezdeni velük, tekintve, hogy nem is igazán kommunikálnak arról senkivel, hogy mit terveznek, egyszerűen megteszik.

A nyugati média már „késes intifádának” nevezi a jelenleg zajló terroreseményeket Jeruzsálemben, a biztonságpolitikai szakértők pedig már a terrorizmus szintlépését pedzegetik és a magányos elkövetők visszatérését.

Annak érdekében, hogy többet megtudjak ezeknek az elkövetőknek a motivációiról az elmúlt hetekben több arab, főleg egyiptomi és palesztin biztonsági szakértővel, újságíróval beszélgettem.

Két dolog vált nyilvánvalóvá a beszélgetések során: egyrészt, hogy abban, hogy valakiből magányos elkövető legyen, több társadalmi tényező is szerepet játszik, másrészt, hogy a magányos elkövetők mint jelenség, nem tekinthető a Közel-Kelet lokális problémájának, nagy valószínűséggel erre fog tovább haladni a nemzetközi terrorizmus is. Kezdjük az elején.

Igazság a mennyekben

A mártírkultusz a Közel-Kelet egyik meghatározó sajátossága. Az arab társadalmak mindegyike nagy becsben tartja a mártírjait, akik „tanúi” az igazságnak. Külön szavuk van rá, sháhidnak nevezik, aki az „igazság” tanújaként hal meg, míg magát a mártírrá válást isztiszhádnak. Bár a terminus a Koránban és a Hádiszban elsősorban az „Istenért” vagy az „Ummáért” (a muszlimok világközösssége – a szerk.) vállalt vértanúhalálról beszél, a modern közel-keleti társadalmakban gyakorlatilag mindenkit mártírnak tekintenek, aki az „igaz” ügy miatt halt meg. Ezért nevezték át Egyiptomban a Központi Vasútpályaudvar metrómegállóját „Mártíroknak” az egyiptomi forradalom alatt (addig a megbuktatott Mubárak elnök nevét viselte), de ezért mesélt nekem még a 2011-es líbiai polgárháborúban is egy amúgy eléggé szekulárisnak tűnő forradalmár, hogy tulajdonképpen ő mártírrá szeretne válni.

A mártír az iszlám szerint azonnal és kérdés nélkül a mennyekbe kerül, míg a családja társadalmi megbecsülésnek örvend majd tette miatt. Ez az általános vélekedés a Közel-Keleten.

„Önmagában még ettől senki sem lesz terrorista. Ahhoz komoly háttér-infrastruktúrára van szükség” – mesélte Maghdi Shíhata, egyiptomi politikai elemző, Egyiptom volt katonai attaséja Ománban.

Ezt az infrastruktúrát biztosította az úgynevezett szalafi-dzsihádi csoportok megjelenése. A 80-as évekre komoly politikai hatalommá kibontakozó Muzulmán Testvériség (melynek palesztin ágai a Gázai övezetet irányító Hamász, de az Iszlám Dzsihád is) a mártíromság kultuszát ugyanis állami szintre emelte. Saját televíziós műsorokban (még a gyerekeknek szóló rajzfilmekben is) dicsőítették a mártíromság intézményét, emellett pedig komoly összegekkel támogatták a mártírok családjait az „erkölcsi” támogatásokon kívül. Személyesen tudom, hogy a 2009-es Öntött Ólom hadműveletben meghalt mártírok családjainak 10-10 ezer dollárt juttatott a Hamász, de azt is intézte, hogy a meghaltak özvegyei újra férjhez tudjanak menni.

március 13 235
Fotó: Jászberényi Sándor

A „mennyekbe kerülés” anyagi támogatása és a mártíromságnak az Izrael elleni harc egyik fő propaganda-eszközévé tétele öngyilkos merénylők ezreit termelte ki az évtizedek során, de ezek a merénylők eddig mindig kapcsolatban álltak egy-egy terrorszervezettel. Mi változott most?

2013-ra az arab tavasszal kapcsolatos remények egy igazságosabb és szabadabb társadalomban szertefoszlottak

– mesélte még alexandriai irodájában Juszri Hámed, az egyiptomi szalafi Núr párt volt szóvivője, ultrakonzervatív sejk.

Ez rengeteg embert a dzsihádra sodort, közvetlenül az Iszlám Állam karjaiba. Nem láttak kiutat a politikai helyzetből, ezért vállalták, hogy meghalnak a dzsihádon inkább.

Propagandalapjában, a Dabikban az Iszlám Állam amellett persze, hogy folyamatosan toboroz, már a kezdetektől arra szólítja fel olvasóit, hogy otthon, elsősorban a nyugati országokban kövessenek el terrormerényleteket. A periodikában rengeteg recept is található a bombakészítéshez és a hasonló terrormerényletek kivitelezéséhez.

Egy mártír bekeretezett fotóját nézi egy palesztin férfi a Gázai Övezetben Fotó: Jászberényi Sándor
Egy mártír bekeretezett fotóját nézi egy palesztin férfi a Gázai Övezetben
Fotó: Jászberényi Sándor

Nagyon úgy tűnik, hogy a magányos merénylő megjelenéséhez két társadalmi faktor együttállása szükséges: belpolitikai krízis és mártírkultusz. Ez utóbbi alap a Közel-Keleten. A magányos merénylők tömeges megjelenésének politikai oka pedig a mérsékelt, Izrael állam létezését elfogadó és a Ciszjordániát ellenőrző Mahmúd Abbász által vezetett Fatah politikai kudarcainak tudható be. A szervezetnek szinte semmit sem sikerült tető alá hoznia a tárgyalásos politikájával az elmúlt évtizedben. A független palesztin állam, mint politikai megoldás a palesztin-izraeli konfliktusra, elúszni látszik, az „arab tavasz” kudarca pedig egy teljes arab generációt taszított bele a depresszióba és kilátástalanságba. Ezek a fiatal felnőttek követik el a terrormerényleteket. Már azok, akik első körben nem csatlakoztak az Iszlám Államhoz és apokaliptikus retorikájához.

Ha azt gondolnánk, hogy ez a jelenség sajátosan az izraeli-palesztin konfliktust jellemzi, mindenképpen tévedünk. 2013-ban Egyiptomban is megjelentek a magányos elkövetők, amikor Abdelfatáh Ász-Sziszi katonai puccsal átvette az ország irányítását az iszlamista Mohamed Murszi elnöktől.

A jelenleg zajló palesztin konfliktust nagyban erősíti a Fatah kétségbeesett kapkodása is, a helyzet kezelésére. Abbász minden módszerrel próbálja megállítani szervezete drasztikus támogatottságának csökkenését és ebbe szerintük sok minden belefér.

Nem véletlenül akadt ki teljesen Bibi Nethanjahú arra, hogy Abbász mártírokként üdvözölte az agyonlőtt merénylőket Jeruzsálemben. A szóhasználatával ugyanis erkölcsileg erősítette meg az elkövetőket.

Nemcsak Izrael problémája

A hatóságok teljes mértékben tehetetlenek a magányos merénylővel szemben.

Míg a klasszikus csoporthoz kötött terrorista a látótérbe került, amikor egy-egy ismertebb és figyelt tagjával kommunikált a szervezettel, addig a magányos merénylőnek nincsenek kapcsolatai és nem kommunikál

– mesélte egy neve elhallgatását kérő volt IDF tiszt már Budapesten.

Annyit tudunk csinálni, hogy utólag feltakarítjuk a mocskot.

A szakértők arra a kérdésemre, hogy mennyiben látják ezt lokális problémának, nem szívesen válaszoltak. Biztos információ ugyanis nincsen. Nem véletlen azonban, hogy Európa teljes készültségben áll. Az Iszlám Állam bukása a küszöbön áll és ki tudja, mik fognak előkerülni az árnyékából.

Nagy valószínűséggel lesznek magányos merénylők. Egy-egy terroristaszervezetnek az ilyen akciók a legkifizetőbbek – rizikót nem vállalnak, nem küldenek saját embert, pénzt nem áldoznak, a céljukat azonban elérik: rettegést keltenek. Nagyon úgy tűnik, hogy az ilyenfajta terrorizmusra kell berendezkednünk a jövőben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik